BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Relisztikus füst készítése

2010. május 02. 01:32 - BonFire

Külföldi tutorial következik – ötletek híján – ez azonban cseppet sem von le az értékéből. Mivel azonban az eredeti eléggé szűkszavú, az általam szükségesnek vélt részeket kiegészítettem plusz magyarázatokkal a könnyebb érthetőség végett. Alul pedig megtalálható a forrás összehasonlításképp. Lássuk!

Tovább
10 komment

Nem vagyok cukorbeteg!

2010. április 16. 14:22 - BonFire

Most mondhatnám, hogy "Na, ugye! Én megmondtam.", vagy nyá-nyá-nyá-nyá-nyááá-nyááá, ha óvodás lennék, de örülök, hogy ma megjött a lelet, hogy a kedves doktor bácsinak a képébe nyomjam hétfőn.

Ugyanis – erről már írtam egy posztot a múltkor – kitalálta, hogy cukorbeteg vagyok, ezért irgum-burgum, meg CH-diéta, meg kutyafüle, és laborral visszarendelt két hét múlva, mintha olyan nagy kedvem lenne befele buszozni Nyíregyházára. (Tömegnyomor, koránkelés, seggelés a váróban stb.)

Az éhgyomorra mért érték 6.2 volt, ami ugyan egy kicsit magas (2 tizeddel – erre mondják, hogy hibahatáron belül van), de végül a HbA1c – ami ma érkezett –, az 4.75, tehát ebből a szempontból tökéletes.

Mivel minden váróteremben agyonhájpolják a laborlelet.hu nevű oldalt, ahol kedvére tájékozódhat az ember, szokás szerint semmi érdemlegeset nem találtam. Inkább a Google-hoz fordultam (hogy nyúcson nekem tályékoztatást... :), ahol egyből meg is talátam ezt. Idézet a cikkből:

"A HbA1c-szint (hemoglobin A1c) azt jelzi, mekkora a vörösvérsejtekben a szõlõcukorhoz kötõdött hemoglobin aránya – minél magasabb a vércukorszint, annál magasabb a HbA1c szintje is. A HbA1c adott idõben mért értéke az elõzõ 6-8 hét átlagos vércukorszintjét tükrözi, a mért értékbõl tehát leginkább a kezelés sikerességére lehet következtetni. A HbA1ct inzulinnal kezelt cukorbetegeknél háromhavonta, inzulin nélkül kezelt diabéteszeseknél évente egy-két alkalommal kívánatos mérni. Nem diabéteszeseknél a HbA1c értéke 4-6% között van, jól beállított cukorbetegeknél 6-7% között, közepes anyagcsereállapotnál 7-8% között mozog a HbA1c. 8% feletti szinteknél a cukorbetegség késõi szövõdményeinek kifejldõdése erõsen felgyorsul."

Egyébként csókoltatom a vital.hu-t, hogy úgy van megírva az oldal, hogy ne lehessen kijelölni és másolni belőle részleteket. Normális? Velem nem baxnak ki, ugyanis kimásoltam a forráskódból! :D Naná, hogy!

22 komment
Címkék: személyes

Arany szöveg és stílus készítése

2010. április 09. 18:40 - BonFire

A tutorial nem az én fejemből pattant ki, és annyira egyszerű, hogy egyesek szerint nem is ér meg egy posztot, azonban én úgy tapasztaltam, hogy a számunkra (Ps-guruk) legtriviálisabbnak tűnő feladatok is fel képesek adni a leckét a kezdőknek.

A napokban kaptam egy megkeresést, hogy valaki nem boldogul egy egyszerű tutoriallal, azon belül is a rétegstílusokkal gyűlt meg a baja. Nosza, mi sem egyszerűbb, összedobtam a rétegstílust és el is küldtem neki, azonban használni nem tudja, mivel kompatibilitási problémák léptek fel.

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy csak csinálok róla egy videót, és közben összekötöm a kellemeset a hasznossal, és bemutatom, hogy lehet egyéni kontúrt létrehozni, a rétegstílust elmenteni, majd egyetlen kattintással alkalmazni a későbbiekben. Így remélhetőleg ő is el tudja majd készíteni a sajátját, és hasznos lehet mások számára is.

14 komment

Visszaszámlálás – Hamarosan jön a Photoshop CS5

2010. április 07. 16:08 - BonFire

 

Nekem még annyira friss ez az infó, hogy érdemi kutatómunkát nem is nagyon tudtam végezni. Az egyszer biztos, hogy a hivatkozott linkeken, adobe.com/cs5 – 404-et dob, a hivatalos magyarországi disztribútor a szoftver.hu oldalán a cikkek között mazsolázva pedig ezt kaptam: Nincs jogosultsága az oldal megtekintéséhez.

Láttam viszont néhány videót, amit a poszt alján be is linkelek, ezekből első megtekintésre a következők csapódtak le bennem:

Tovább
27 komment
Címkék: photoshop cs5

Szöveg körvonalra illesztése – videó tutorial

2010. március 22. 03:35 - BonFire

Egyszerű műveletről van szó, mégis, a napokban ebben a témában kaptam megkeresést, hogy hogyan kell egy CD lemez korongjának feliratát úgy megszerkeszteni, hogy az körbefusson rajta. Átnyálaztam a YouTube-ot, és találtam is tutorialokat szép számmal, azonban mivel magyar nyelvűt nem találtam, úgy döntöttem, készítek egyet. Remélem hasznosnak bizonyul.

A videó újra "néma", vagyis úgy döntöttem, nem szövegelek rajta. Egyrészt nem tudok normális hangminőséget produkálni, másrészt a sok bullshit csak húzza az időt. Magyarázó feliratokkal 3 és fél percbe bele lehet sűríteni azt, amit szövegeléssel esetleg csak 8-10 percben lehetne kifejteni. Harmadrészt rájöttem, hogy nem tudom a figyelmem megosztani. Ha a képen dolgozom, arra öszpontosítok, nem tudok rendesen fogalmazni, csak makogok össze-vissza, mint egy debil, úgyhogy ettől inkább megkímélnélek benneteket a továbbiakban. (Egyelőre) Helyettem inkább hallgassátok közben a zseniális Jordan Rudess Kvantumlevesét. :))


2 komment

Kötegelt képkezelés II. – Képek csoportos logózása képekkel – videó tutorial

2010. március 12. 21:02 - BonFire

Készítettem már egy videót a képek szöveges logózásáról, abban említve, hogy ha képet szeretnénk helyette felhasználni azt is megtehetjük, azonban nem fejtettem ki bővebben, és egyre több kérdés érkezik ezzel kapcsoltatban. Tehát ezzel adós maradtam, így elkészítettem azt a változatot, amikor képet illesztünk a képeinkre Action segítségével.

Mivel a művelet azért nem olyan egyszerű, mint elsőnek látszik, ismét "hangos" videót készítettem, inkább magyarázó szöveggel, mint feliratokkal. Sajnos még mindig nem telik egy normális mikrofonra, így kénytelen vagyok a diktafonomat használni e célra, tehát a hangminőség még nem a legjobb. Azonban a hangfájlt igyekeztem ráncba szedni, több-kevesebb sikerrel; remélem, azért minden érthető rajta.

 

8 komment

Támogasd szavazatoddal a WebPillangót!

2010. március 03. 22:49 - BonFire

Időnként be-betérek Tupacko oldalára a WebPillangóra. Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, amikor Photoshop tanulására adtam a fejem, ő is az egyik – mondhatjuk – virtuális mentorom volt. A tutorial.hu fórumán avatarról jól ismerjük egymást; (többek között) az ő tutorialjaival kezdtem a Photoshopos pályafutásomat, és a segítőkészségének köszönhetem a kitartásomat, és bizonyos szinten azt is, amivé ma váltam. (Félkontárrá:))

Továbbá neki köszönhetjük a remek Photoshop szótárt is, ami már létezik online formában is, ami olyan jó találmány, hogy csodálkoztam is, hogy őelőtte miért nem jutott senkinek eszébe? Tupacko kitalálta, megalkotta és ingyenesen a rendelkezésére bocsátotta mindenkinek, aki az angol/magyar kezelőfelületű Photoshoppal küzd.

Most az Art Souvenir EBT I. blogversenyére benevezve bizonyára jólesik neki minden támogató szavazat. Szavazzunk hát a WebPillangóra!

5 komment
Címkék: felhívás

Ajánlott oldalak – Hasznos linkek

2010. február 26. 18:09 - BonFire

Egy kis vérfrissítésnek vetettem alá az oldaldobozaimat. Jobb oldalon lefelé görgetve az Ajánlott oldalak és a Hasznos linkek nevű oldaldobozok néhány új linkkel gazdagodtak. Néhány pedig eltűnt, mivel az oldal közben megszűnt. Érdemes a linkelt oldalakon szétnézni, csemegézni. Legtöbbje ugyan angol nyelvű, de a tutorialok szerencsére nincsenek nyelvileg túlbonyolítva; alapfokú angoltudással meg lehet velük birkózni. No, és végső esetben a GoogleTranslate vagy a Webfordítás is segít.

(Bár az esetek többségében igen mulatságos lesz a végeredmény... :)

10 komment
Címkék: az oldalról
süti beállítások módosítása