BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Szöveg körvonalra illesztése – videó tutorial

2010. március 22. 03:35 - BonFire

Egyszerű műveletről van szó, mégis, a napokban ebben a témában kaptam megkeresést, hogy hogyan kell egy CD lemez korongjának feliratát úgy megszerkeszteni, hogy az körbefusson rajta. Átnyálaztam a YouTube-ot, és találtam is tutorialokat szép számmal, azonban mivel magyar nyelvűt nem találtam, úgy döntöttem, készítek egyet. Remélem hasznosnak bizonyul.

A videó újra "néma", vagyis úgy döntöttem, nem szövegelek rajta. Egyrészt nem tudok normális hangminőséget produkálni, másrészt a sok bullshit csak húzza az időt. Magyarázó feliratokkal 3 és fél percbe bele lehet sűríteni azt, amit szövegeléssel esetleg csak 8-10 percben lehetne kifejteni. Harmadrészt rájöttem, hogy nem tudom a figyelmem megosztani. Ha a képen dolgozom, arra öszpontosítok, nem tudok rendesen fogalmazni, csak makogok össze-vissza, mint egy debil, úgyhogy ettől inkább megkímélnélek benneteket a továbbiakban. (Egyelőre) Helyettem inkább hallgassátok közben a zseniális Jordan Rudess Kvantumlevesét. :))


komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr281857608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pufancska 2010.03.30. 23:14:29

Köszi, ez jó volt én nem így csináltam anno, de így sokkal gyorsabb. Ja az új logód olyan keresztapás feling főleg a fire. Köszi a videót, mindig várom ezeket.

BonFire 2010.03.30. 23:18:25

@pufancska: Hirtelen nem tudtam, mi ez a "keresztapás" fíling, aztán rákerestem a Google-ben. Tényleg, első ránézésre hasonlít a betűtípus, de csak elsőre. Illett már egy (nem is új, mert a régi nem volt igazi logó, csak amolyan avatar-féleség) és ezt már rá tudom tenni képekre is, videókra is egyaránt. Nem színes, nem rikít, nem vonja el a figyelmet, egyszerű, és kicsiben is felismerhető.
süti beállítások módosítása