BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Photoshop gyorsbillentyűk

2010. október 27. 19:15 - BonFire

Egy általam igen hasznosnak és nélkülözhetetlennek tartott dologról szeretnék írni. A Photoshop gyorsbillentyűiről. Vannak egeres userek, és vannak billentyűsek. Az előbbiek általában ódzkodnak megtanulni néhány billentyűparancsot, és inkább hosszan keresgélnek a menüben, ami egy darabig el is megy, azonban ha a munkánk hatékonyságát szeretnénk növelni, és fontos a gyorsaság, a gyorsbillentyűk használatának ismerete nélkülözhetetlen.

Nem azt akarom mondani, hogy az összes művelet gyorsbillentyűjét be kell magolni, de legalábbis a gyakran használtakét. A ritkábban használt műveleteket kikeresgélhetjük a menükből természetesen. Mivel néha előfordul, hogy egy-egy videóban elfelejtem megemlíteni, hogy éppen milyen billentyűt nyomtam le (bár igyekszem mindenre kitérni, az én fejem sem káptalan...), ezért sokadjára kellett már leírnom külön-külön mindenkinek a választ. Ezért inkább úgy döntöttem, összegyűjtöm ezeket egyetlen írásba, hogy könnyen kereshetővé váljanak.

Általában a munkánk során a három baloldali vezérlőbillentyűt hívjuk segítségül: a Ctrl (control), az Alt, és a Shift (betűváltó) billentyűket. Elöljáróban annyit kell róluk tudni, hogy a Ctrl és a Shift bizonyos funkcióiban teljesen megegyezik a Windowsban már megismert funkciókkal. Egy példa, a kijelölés. Sorban, egymás mellett, alatt elhelyezkedő fájlok gyors kijelöléséhez a Shiftet szoktuk használni, azonban ha a listában már egy-egy elemet ki kell hagyni, akkor a Ctrl billentyűt. Nincs ez másként a Photoshopban sem.

Itt most nem fogom felsorolni a Photoshop összes gyorsbillentyűjét, hanem kizárólag azokat, amelyeket én használok a mindennapi munkáim során, és amelyek ismeretét nélkülözhetetlennek tartom. Íme hát a lista – a teljesség igénye nélkül.

Az eszközök betűjelei, az eszközök gyors váltogatásához

Aki már legalább egy hete használja a Photoshopot, az már bizonyára tudja, hogy majdnem minden eszköz előhívható egy-egy betű lenyomásával. Viszont néhány eszköz gyűjtőként is funkcionál, azaz egy ikon alatt több eszköz is található. Ezek között az eszköz betűjelének és a Shift egyszerre történő lenyomásával váltogathatunk. Lássuk az általam gyakran használtakat.

V – Mozgató eszköz (Moove Tool)
M – Téglalap alakú kijelölő (Rectangular Marquee Tool) Shift+M – Ellipszis kijelölő (Elliptical Marquee Tool) – ezt a billentyűkombinációt viszonylag ritkán használja jobbkezes ember, balosnak viszont kézre esik.
L – Lasszó eszköz (Lasso Tool)
I – Szemcseppentő eszköz (Eyedropper Tool)
J – Foltozó (Patch Tool), illetve Gyógyító ecset (Healing Brush Tool) – a maradék két retusáló eszközt szinte sosem használom.
B – Ecset (Brush Tool), valamint Ceruza (Pencil Tool)
G – Színátmenet eszköz (Gradient Tool)
P – Toll eszköz (Pen Tool)
T – Vízszintes szöveg eszköz (Horizontal Type Tool)
A – Görbeválasztó (Path Selection Tool), Közvetlen kijelölő (Direct Selection Tool)

Ennyit az eszközökről. A többire viszonylag ritkán van szükség a munkálataim során, tehát azokat kattintással választom ki, de a felsoroltakat minden esetben a betűjel lenyomásával. Nem kell tehát mindet kívülről fújni, csak a fontosabbakat. Persze, hogy kinek melyik a fontosabb, az szubjektív dolog, valaki még a radírt is belevenné a felsorolásba, azonban mivel én soha nem radírozom, ezért ezt ki is hagytam.

Fontosabb billentyűkombinációk

Ctrl+A – Az összes kijelölése (Ps dokumentum esetén az ablakban látható tartalomra vonatkozik)
Ctrl+C – Másolás; a kimásolt dolgok vágólapra helyezése
Ctrl+N – Új fájl létrehozása,
Ctrl+O – A fájl megnyitása. Azt hiszem, ez nem igényel további magyarázatot.
Ctrl+P – Nyomtatás
Ctrl+Q – Kilépés a programból
Ctrl+S
– Mentés
Ctrl+V – Tartalom beillesztése a vágólapról.
Ctrl+W
– A fájl bezárása.
Ezeket viszont álmunkból felverve is kötelező vágni, mivel ez nem Ps specifikus billentyűkombó-sorozat, hanem gyakorlatilag az összes Windows program ezeket használja a hasonló fájlkezelési és szerkesztési műveletekhez. Sőt, a Mac is, azzal a különbséggel, hogy ott nem Ctrl, hanem Command, valamint nem Alt, hanem Option billentyű van.

Hasznos, Ps-specifikus gyorsbillentyűk

D – A színpalettánk alapértelmezett fekete és fehér előtér-, illetve háttérszíneit állítja.
X – Az előtér és háttérszínek felcserélése. Igen hasznos, ha maszkot festünk ecsettel, és folyton váltogatni kell őket.
Ctrl+Shift+N – Új réteg létrehozása
Delete – Kijelölt részek, vagy az aktív réteg törlése. Figyelem! Az aktív réteg törlésére nem kérdez rá; szó nélkül törli.
Alt+Backspace – Kitöltés; a kijelölést, vagy réteget az előtérszínnel tölti ki.
Ctrl+Backspace – Kitöltés; a kijelölést, vagy réteget a háttérszínnel tölti ki.
Shift+F5 – Kitöltés párbeszédpanel, választható szín, vagy mintázat kitöltéssel
Ctrl+D – A kijelölés megszüntetése
Ctrl+F – Az utolsónak alkalmazott filter megismétlése.
Ctrl+H – Segédvonalak, rácsok, illetve kijelölés elrejtése. A kijelölés aktív marad továbbra is, csak nem látszik, és nem zavar a munkában. A művelet befejeztével a kijelölést meg kell szüntetni a fenti módon.
Ctrl+I – Invertálás (Invert)
Ctrl+Shift+I – A kijelölés invertálása (Invert Selection)
Ctrl+L – Szintek (Levels) – igen gyakran használt beállítás.
Ctrl+R – Vonalzók be-, illetve kikapcsolása
Ctrl+T – Szabad átalakítás (Free Transform) – igen gyakori művelet a munkálatok során.
Ctrl+U – Színárnyalat/Telítettség (Hue/Saturation) – igen gyakran használt párbeszédpanel.
Ctrl+Shift+U – Színtelenítés (Desaturate)
Ctr+Z – Visszavonás (Undo) /az utolsó lépésé/
Ctrl+Alt+Z Egy lépést vissza (Step Backward)
Ctrl+Enter – A szöveg gépelésének befejezése és lezárása.
F12 – Kiinduló állapot (Revert) – Az össszes szerkesztési műveletet visszavonja, és a képet a megnyitáskori állapotba helyezi vissza. Ettől még a History palettánkon ott marad az összes elvégzett művelet!
Ctrl++ – Nagyítás (Zoom In)
Ctrl+- – Kicsinyítés (Zoom Out)
Q – Váltás gyorsmaszk üzemmódba, és vissza.
 

Billentyű és egér kombinációk

Ezeket kötelezően kell tudni. Nélkülük a munka majdhogynem lehetetlen. Szerencsére a napi rutinnal hamar elsajátíthatók.

Szóköz (Space) – lenyomva bármilyen eszközről átvált a Kéz eszközre, amelynek segítségével a képkivágásunkat tologathatjuk az ablakban. Nagy képeknél, részletek aprólékos megmunkálásánál mindig használjuk. Amint felengedjük, visszavált az eredetileg kiválasztott eszközre.
Shift+Kijelölés körbekerítéssel – Szabályos négyzet, illetve kör alakú kijelölést hoz létre.
Szóköz+Kijelölés körbekerítéssel – Míg lenyomva tartjuk a szóközt, a kijelölésünk pozícióját változtathatjuk. Amint felengedjük, újra a méretét változtathatjuk. Ezt lehet kombinálni a Shift billentyűvel, szabályos kört és négyzetet hozva létre, míg kisujjal a Shiftet nyomjuk, hüvelykkel a szóközt, és pontosan a helyére tudjuk igazítani a kijelölésünket.
Shift+Alt+kijelölés körbekerítéssel – A szabályos négyzet vagy kör alakú kijelölés középről kiindulva növekszik.
Shift+átméretezés a sarokpontnál fogva – A réteg oldalarány tartóan növekszik, illetve csökken, szabályosan, nem torzulva.
Shift+Alt+átméretezés a sarokpontnál fogva – Szintén a réteg középpontjából kiindulva történik a szabályos átméretezés.
 

Layer paletta műveletek

Ctrl+kattintás a réteg bélyegképére – A réteg tartalmának kijelölése. Nemcsak a rétegen, de a rétegmaszkon is ugyanúgy működik természetesen.
Alt+kattintás a réteg láthatósági ikonjára (szem) – Az aktuális rétegen kívül az összes többinek kikapcsolja a láthatóságát. Újra kattintva visszakapcsolja. Bármelyik réteggel működik, egymás után végigkattintva őket.
Shift+Rétegek – Egymás alatt elhelyezkedő több réteg aktívvá tétele (kijelölése).
Ctrl+Rétegek – Nem közvetlenül egymás alatt elhelyezkedő több réteg aktívvá tétele.
Shift+kattintás a rétegmaszk bélyegképére – inaktívvá teszi a rétegmaszkot. Újbóli kattintással újra aktiválja.
Alt+kattintás a rétegmaszk bélyegképére – A rétegről átvált a maszk képére. Ebben az üzemmódban csak a maszk szürkeárnyalatos képe látható. Újbóli kattintással visszavált normál nézetbe.
Shift+Alt+kattintás a rétegmaszk bélyegképére – Aktiválja a maszk színcsatornát az RGB csatornákkal együtt. A maszk képe vörös-áttetszően jelenik meg a rétegen.
Alt+kattintás a két réteg közötti vonalra – A fenti réteget az alatta elhelyezkedőbe, mint vágómaszkba helyezi.

Továbbá a Ctrl és az Alt billentyűk használata az egérrel együtt nélkülözhetetlen a Pennel történő munkák során.

Ezek az általam legfontosabbnak tartott gyorsbillentyűk, amelyek igencsak meggyorsítják a munkafolyamatot. Lehet, hogy ez hirtelen ránézésre kicsit soknak tűnik, de higgyétek el, nem így van, mivel a leggyakoribb billentyűket, a leggyakoribb műveleteket már néhány napi munka vagy tutorial során ki lehet úgy gyakorolni, hogy gondolkodás nélkül jöjjön. Csak azt kell mindig szem előtt tartani, hogy következetesen a Ctrl+D-vel szüntessük meg a kijelölést, valamint a vonalzókat a Ctrl+R-rel kapcsolgassuk ki-be, ne a menüben kotorásszunk, és a többit már fel lehet csipegetni szépen sorban, észrevétlenül, nem is olyan hosszú idő alatt.

Megéri a ráfordított időt és odafigyelést.

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr302403548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magusx18 2010.10.27. 22:47:30

Ez a tutor nagyon hasznos. Ismét köszönöm!

BonFire 2010.10.27. 22:58:35

@Magusx18: Örülök a hűséges olvasóimnak!

TiSza 2010.11.01. 11:24:53

Jó és hasznos összefoglaló. Kell az ilyen.

tavirat2 2010.11.15. 10:10:51

Nekm is nagyon hasznos, bár még nem használok túl sok billentyűt.
Más:ps 4-el akartam egy 3d borosüveget készíteni.
ehhez segítség is volt a www.tutorial.hu/forgo-3d-foldgomb/ tuto.Aztán persze én is rájöttem, hogy odaírtad bővített kell.Sajnos nekem nem ilyen.lh3.ggpht.com/_GMOy6F6pgIE/S9iZU6mXkJI/AAAAAAAAAgE/kLM6goQAanE/ps_3d.png
Már eltelt egy kis idő a földgömb óta, talán van valami mód, hogyan tudnám bővíteni, hogy 3d-m is legyen?Vagy hajtsak fel egy ps4 extended esetleg a ps5 progit?

BonFire 2010.11.15. 12:41:24

@tavirat2: A 3D annyira nem az én asztalom, hogy érdemben nem is tudok tanácsot adni. A CS5 szerintem nem megoldás. A Ps-ben egyelőre a 3D nagyon gyerekcipőben jár még.

Ha komolyabban akarsz a 3D-vel foglalkozni, ajánlom, tanulmányozd a Blendert, aminek van portable változata is, és az erőforrásigénye jóval kisebb. Talán ha áttúrom a könyvjelzőkét, még a magyar blender oldalt is megtalálom, ahol további segítséget kapsz a program használatához. A YouTubeon is van fenn egy srácnak egy komplett blender videósorozata egészen az alapoktól

Részemről a Ps 3D-t inkább hanyagolom.

tavirat2 2010.11.15. 16:34:24

Nagyon köszönöm, ha ehhez van valami ahol elérhetek valamit ebben a témában, azért előre is hálás vagyok

tavirat2 2010.11.15. 16:35:39

Na ezt jól magyarosíttottam, bocs. forrást akartam írni

JJMM 2010.11.23. 18:36:25

Szia Bonfire!
Tudom, nem ebbe a témába vág a hozzászólásom, azért írom ide, mert gondolom itt figyelemmel kiséred a friss hozzászólásokat.
Beleszaladtam a tudatlanságomba, magyarul: nem tudtam, hogy hogyan kell a képeket kötegelni action-ben, viszont emlékeztem rá, mintha már leírtad volna. Mentem a blogodra, megtaláltam és segítettél is vele, köszönöm!
De utána úgy elment vele a napom, mert jó volt újranézni, és megnézni az újakat. Csak ajánlani tudom mindenkinek, mert sokminden előjött, amit később is tudunk hasznosítani. Mégegyszer Köszi!

BonFire 2010.11.23. 19:36:04

@JJMM: Szia, és köszönöm az elismerésedet. Egyébként bármelyik posztomhoz bármilyen megjegyzést hozzá lehet fűzni, mindegyiket monitorozom, és válaszolok rájuk. Én nem veszem olyan szigorúan az offolást, mint más tematikus oldalak, ha mondjuk nem a kertészkedésről vagy a harangöntésről van szó, amelyekhez egyáltalán nem értek. :)

Honci 2010.11.29. 22:48:26

Itt is szólnék.

Bár nem olvastam végig a billentyű parancsokról szóló értekezést, de biztos vagyok benne, hogy amit én már régóta keresek nincs benne. Már sok kollégát megkérdeztem, de egyik sem tudta a megoldást. A kérdés a következő: lehetséges-e a vonalzóról behúzott segédvonalat valamilyen billentyűvel finom beállítani, hasonlóan mint amikor a layereket a nyilakkal toszogatjuk. Ha valaki tud rá megoldást kérem ossza meg velem.

Köszönettel HB

BonFire 2010.11.29. 23:33:55

@Honci: Érdekeset kérdeztél. A válasz az, hogy nem lehet. A kérdés meg az, hogy hogyhogy eddig az Adobe-nak ez nem jutott eszébe? Hiszen hasznos funkció lenne.

Egyébként gyűjtöm az ilyeneket (nem vagyok vele egyedül), és egy kívánságlistát készülök írni, hogy miket lehetne fejleszteni a Ps további változataiban. Akkor ezt beleveszem, mint ötletet. Sokan írnak "wishlist"-et, hozzájárulunk mi is, ha megengeded.

Honci 2010.11.30. 00:15:40

@BonFire: Természetesen, nem vagyok semmi jónak az elrontója.

HB

BonFire 2010.11.30. 01:37:52

@Honci: Köszi! Egyébként pont most káromkodtam egy hű de nagyot, mert kiderült, hogy a szépen összegyűjtött kívánságlistám elveszett. Ugyanis a C: Dokuments-be mentettem valami rejtélyes okból, és a múlt héten a rendszerem összeomlott. Pont ezért soha nem szoktam oda menteni semmi fontosat, csak lényegtelen dolgokat. Most kezdhetem elölről, és fogalmam sincs, mik voltak eddig benne. De tán csak összeszedem valahogy őket...

Eka 2010.11.30. 18:54:19

Mostanában kezdtem el ezt a blogot olvasni, nagyon hasznos ez a cikk, bár én még nem rég óta használom ezt a programot. De mióta használom, minden más szerkesztőprogramot letöröltem, hiszen ebben a programban minden megvan ami hasznos, és fontos, nagyon sok mindent meg lehet vele csinálni, sajnos egyenlőre én vagyok béna :D. De hát gyakorolok és majd kijön valami, egyenlőre ebből a blogból veszem az információkat.

Eka 2010.11.30. 18:59:07

És a kívánságlistához szeretnék egy tanácsot adni, hogyan ne veszítsd el. Még általánosba járok, de nagyon sok a fontos irat, papír amit meg kell őriznem, esetleg ha kézzel írott formában van, leírom word-be és kinyomtatom, és belerakom egy külön papírgyűjtő mappába. De ha az ember nem szeretne pocsékolni, akkor egyszerűen folyamatosan elmentegeted az ötleteket a D meghajtóra, és ha összejött bármennyi, legalább 10 akkor kinyomtatni, én például nagyon sok információt gyűjtöttem eddig különböző programokkal kapcsolatban. További sok sikert!

BonFire 2010.11.30. 20:05:57

@Eka: Köszi a tanácsot, így szoktam eljárni. Márminthogy a D-re mentek. Nem is tudom, hová tettem az eszem, amikor ezt az alapértelmezett C mappába mentettem. Direkt ezért van két partíció, sőt külön vinyó is, meg pendrájv, sőt végső esetben az MP4-lejátszómat is tudom adattárolásra használni.
süti beállítások módosítása