BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

BonFire – Talentum 2010

2010. november 30. 02:58 - BonFire

Örömmel jelenthetem minden zenerajongónak, hogy az új albumom elkészült. (Ezt úgy kell érteni: úgy döntöttem, nem tökölök többet vele, úgysem lesz egységesebb...) Az album a kissé szerénytelen "Talentum" címet kapta, nem minden hátsó szándék nélkül. Igazság szerint eléggé nehéz instrumentális zenéknek címeket kitalálni, ezért a dalok címeiből senki ne asszociáljon semmire. A legtöbbje azt a címet kapta, ami abban a pillanatban – általában mentéskor – eszembe jutott.

Az album vegyes lett. Nagyon vegyes. Ez azért van, mert sok ötletem volt az idők folyamán, és vannak köztük egy éves, vagy régebbi szerzemények és vadiújak is. Emellett mivel sokféle zenei stílus érdekel, hol ebbe kapok bele, hogy abba, így nagyon változatos lett a felhozatal. Az albumon a legtöbb dal afféle rock-ballada, akusztikus és clean gitárokkal, zongorával, orgonával, gitárszólókkal – az album fő vonalát tehát túlnyomórészt a balladák uralják. De található rajta elektronikus szintetizátor zene is, és afféle kategória nélküli tucc-tucc is. 1-2 szerzeményt egész nyugodtan lehet soundtrackként aposztrofálni, beleférnek a keretbe. Még egy elég sajátságos magyar népdal feldolgozás is szerepel a repertoárban! No, és ami nem hiányozhat róla, hogy megtörje időről-időre a balladák álmosító hatását, egy-két power metal, illetve progresszív metal dal is, jó durva, agresszív gitárokkal, fülsértő szintikkel. Meg merem kockáztatni, hogy legalább egy számot mindenki talál az albumon, ami bejön neki.

Nyugodtan megengedem, hogy ilyen-olyan beütést véljen valaki felfedezni a zenémben. Természetes dolog, hogy az emberre hatással vannak azok, amiket nagyon szeret és sokat hallgatott, és szándékosan vagy szándékolatlanul beleviszi a saját zenéjébe a stílusjegyeket. De minden egyes szerzeményben én is ott vagyok személyesen.

Megtehettem volna, hogy a számokat szétszortírozom stílusok szerint és több albumot készítek, de egyik kategória átnyúlik a másikba, vannak dalok, amelyeket beleraknék ebbe is, meg abba is. Emellett néhány szám egyik stílusba sem fért volna bele, és nem akartam 2 meg 3 számos maxikon publikálni. Az elképzelhető, hogy amennyiben a jövőben összejön egy albumra való egy stílusból, mondjuk a power részből, vagy a balladából, akkor azokat a dalokat újra kiadom az újakkal egyetemben egy egységesebb albumon, de erre senki ne vegyen mérget. Ugyanis ez a rapszodikus, egyszer ilyen, másszor amolyan stílusú, csapongó album tökéletesen kifejezi a természetemet. Én pont ilyen vagyok. Hallgassátok szeretettel!

Az albumra a Creative Commons licence vonatkozik. Szabadon letölthető, másolható, terjeszthető, mixelhető a szerző nevének feltüntetésével. Kereskedelmi forgalomba nem bocsátható!

BonFire – Talentum 2010

13 komment
Címkék: zene személyes

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr682482676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pufancska 2010.12.02. 23:47:12

Nagy örömmel hallgatom, idáig az Ábránd c. dal, nóta, szerzemény fogott meg a legjobban. Szeretem az ilyen stílusokat misztikum, szabadság érzete jön belőle. Gratulálok

BonFire 2010.12.02. 23:52:05

@pufancska: Ennek igen örülök, mert ez a dal valójában egy pár perces basszus jamből született. Ami a főtéma is egyben, csak rájátszottam még egy szólamot. A többi kiegészítő, csak díszítés – a bőgőtéma a lényeg. És roppant egyszerű.

◄ViZion 2010.12.03. 07:42:56

Helló!
Letöltöttem, majd meghallgatom a hétvégén, és jól megkritizálom :)

Remélem Dubstep és Drum & Bass is van :)

BonFire 2010.12.03. 15:52:14

@◄ViZion: Az előbbiről még sosem hallottam. Az utóbbi alatt ha azt érted, hogy van-e benne dob és basszus, afelől megnyugtathatlak. Élő dob és élő basszus van benne. Mivel anno dobos is voltam (csak továbbtanultam), majd jóval később basszusgitáros lettem, ezért talán egy kicsit több is van ezekből, mint kellene. De azért igyekszem a helyes arányokra törekedni.

◄ViZion 2010.12.03. 18:29:58

@BonFire:
Amiket írtam, azok zenei stílusok. ~Techno "oldalágak". Dubstep-nél a zene egy része wobble, talán rezgésnek lehetne mondani. Nem vagyok zenész :)
Persze van még pár stílus, amit kerülsz, tudom én :)

Azért itt a kedvenc Dubstep remixem:
www.youtube.com/watch?v=DaXIfFxhisA&feature=mfu_in_order&list=UL
Szintén Murdok, régebbi fantasztikus remix:
www.youtube.com/watch?v=lTbXNozMTVY&feature=mfu_in_order&list=UL
Következő albumod lehet ilyen :)

A "Szilánkok" jó zene, vmi hentelős játékhoz eladható is szerintem. A pörgősek jobban tetszenek, most nem tudok chill-out zenéket hallgatni. Amúgy miért nem vagy vmi zenekarban?
A "Gomesia" tetszik, csak vmi jó ének kellene hozzá és kész a magyar Nightwish, de komolyan. Ez ugrott be róla.

BonFire 2010.12.03. 18:52:50

@◄ViZion: A techno zenék nem igazán fogtak meg. Meg azokhoz én nem értek, így nem kontárkodom bele, mert kiröhögnének, akik magas szinten művelik. Épp ezért nem nyúlkálok bele a jazzbe sem, néhány 7-es akkord kivételével. De az még enm jazz.

Voltam több zenekarban is, de a betegségem passzív életmódra kényszerített. El vagyok tiltva a stressztől, a zenélés meg másból sem áll ki. Így már csak magamnak kell megfelelnem (néha ez sem könnyű).

Jó énekest találni nagyon nehéz. Ezért csinálok leginkább instrumentális zenét. No, és hosszú évek alatt arra is rá kellett jöjjek, hogy a dalszövegírás nem megy nekem. Mondjuk egy jó szövegírót még fel tudnék hajtani, de énekest már nemigen. Így maradnak az instrumentális zenék.

Ezeket legalább kísérőzenéknek is fel lehet használni, videókhoz és egyebekhez, ha valakinek kedve van hozzá.

◄ViZion 2010.12.03. 19:23:40

@BonFire:
"Jó énekest találni nagyon nehéz."
Bizony. Munkatársam lakodalmas zenész, de az igényesebb fajta, nem az a kékaszeme-hosszúKEFE,Tehajj :) zenéket tolja, inkább a filmekben látott bárzongorista-féle.
Sokáig keresgélt, fél Bácsmegyét felhívta... alkalmilag áll össze énekessel, ill. zenekarral, de sokan nem tudják megfizetni a zenekart, meg hát a Jóskapista egy szintivel, meg egy kisfloppis midivel megold mindent :) "felibű"

Van egy énekesnő-féle ismerősöm is, neki sem jött be az élet ilyen téren, mert az ilyen szalonzenére nincs igény felénk, vagy ha lenne is, de nincs olyan vendéglős, aki elismerné, h azért ugrik be vki, hogy zenét hallgasson.

Vagy bikicsunáj-lakodalmas kell, vagy DJ...

BonFire 2010.12.03. 19:32:09

@◄ViZion: Tudod, ami a szennymédiából ömlik, az átlagember ízlését nagyjából az formálja. Azt sugallják, hogy mindenkiből lehet sztár, csak Bikicsunázni kell tudni. Meg a Fásy-mulató, meg Lagzi Lajcsi, amitől a szőr feláll a hátamon. A "lakodalmas" zenét én nem tartom zenei műfajnak, sőt, még zenének sem. Elismerem, hogy hóttrészegen kurva jót lehet rá táncikálni, de épp most volt szerencsém színjózanul végighallgatni egy lagzit... hát tudod, nem valami felemelő érzés, főleg zenészfüllel.

Most reggel óta a fejem fölött bömböl a Csendes Éj valami Frank Sinartás csöpögős-giccses feldolgozása a szomszédból. Ezek teljesen ütődöttek. De rájuk sem szólhatok, mert belém vágják a kést.

Ez a mai zenei élményem. Szerintem kitart náluk ez a nóta Karácsonyig.

◄ViZion 2010.12.04. 07:07:45

@BonFire:
Ajánlom ilyenkor a bevásárló központokat. Januárig "dzsingölbell", meg a "lesz kriszmösz"...
Esetleg ezek mixelve :)

De legalább tömeg is van, és mindenki vásárol. Nem nézek tévét és én ilyenkor pánikba esek, hogy biztosan már Szegednél vannak a románok, nekem meg senki nem szólt... :)

Brajen 2011.03.29. 19:02:54

Mivel már régóta látogatom a blogod, úgy döntöttem, akkor már csak meg kéne hallgatnom a zenéidet is. Így is történt, gyorsan leszedtem, ahogy belehallgattam elkezdtem kételkedni benne, hogy ezt te csináltad. Most komolyan. Nem hallottam eddig olyanról, hogy valaki otthoni körülmények között ilyen minőségű zenéket gyártana. Úgyhogy, emelem kalapom előtted, örülök hogy ekkora lelkesedéssel zenélsz, bár egyben szomorú is vagyok, hogy én ezt nem csinálhatom, pedig milyen jó lenne... Szóval, azt mondom hogy nagyonis tetszik a zenéd, és csak így tovább:)

BonFire 2011.03.29. 20:39:21

@Brajen: Köszönöm! Örülök, hogy tetszik. Természetesen lehet otthoni körülmények között ilyet készíteni, de nem elég hozzá egy-két profi szoftver, az sem árt, ha zeneileg képzett valaki. Mert magából a potméter-tekergetésből ritkán sül ki ilyesmi. Én dobon kezdtem a pályafutásomat, és tudom az alapokat, bár nem vagyok virtuóz egyetlen hangszeren sem. Akusztikus gitáron játszottam sokat, sőt, klasszikus darabokat tanultam rajta. Volt amikor a reneszánsz és egyéb gitár átiratok érdekeltek. Érdekel a komolyzene is, így kissé belefolytam abba is, azon belül is a barokkba. Főként Bach a kedvencem. Aztán persze könnyűzenét játszottam, hol bluest, hol trash metalt, hol progresszív rockot. Utóbbi műfaj egyébként a szívem csücske, egyszerűen azért, mert minden zenei szabályt fel lehet benne rúgni. Nincsenek megkötések. Aztán itt van ugye a zongora, amelyen szintén elsajátítottam az alapokat, és 20 év aktív zenei pályafutás után új távlatok nyíltak meg előttem, pár zongora akkord megtanulásával.

Most egy elektromos gitárt készülök venni, mert csak egy basszusgitárom van, ami a fő hangszerem volt éveken át, de kell a gitár is, hogy még jobb zenéket tudjak szerezni. Kíváncsi leszek, a gitár miket fog még kihozni belőlem. Még magam sem tudom. De remélem, nem lesz rossz.

Brajen 2011.03.29. 21:05:00

@BonFire: Hát ennél rosszabb semmiképp se lehet, főleg elektromos gitárral, én tudom mire képes:D A zongora az meg... Egyik osztálytársam zongorázik, suliba is raktak be az osztályunkba egyet, és azóta minden hétfőn, szerdán meg pénteken játszik legalább 10 percet. Amikor először meghallottam a zongora hangját, egyből beleszerettem. Csakhátugye... Ez az egyetlen, ami kell nekem. Állítom, hogy boldogan le tudnám élni az életem a zene mellett. Gitározni és is tanultam egy keveset, de valahogy nem jött össze. Egyszerűen semmit nem tudok megtanulni normálisan a lustaságom miatt. Meg ugye az anyagi helyzetünk se engedi, dehát "Ez van, ezt kell szeretni". Mindegy, ha már neked megadatott ez a lehetőség, akkor sok szerencsét a továbbiakhoz:)

BonFire 2011.03.29. 21:21:17

@Brajen: A lustaság fílinget ismerem. Ezért is nem lettem gitár- basszus- vagy dob-hero. Persze egyik gitáros barátom megtette azt, hogy Malmsteen kottákat vett, és naponta 7-8 órát csak azt gyakorolta. Ha valami nem ment, akkor egyszerűen annyit gyakorolta, míg nem tudta. Volt benne kitartás. De ehhez kell egy olyan munka is, ami mellett ezt megteheted, mert ha lehúzol egy műszakot a gyárban, utána családi életet élsz, nem nagyon van már kedved a hangszerrel foglalkozni. Van aki szerelmesebb belé, van aki kevésbé. Az említett haverom például ebben az időszakában éjjeliőr volt, úgyhogy egész éjszaka az őrházban a gitárját nyúzta, nyolc órában. És még fizetést is kapott érte! :D

Nálam viszont a hangszer sosem cél volt, hanem eszköz. Én sosem akartam Victor Wooten lenni, vagy éppen John Myung, ahhoz belőlem is hiányzik a kitartás. Amikor doboltam, akkor sem tudatosan tanultam, hogy kézrendek, meg minden. Csak megtanultuk a számokat, és nyomtuk próbán. Ebből kifolyólag az embernek mindig van egy nagy fokú technikai hiányossága, vagy urambocsá' rossz technikát szokott meg, amiről képtelen leszokni. Én pl három ujjal fogom a pengetőt, ami szabálytalan, és a gyorsabb és bonyolultabb gitárjátékot akadályozza, továbbá a pengetést mindig lentről felfelé kezdem, éppen fordítva, mint ahogy szabályos lenne. De így szoktam meg, és most már nem tudok leszokni ezekről.

Szerencsére nem is áll szándékomban olyan zenét gyártani, ami vájtfülűeknek szól. Csak egyszerű, fílinges rockot. Meg mást, ami kijön.
süti beállítások módosítása