BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

MIDI billentyűzet

2010. május 26. 20:09 - BonFire

Végre-valahára megértem – így, vén fejjel –, hogy szert tehettem a régóta áhított MIDI kontrolleremre. Már írtam néhány héttel ezelőtt arról, hogy a termék, amit kinéztem, beszerezhetetlen. Több levélváltáson keresztül aztán, a leadott megrendelést visszavontam, majd másik áruházban rendeltem meg ugyanazt; sajnos tőlük is azt az infót kaptam, hogy a kinézett Behringer UMX49 már nem kapható, mert nem gyártják (vagy forgalmazzák). Volt ugyan még elfekvőben a két oktávosból (Behringer UMX25), de azt praktikus megfontolások miatt hanyagoltam. Ugyanis semmi nem akadályoz meg benne, hogy – ha már egyszer billentyűzet van – megtanuljak zongorázni, ehhez azonban a két oktávos kontroller édeskevés.

Volt viszont helyette az UMX49 továbbfejlesztett testvére, az UMX490, ami 2-3000 Ft-tal volt csak drágább, és bár az első időkben idegenkedtem tőle, lassan kezdem megszokni a színét is. :)

A Behringer U-CONTROL UMX490 MIDI billentyűzet és kontroller:

 

Úgy egyébként nem nagyon értem, hogy mi a továbbfejlesztés ez előző modellhez képest, hacsak a színét nem vesszük annak. Ez nem szintetizátor, ez nem szól magában. Ha nincs host program és szoftveres hangszer hozzá (vagy egy külső MIDI modul) önmagában sok értéke nincs. Többek között ezért is kerül kábé feleannyiba, mint a legalsókategóriásabb szintetizátor. Az ugyanis – ha gagyin is –, de magától is szól. Nekem erre nincs szükségem, úgyhogy én beérem egy MIDI kontrollerrel, vannak nekem hozzá jó kis sztaffok. A termék ismertetőjében fejlesztésnek sorolják fel a 100 hangszert és 50 VST effektet. Ezek azonban – legnagyobb csodálatomra – egy külön telepítőlemezen érkeznek a billentyűzettel együtt, és vagy felrakja őket az ember, vagy nem. Néhányat kipróbáltam, hát a vicc határát súrolják. Többségük freeware cucc, és igen primitív. Van viszont néhány drawbar orgona, amelyek igencsak jók, és a rockzenében oly nélkülözhetetlen Hammond-, torzított- és egyéb hangzásvilágot képesek produkálni. Az egyik az ORGANized Trio analóg orgonája, amibe elsőre beleszerettem. Ingyenes, de ha tetszik, lehet támogatni. A másik az OrganOne, ami szintén pompás VSTi.

Grátisz viszont, és az egész cucchoz jár egy USB-s külső hangkártya, az UCA222, RCA be- és kimenettel, amire bármilyen hagyományos hangot adó készüléket kapcsolhatunk, optikai és fejhallgató kimenettel is rendelkezik (utóbbihoz kapcsolt hangerőszabályzóval) és rendkívül alacsony a latenciája. Ez azért is egy remek cucc, mert így akár a laptoppal is készíthetünk igen jó minőségű felvételeket, amelyek – valljuk be – nem igazán erre vannak tervezve, és az olcsó modelleknek a hang- és a videokártya a gyengéje. Ha utazunk és kedvenc hangszerünket is magunkkal visszük, zsebre lehet vágni a hangkártyát, és így egy laptoppal hordozható munkaállomást kapunk. Utóbbit leteszteltem, kegyetlenül megterheltem, és nem volt semmi baja, annak ellenére, hogy nem egy nagy vasziszdasz a Fujistu-Siemens.

És tiszta szerencse, hogy minden elérhető az interneten, így zongoratanárt sem kell fogadnom (drága pénzért – ami nincs!), találtam ugyanis egy igen jónak tűnő anyagot, a Piano For All-t, és most ennek segítségével ismerkedem a zongorával.

Úgyhogy most egy darabig örülök, és zongorázni tanulok. Egy hete kezdtem kábé, de elég jól haladok. Lehet, hogy őstehetség lennék? :))

A zeneszerző szentélyem:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr352033841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pufancska 2010.05.27. 17:45:16

Most már csak az ár érték arányra lennék kíváncs, de gondolm majd egy pár hónapmúlva okosabbat tudol mondani ebben a kérdésben. Sok szerencsét hozzá.
Ja a felesége zongoratanár amikor idejönnek a gyerekek ők is ügyesek az első hónapokban aztán valahogy elmarad a lelkesedés, pedig itt azt tanulnak amit szeretnének, szóval sok ős tehetség van, csak kitartást hozzá Neked is. Amúgy gratula az új játékodhoz

BonFire 2010.05.27. 20:20:21

@pufancska: Ezt az ár-érték arányt nem tudom, mire értetted? Maga a készülék – relatíve – nem drága, ha kíváncsi vagy, mennyibe fáj, nézd meg az árgépen.

Viszont eszmei értéke nagy van neki, mivel zenész vagyok, és egy hangszerrel lettem gazdagabb. Úgyhogy nekem sokat ér.

Kitartás meg van, hál' istennek.

pufancska 2010.05.28. 00:01:56

Félre ne értsd én nem kötözködöm, az árát már megnéztem mielőtt írtam, de van nekünk egy casio 550-es én nem tudom mikor volt vásárolva, de nem tegnap az biztos és semmi baja (eleget van használva) na erre gondoltam, hogy lehet egy félév múlva kihullik egy billentyű, vagy mit tudom én, vagy, hogy 5 év múlva még működik-e (hol leszek én 5 év múlva). Csak elmélkedtem, de mindegy az olcsó(kinek mi az olcsó) cuccok, mindig sántítanak valahol, legjobb pl. az univell gitárjai

BonFire 2010.05.28. 01:39:40

@pufancska: Örülök, hogy szintén zenészkolléga vagy, így nem csak magamnak agyalgatok itt.

Így már értem az ár/érték kérdést. Nos, ez az ár átlagosnak mondható. Azért ilyen olcsó (40 000) alatt, mert ez - ahogy írtam is - önmagában nem szól, ez nem szintetizátor, csupán egy vezérlőegység, amihez vagy vesz valaki egy MIDI-modult programokkal, hangokkal, és azt szólaltatja meg, míg a szintetizátorokban alapból van egy memóriabank egy hangszerkészlettel. Nos, ezt a különbözetet kell megfizetni, ha szintetizátort vesz az ember.

Emellett a legolcsóbb szintetizátor modellek egyáltalán nem képesek MIDI-kommunikációra, így még ha drágábbak is, számomra teljesen használhatatlannak tűnnek, max lagzi zenére alkalmasak. Egy kontrollerhez viszont kell egy számítógép, egy kiszolgáló program (host), ami a virtuális szoftveres hangszereket (VSTi) futtatja; ezzel pedig ezeket a hangszereket lehet vezérelni és a programot is.

Egy professzionális program, mint mondjuk a Cakewalk Sonar (a Rolandtól) a saját és a külső drága jobbnál-jobb hangszereivel komplett zene készítésére is megfelel, míg egy szintetizátorról ez nem mondható el. Be bírok sírni, amikor meghallom a Roland dobkészletet szólni egy egyébként komoly anyagnak szánt felvételben. Jók a Roland cuccai, ez a program is jó, de a szintetizált hang a multisamplinges VSTi-khez hasonlítva feszítővas a precíziós műszerhez képest.

A márkanév meg nem garancia semmire. Max a nagyobb árért jár olyan support, hogy kinyalják az alfelét az embernek, de Murphy szerint ami elromolhat, az biza el is romlik, jó példa rá az effektpedálom, ami két nappal ezelőtt mondta be az unalmast, pedig nem olcsó cucc (nem is drága - középkategóriás), és elmúlt már 3-4 éves, és gőzöm sincs, hol és mennyiért javítanák meg. Szerencsére van elektronikához értő jóbarátom, aki megvizsgálta és megjavította. Egy IC volt elszállva benne! Nem a biztosíték ment ki és nem a filléres kondi, hanem az IC, ami nem két forint. Szerencsére éppen hányódott nála egy olyan japán IC, ami kellett bele. Én meg majd ledolgozom náluk az árát, mert kifizetni sajnos nem tudnám. Szóval ez a helyzet márkaügyileg is.

A Behringerre meg azért esett a választásom, mert - bár egyesek szemében nem tűnik komolynak -, viszont eléggé jó neve van Európában, amellett ugyanennyiért csak nóném kínai szarokat lehet kapni, az meg tényleg lutri. Viszont maga a név sem garancia a minőségre. Azt hiszem, nem árulok el titkot, ha elmondom, minden cégnek vannak erősségei és gyengéi is. A Yamaha pl. kiváló szintiket gyárt, de a dobjai nagyon gyengusok. A Behrignernek jók a mikrofonjai, a fejhallgatói és a hangfalai, bár ezekben is bizonyára vannak jobbak, de nem ilyen árban. Fejhallgató és mikrofon tekintetében a Sennheiser, az AKG vagy a Shure a tuti. Csak megfizethetetlenül drágák.

Végül pedig, de nem utolsósorban - már meg ne haragudj, de kénytelen vagyok lecsapni a magas labdát - a Casio kiváló órákat és műszereket gyárt, de a szórakoztató elektronikája a vicc határát súrolja. A Casio szintetizátor tipikusan egy olyan hangszer, ami akkor sem kéne, ha ingyen adnák.

De ha fél év alatt kihullik egy billentyű, akkor az a készülék gyári hibás, és mivel garanciális, kicserélik. A garancia pedig meghosszabbodik. Onnantól újra kezdődik. Persze ha a hülyegyerek kalapáccsal veri, vagy rálép valaki, vagy ráül, az nem rendeltetésszerű használatnak minősül - ez esetben nincs segítség. Hülyék és kétbalkezesek ellen nem lehet védekezni, mert a kétbalkezesek rendkívül találékonyak.

Az amortizáció meg gondolom a használat függvénye. Ha megveszek valamit és nem használom, csupán gyönyörködöm benne, elég sokáig kitart. Ez a kütyü szvsz ki fogja bírni azt a 2-3 évet, amíg meg nem tanulok normálisan zongorázni, akkor meg már úgyis "kinövöm", modernebbre lesz szükség, akkor újra beruházok - akkor már esetleg valami komolyabb cuccba.

pufancska 2010.05.28. 10:49:31

Amortizáció egy pl. Egy hónapja vettem egy külső vakut fényképezőgépre 30 papír, mentem lagzira meghajtottam egy kicsit 1100 kép után megadta magát én erre gondolok, ha valamit elkezdesz használni, tényleg komolyan akkor lehet, hogy az elektronika megadja magát. Jön a garancia, ahogyan mondtad, mivel internet üzlet ezért küld vissza, természetesen a saját költségeden. Majd egy hónap, mire megjavítják jobb esetben, vagy szólnak, hogy sajnos meghalt és nem lehet javítani, nekik ilyen már nincs a raktáron, visszautalják a pénzt, de a ez eredeti garanciapapírokat küld vissza nekik (bízol, hogy nem verik át a fejed) és visszaküldik az eredeti árát. Szóval buktál rajta postaköltség oda + mikor elküldték neked valamikor azt is ki kell fizetni. No erről ennyit.
Ja fülesek közül én azért a Koos-t is megemlíteném, mondjuk ott életre szóló garancia van. Nekem AKG-m és Koos-om van, mind a kettő kiválóan szól.
Casiom, meg megsértődött én mondjuk nem, mert nekem mindegy, csak pl. hoztam fel, hogy mindig él kb. 10 év után

BonFire 2010.05.28. 11:43:16

@pufancska: Igen, ezek valós problémák, de könnyedén el lehet őket kerülni. Nem veszünk semmit, és nem romlik el semmi.

Legutóbb kifogtam egy gyári hibás vinyót. Ezerből egy ilyen, én meg amilyen peches vagyok, pont kifogtam. Bumm! Megvettem, és egy hónap után meghalt. Persze minden további nélkül kicserélték, de a postaköltséget buktam. És még azt sem lehetett ráfogni, hogy nagyon igénybe lett véve, hiszen jószerével üres és vadonatúj volt. Ez persze benne van a pakliban, amennyiben nem nagyvárosban lakik az ember, mert ott max a hóna alá vágja a lomot, bemegy a boltba, ahol vette, és leadja javításra. Itt csak az a baj, hogy én is kisvárosban élek, és így minden szirszart az internetről veszek. Hol Budapestről, hol Szolnokról.

Most vettem egy USB hosszabbító-elosztót, amit a neten láttam kerek 700 Ft-ért, na, nálunk koppra ugyanaz, még a márka is, meg a színe is: 1999 Ft. Ha megpótoljuk egy százassal, Pesten ebből a pénzből hármat veszek.

Az igazi baj az, hogy ha az ember nyomorék, nem tud pénzt keresni, akkor kénytelen az olcsó dolgok felé fordulni és megalkudni. És ebben az alkuban benne van, hogy híg a leve a terméknek.

De ne kongassuk előre a vészharangot. Most hoztam haza az effektprocesszoromat, és csodálatosan működik. Haver megcsinálta ingyen és bérmentve. Nekem gőzöm sincs, hogy egy idestova négy éves készüléket hová vigyek szervizelni. Oda nem vihetem, ahol vettem, hiszen az nem szerviz, hanem hangszerbolt, és már a gari is lejárt régen. Max annyit tud csinálni, hogy ad egy telefonszámot, amin a magyarországi márkaképviseletet elérem, aztán ha szerencsém van 500-600 Ft eltelefonálgatása után belerakom egy 1800 Ft-os csomagba és feladom a szakszerviznek. Ők megcsinálják anyagár + munkadíj X-ezer forintért és visszaküldik. Megkockáztatnám, hogy nem úsztam volna meg 10 000 Ft és két-három hét idegeskedés nélkül.

250M81 · http://www.youtube.com/250M81 2010.07.01. 20:52:48

Szép berendezés :) felkeltetted az érdeklődésem, annak az ORGANized Trio orgonának utána fogok járni, de addig is marad a jól bevált Native Instruments B4 :) És még egy EZDrummer is befigyel :) sok sikert!

BonFire 2010.07.01. 21:48:19

@250M81: A natívéktól - ha jól emlékszem, nekem is volt vagy van valami cucc, bár ezt az orgonát még nem próbáltam.

És természetesen az EZdrummer kötelező darab, csak kár, hogy egyre több zenében hallom vissza, főleg az alapszerkót, amit én is használok. De én gyakran választom a 13 collos pergőt, meg a custom cineket, így nem a gyári beállítást használom.

250M81 · http://www.youtube.com/250M81 2010.07.15. 20:48:10

@BonFire: Szerintem a B4 nagyon állat, érdemes kipróbálni, rengeteg lehetőség van benne. Az EZDrummert pedig tényleg egyre több helyen hallani vissza, a pergőből én azt a GMS-t szoktam használni, meg a ride-ot cserélni (kúphang miatt) és az egyik crash helyett az OZone kína tányért. Úgy látom, nagyjából ugyanúgy kerüljük meg a dolgokat :)

BonFire 2010.07.16. 16:58:56

@250M81: Igen-igen. Csak az a baj, hogy nálam az EZdrummer mindig elfelejti a beállításaimat, és a projekt új betöltésekor mindig a gyári default kitet tölti be. Mondjuk visszaállítom 1-2 perc alatt, csak fejben kell tartani, hogy mit és hogy cseréltem ki.

Az alapszerkón nem használok kínait, úgyis csak két beütő (crash) van, ellenben a Drumkit From Hell szerkóban már van elég kínai is, meg splash, ami minden igényt kielégít. Persze ezek keményebb muzsikához kellenek.

maxforce 2010.08.28. 13:26:00

Szia!
Segítségre lenne szükségem.Nekem is van egy MIDI billentyűzetem és Adobe Auditiont is használok.Látom te mindkét ügyben jártas vagy.Az Adobe Audition-nal felvettem már töb sávot (dob, gitár, bassz, ének),de nem sikerül felvenni, amit a Midi billentyűzettel alá szeretnék játszani. A MIDI billentyű USB-s.(Miditech Midistudio-2)Hol és mit kell átállítani.
Előre is köszönöm a választ!

BonFire 2010.08.28. 13:37:31

@maxforce: Sajnos rossz hírem van. Elvileg fel lehet venni, a gyakorlatban viszont ha csak egy kontrollered van és nem szintid, akkor nem fogod hallani, amit játszol. Így ez az opció kilőve Auditionban.

Én mindent arra használok, amelyikben a legjobb. MIDI-re a Cakewalk Sonart, mert az a legjobb midi host, viszont audióban eléggé gyengécske. Így, ha audióval akarom kiegészíteni a MIDI-s zenét, akkor azokat Auditionban veszem fel, vágom, zajtalanítom, normalizálom, és a Sonarba csak beillesztem kész audióként.

Szóval az Audition is verhetetlen audióban, viszont a MIDI-vel eléggé mostohán bánik.

Az ideális az lenne, ha Cubase-t használnánk, mert az mindkettőben elég jó (na, jó, a Sonart nem körözi le, sem a Pro Toolst...), viszont annyira nem userfriendly, hogy én sehogy sem bírtam megszokni és megtanulni, pedig van egy jogtiszta Cubase-om.

maxforce 2010.08.28. 15:59:21

@BonFire:
Köszönöm a választ.Sejtettem,hogy nem véletlenül nem jöttem rá.Azt hogy érted, hogy "elvileg fel lehet venni",de nem hallom.

BonFire 2010.08.28. 16:33:03

@maxforce: Azt jelenti, hogy rákötöttem a billentyűzetet, elindítottam a felvételt, és amit nyomkodtam, azt felvette, de egy hangot sem hallottam közben. Azt hiszem, nem is kezel normális VSTi-t, csak valami Soundfont player van benne. A külső cuccokkal nem kompatibilis. Az effekt listát amikor frissítettem, a külső pluginokat mind a nem támogatottak közé pakolta.

maxforce 2010.08.28. 16:39:20

@BonFire:
Én ezt úgy oldottam meg, hogy a hangkártya kimenetét
rákötöttem az erősítőmre és annak a kimenetét dugtam vissza a hangkártya bemenetére.Így hallom amit játszok,de nem tudom külön sávba felvenni, a mert az összes előbb rögzített sávot is felveszem.

BonFire 2010.08.28. 16:59:38

@maxforce: Én sajnos sehogy sem tudtam rávenni az Auditiont, hogy kezelje a billentyűzetet, egyszerűen nem hajlandó az imputokat venni belőle. És persze az a Soundfont player sem valami nagy szám.

Midi esetén maradok a Sonarnál. Abban az a nyerő. Audió munkákra pedig az Audition.

Tenth 2010.10.23. 18:14:09

Szia BonFire!

Rég jártam nálad, mivel a ps-al mostanában nem nagyon foglalkoztam. Hát megint csodálkozom az élet rezonáns érdekességein. Hogyan kerültem ide, nézem, zene, gitározol, én is, vettél klavit, én is, tanulsz zongorázni, öreg fejjel én is :)
Csináltál egy ház stúdiót, hát én meg most építem és így megint itt vagyok.

Teli problémákkal :(
Egész napom ráment, hogy csináljak egy felvételt a kezdetleges csörömpölésemről.

A rendszer Win7, Adobe Auditon, és egy belső és külső hangkártya. A külső Emu 2020. Nem látok a pipától, valszeg nem látom már a fától az erdőt.
Egyik hangkártyával sem tudok felvenni. Mindegyik hangkártya szépen megy hibaüzenet semmi, az adobéba bármelyiket beállítom felvételre, kapufa.

Egyszerűn mintha nem látná a hangkártyákat.
Pedig mindegyiket látja az adobe.
Volna ötleted.

UI: Láttam a yuotubos tutorálokat, gratula nagyon tetszettek.

BonFire 2010.10.23. 19:36:10

@Tenth: Hát, sok mindent nem mondhatok. Ha jól van összedugva, és a gitár megy a hangkártyába/interfészbe, valamint a hangkártya drivere rendesen fel van installálva, akkor az Edit-->Audio Hardware Setup-ban mind bemenetként, mind kimenetként meg kell jelennie, ahogyan itt nálam is láthatod:

lh6.ggpht.com/_GMOy6F6pgIE/TMMb3u8Yg-I/AAAAAAAABKA/R70X9Dg5yvg/hangkartya.png

Ha valami hiba lép fel, akkor általában a Default Imput hiányzik. Kiírja, hogy nincs, vagy hogy inaktív. De hogy hogy lehet működésre bírni, arról gőzöm sincs így látatlanban.

Pont az előbb jártam úgy, hogy három DAW volt egyszerre megnyitva, Audition, Sonar és a Cubase 5. Egyszer csak a Cubase nem volt hajlandó felvenni. Néztem az eszközöket, hát a bemenet inaktív volt. Hogy mitől, nem tudom. Talán nem kéne szimultán ennyi hasonló programot futtatnom.

Annyit csináltam, hogy kijelentkeztem, meg vissza, és csodák csodájára immár aktív volt az előbbi inaktív bemenet.

Szóval vannak ilyen dolgok, de így látatlanban nem tudom, mi lehet a baja. Nekem anno a CoolEdit Pro egy nóném alaplapi hangkártyával is kitűnően üzemelt. (Ebből lett az Adobe Audition később.)

Tenth 2010.10.24. 19:49:38

Köszönöm, hogy válaszoltál.

Igen megnéztem a setup-ban és rájöttem a hangkártyával van a gond. Az EMu 2020 úgy vettem, hogy azt mondták a boltban, hogy fut Win7 alatt.
Pedig nem, béta driver van csak hozzá, ami még nem jó, mert setup-ban amikor beállítom (mert látja) de
a input és onput, beállításoknál csak analog A és B
lehet kiválasztani, nem a hangkártyát.

Holnap vissza viszem.

Felvételi kísérletezés helyett ütögettem a klavit.
Vért izzadok, befelé forduló kezeimet ki kell fordítani, most éppen a tizenkét ütemű blues van gyakorlás alatt. Az ujjaim bírják, de csuklóm oda van, már csukló szorítónak állandó helye van a billentyűk mellett :)

Ami érdekes jó hatással van a gitározásomra.

BonFire 2010.10.24. 21:15:32

@Tenth: Arra te sose adj, hogy mit mondanak a boltban! Hiba! A boltosnak az a dolga, hogy a szart is eladja, és persze, hogy azt fogja mondani, hogy ez nagyon népszerű, és mindenki meg van elégedve vele, közben meg egy darabot nem adott még el belőle. Vidd vissza, és borítsd rájuk a pultot, hogy szar!

Volt nekem egy CMI hangkártyám, de W7 után meg kellett szabadulnom tőle, mert nem írnak hozzá többé drivert. Azóta persze megoldódott a hangkártya kérdés, mert amit most használok, azt grátisz kaptam a billentyűzetem mellé.

Zongora: a kezek természetes tartása, hogy befelé fordul. Ezért nehéz először. De semmiképpen ne erőltesd túl. Én még a három hangos akkordnál, és az egy hangos basszusnál, vagy oktávos basszuskíséretnél tartok. Még a jobb kézzel nem tudok lenyomni négy billentyűt, még nem elég laza a kezem hozzá, de nem erőltetem. Idővel elő fog az úgyis jönni.

Keresd meg a YouTube-on Jordan Rudess keyboard wizardry nevű videóját, mutat benne egy pár olyan ujjgyakorlatot, hogy elhajigálod az ujjaidat. Komolyan mondom, beteg a pasas; olyan a keze, mint valami pók. Fogsz egy normál akkordot, aztán az ujjrend: 1-3; 2-4; 3-5 oda vissza természetesen irgalmatlan gyorsan. Próbáld csak ki! :DD

Tenth 2010.10.25. 19:48:40

Anyám, mért kell nekem ilyet hallgatnom :)
Kurvajó kezei vannak, na meg a feje, anélkül nem menne :)

Én is csak a három ujjas akkordoknál tartok, a négyes szeptimek még felejtősek, de gyakorlom.

Izgalmas egy világ...

Minden igaz, holnap cserélik a hangkártyát.

BonFire 2010.10.25. 21:05:19

@Tenth: Szóval megnézted, mi? :D A kisördög! Én imádom a pasast. Először 97-ben Pesten a Dream Theater koncerten láttam, mint előzenekar játszott egy hasonlóan veszett dobossal, Rod Morgensteinnel, a Rudess-Morgenstein duóban. Öcsém, két ember, egy db balkezes dobos, és egy db billentyűs teljes értékű instrumentális progresszív metált zúzott egy órán keresztül. Hihetetlen volt! A YouTube-on biztos van videó abból a duóból is.

A turné közben a Dream Theaternek annyira megtetszett a játéka, hogy azonnal lapátra is tették az akkor már második billentyűsüket (aki szintén agyamputált szvsz), és addig fűzték, hogy mindig is őt keresték, aki ennyire elvetemült. Addig sem játszottak szar zenét, de Rudess valami elképesztő brutális felfoghatatlan dolgot hozott magával, és a következő lemezzel el is ért a zenekar a működése csúcspontjára az 1999-essel. Az valami zseniális munka volt, ami nagyrészt Jordan Rudessnek köszönhető.

Egyébként van neki pár szólóalbuma is, torrenten fenn van az összes, mindig a világ legjobb zenészeivel áll össze. Ugye van a lemezen élő gitár, basszus és dob is a billentyű mellett, de az egész a progresszív rock/metál irányába mutat.

Én néhány régebbi videóm alatt az ő zenéjét használtam fel, ami miatt sokan idegesek voltak rám :DD, de egyszerűen imádom azt a kitekeredett agyát, ahogy a zenét felépíti. Zseniális.

Exemplary 2010.11.05. 11:56:33

Hali!

Épp ma megyek megvenni egy ilyen Midi billentyűzetet, remélem nekem is pozitív tapasztalataim lesznek vele :-)

További szép napot és jó zenélést! :)

BonFire 2010.11.05. 12:47:49

@Exemplary: Nekem eddig csak pozitív tapasztalataim vannak. Szépen működik. Sőt, még egy hivatásos zongorista barátom is megdicsérte a fekete billentyűk enyhén domborított ergonomikus formáját. Mondta, hogy nagyon kézreálló, és a dinamikáját is rendben lévőnek találta.

Exemplary 2010.11.06. 20:19:57

@BonFire: Meg van a billentyűzet, az első tapasztalatok maximálisan jók, én Cubase 5.1-el használom, amire nekem kell arra hibátlan. További szép napot és jó zenélést! :)

BonFire 2010.11.06. 20:42:11

@Exemplary: Neked nem akad be a hang Cubase 5.1-ben a HaliONE VST? Wazze, elkezdek játszani, nyomom a sustain pedált, és beakad(nak) a hang(ok). Mondjuk egy komplett akkord. Főleg a "Piano and Pad" presetnél, ami a legelviselhetőbb hangszín. Nincs abban a kurva Cubase-ben egy pánik gomb, ami ilyenkor kilövi a beakadt hangot? Hát miféle DAW ez? (Digital Audio Workstation) Szvsz inkább a Digital Audio Worthless rövidítése lehet ez!

Óóó, hogy ha szavakba tudnám foglalni, milyen szinten gyűlölöm ezt a kurva Cubase-t! De az kifejezhetetlen. Kizárólag azért van a gépemen, mert a haver ezt használja a munkahelyén, és előbb nekem kell megtanulni, hogy őt megtaníthassam, de már legalább 5 éve tanulmányozom, és még mindig az a benyomásom, hogy egy mocskos, szemét, használhatatlan, logikátlan szarhalmaz.

No, zongorázzál szépen! Ha kitalálod, hogy lehet a beakadt hangot kilőni, értesíts, mert állati kíváncsi vagyok rá. A user manual egy kalap szart se ér. (Mármint a Cubase-é.) Tömény bullshit.

Exemplary 2010.11.07. 22:03:40

@BonFire: Sajna nálam is van ez a jelenség, de
szerencsére van egy zsák másik free VST amivel lehet pótolni a HaliONE-t, ezeket merném ajánlani:
A főoldal: www.vstplanet.com/index.htm
És itt a VST-ék: www.vstplanet.com/Instruments/VST_Synthesizers.htm

Nagyon garázs megoldás, de ha ki exportálod wav-ba a dalt akkor nem fog a kész wav-ban szaggatni.

BonFire 2010.11.07. 22:23:51

@Exemplary: Nem a VST-vel van baj; az olyan, amilyen. Nem a legjobb, akárki akárhogyan is fényezi a Cubase-t. A Sonar hangszereinél nincs jobb. Persze erőforrászabálók, de hát a minőségnek ára van.

A Cubase-ről van szó. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni a koncepcióját. Még kábé 2005 környékén vettem egy effektpedált, amihez járt egy gyári Cubase LE; azt kezdtem tanulmányozni. De miután sehogy sem boldogultam vele, vissztértem a jó öreg CoolEdit Pro-hoz, amiből később Adobe Audition lett, és a Cubase azóta sem lopta be magát a szívembe. Próbálgattam a SX szériát, meg most az ötös van fenn, de egy rakás fos.

Nem szoktam ennyire kivetkőzni magamból (vagy amikor igen, azt nem verem nagydobra...), de a Cubase kritikán aluli és használhatatlan program. Amivel semmi baj sem lenne, ha nem pakoltak volna tele minden stúdiót vele, meg a Nuendóval.

Haverék vettek fel a múltkoriban egy szám alapjait nálam. A dob ment virtuálból, a bőgőt vettem audióban, és a billentyűket midiként. A Sonarban szépen megcsináltam, egyik ütem 7/8, aztán egy 5/4, 6/8; 7/8; 11/16 stb. Egyiknek ilyen a tempója, a másiknak amolyan. Jó kis progresszív dalocska. Az összes fájlt elküldtem a gitárosnak mailben, mert ő Kolozsváron lakik, aztán azt mondja, nem tudja, hogy fogja a stúdióban ezeket megoldani Cubase-zel.

Végül a billentyűket is elküldtem audióban, mert olyan zongora meg orgonamodult, amilyenek nekem vannak, nem talált volna a Cubase-ben.

Szóval nem a VST-vel van gond, mert én is kaptam a billentyű mellé egy zsákkal, meg van kismillió ingyenes plugin, ami jobbnál jobb, már megvannak a jól bevált pluginjaim. Csak az a Cubase ne lenne a világon így elterjedve.
süti beállítások módosítása