BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Trauma – Vészkijárat

2010. október 27. 01:31 - BonFire

No, még a délután nem tudtam, mikor lesz új poszt, hát most van. Ugyanis a délután nagyjából készre kevertük a Trauma Vészkijárat című dalát, és még az éjjel egy állóképekből álló klipet is összeütöttem nekik hozzá.

A srácokról annyit érdemes tudni, hogy évek óta jó kapcsolatban vagyunk; míg meg nem romlott az egészségi állapotom velük is zenéltem. A zenéjük amolyan Dirty Rocknak nevezhető. Punknak túl komoly, metálnak túl punkos. Nem sok cifra, csak nyers zene, kiváló szövegek (amelyek különben Papó, a dobos szerzeményei), és slágergyanús dallamok. Igazi koncertbanda. Jót lehet a zenéjükre pogózni, főleg egy kis sör általi beöntés segítségével.

Mivel mifelénk Szabolcsban főleg faluhelyen egyáltalán nem kézenfekvő, hogy az embernek internetkapcsolata és egyáltalán számítógépe legyen, weboldaluk még nincs (illetve állítólag van egy, de arról jobb inkább nem beszélni...), egy email címet is még csak a napokban regisztráltam nekik. Majd az internetes pálinkázóból válaszolhatnak a rajongók számtalan mailjeire! :))

A nóta cseppet meg lett nyirbálva, mert egy pályázatra készült, és ott kikötés volt a 4 perces limit; még így is csak 4 és fél perc lett, hogy a legütősebb részek nagy részét ki kellett belőle vagdosni, reméljük elfogadják majd. Aki kíváncsi a teljes szerzeményre, az várja meg, amíg elkészítjük az egész lemezt (cirka egy-két év...), vagy majd egyesével lesznek publikálva a dalok a közeljövőben, ahogyan elkészülünk velük. Vagy jöjjön el pénteken Nyírbátorba a Port Side bárba, és hallgassa meg élőben őket. Rudán Joe előtt fognak játszani.

Addig hallgassátok szeretettel őket!

-----------------------------------------------------------------------------------

Frissítés – 2011.  április 24.

A zenekar saját kérésére a vágott verziót a YouTube-ról letöröltem. Gondolom, majd megtalálják a saját csatornáikat ezek után. Így a blogposztnak nem maradt sok értelme, viszont mivel blogposztot törölni nem szoktam, ez marad.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr282402045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fábián Gábor fotográfus · http://www.fabiangabor.com 2010.10.27. 02:48:44

Rudán Joe előtt nagy megtiszteltetés zenélni. Megpróbálom tömören összefoglalni amit hallok.

A dobok kissé lágyak, ritkák, nem túl érdekesek a ritmusok.

A basszusgitár tartja az alapot, de kissé lehetne ezt is szinezni.

A gitár kellemesen szól, de 2 gitár elkéne a zenéhez. Érdekesebb lenne, hozzáadna pár érdekes hangot a zenéjükhöz. A szoló kissé rövid és kidolgozatlannak tűnik, a vége elsietettnek hangzik.

A hang az kellően erős, passzol a jó szöveghez, de mintha kissé erőlködne helyenként. Gyakorlattal orvosolható.

Összességében mégis azt mondhatom, hogy egy ügyes zenekarnak ígérkezik, underground szinten megállja a helyét, és csak egy szikra kell majd, hogy kitörjön.

A kinézetre is lehetne nagyobb hangsúlyt fektetni. Tudom, nem divatbemutató, meg férfiak is, de azért nem árt, ha van összhang. Kifejezetten zavar a sapka és a rövidnadrág (alapjában minden, ami sportos) a színpadon.

Sok sikert és kitartást kívánok nekik, a pályázathoz, a leendő albumhoz és az elkövetkező koncertekhez. Szívesen meghallgatnám őket élőben is. Remélem egyszer járnak majd Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen.

BonFire 2010.10.27. 03:21:53

@Fábián Gábor fotográfus: Köszönöm az ő nevükben is a részletes kritikát. Hát, ugye képzetlenek a fiúk, ezért nem professzionális a muzsika, mind dob, mind énekügyileg, de nagyon lelkesek. Gabi (az énekes) épp ma mondta, hogy ő szívesen venne énekleckéket, ha volna itt kitől, és főleg, ha meg tudná fizetni.

No, most a soundot úgy kell hallgatni, hogy az ének kivételével minden itthon a szobámban került felvételre. :) A szóló pedig nem ennyi, csak ennyi maradt belőle a vágás után. Gyakorlatilag csak az eleje és a vége maradt meg. A közepét ki kellett vágni: szorított az időlimit.

A basszusgitár az úgy készült, hogy a bőgősük nem is tudott róla, és nem is volt elérhető. Ezért én feljátszottam egy roppant egyszerű alapot (a végén némi díszítéssel fűszerezve), ami első pillanatban eszembe jutott. Gyakorlatilag míg Gabi feljátszotta a gitárt, én fejben megtanultam, és már kész is volt a basszus alá. :)) De mivel egyrészt a zene egyszerű, másrészt a bőgős gyerek tudásszintjét sem ismerem, inkább nem kockáztattam, és csak alapokat játszottam, hogy tuti legyen.

Hú! Kolozsvár nem itt van, bár én csak 10 km-re lakom a határtól, Marosvásárhely még messzebb. Egy olyan útra már tutira kell menni. Ott játszottam egyszer egy másik bandával a Félszigeten. Jó kis buli volt.

Ej, a régi szép idők...!

Fábián Gábor fotográfus · http://www.fabiangabor.com 2010.10.27. 22:07:05

A bőgős miért nem volt ott a felvételen? Szobai felvételhez képest már egészen tűrhető.

Játszottál Félszigeten? Mikor és milyen együttessel? Talán láttalak is.

Kolozsváron van pár pub, ahol lehet koncertet tartani, a Superbutt meg Sear Bliss járt párszor itt. Előzenekarként kell próbálkozni :)

BonFire 2010.10.27. 22:45:54

@Fábián Gábor fotográfus: Hú, az évet már meg nem mondom neked, van már annak 5 vagy 6 éve is, vagy még több. Akkor még Amethystnek hívták a formációt, ma már nevet változtattak Tabula Smaragdinára. A gitáros srác Bogáti-Bokor Ákos szintén kolozsvári, és több projektben működik, pl a Yesterdays oszlopos tagja, lehet hogy ismered talán.

Tavaly játszottak nálunk is egy kis klubban, persze én már csak néző voltam itt a videón...

www.youtube.com/watch?v=pCdUofF5bRk

Jelenleg nekik készítem az új számukat. Ez a másik projektem. A basszusgitáros srác méltó utódom lett, bár jóval fiatalabb tőlem, igen tehetséges, és emellett még egy Black/Death metal bandában is edzi magát, úgyhogy ügyes.

A videónak nem a legjobb a hangminősége, mert csak a kamera mikrofonja vette, ha tudtam volna, hogy felveszi valaki, akkor levettem volna a pultról a vonaljelet, aztán megkevergettem volna kicsit, de talán így is meghallgatható egyszer.

BonFire 2010.10.29. 14:31:42

Tenth: a kurva anyját ennek a blog.hu-nak, hát nem megette a kommentedet!!! Van amikor az enyémet is megeszi szó nélkül, és nem tudok vele mit csinálni. Visszaidézem emailből.

Tenth írta:

"Mint örökös LZ imádó mondom, amit hallottam, nagyon reményt keltő. Mit sufni zenész nem lehetek szigorú :)

Mindig is tetszettek a csiszolatlan piszkos felvételek. Két dolog ami eszembe jutott, illetve három, az első taktusoknál az Edda jutott eszembe, talán a közeli Miskolc miatt. A második, jó a lezáráskor és közben is szóló deep purple Hungry Daze halványan emlékeztető rész. Érdemes lenne ezen tovább dolgozni.

A harmadik, ennek a számnak nem szabad több lenni mint most ami, kicsit feszesebbre kellene venni, és több is elférne benne.
Sok amatőr zenekarnak hibája, hogy kidolgozatlan gitár matatással megy az idő, amit a közönség elun. DP jó példa (nekik könnyü :)) mennyire kidolgozzák még az improkat is, semmi nincs véletlenül.

Sok sikert a bandának."

Köszönöm az ő nevükben is. A fene ezt a bugos blogmotort. Ennél már csak azt szeretem jobban, amikor poszt írása közben akad ki, és nem hajlandó elmenteni, vagy ha ment is, megeszi egy-két bekezdésemet.

Át kéne már hurcolkodni valahová, csak hát az emberek ezt a címet ismerik, meg nem is tudom, mivel járna egy blog komplett költöztetése. Biztos, hogy elveszne valami, azt sem tudom, hogy kezdjek bele... Áh, a fene...!

Tenth 2010.10.29. 18:54:46

Hát igen a bloghu ingyenességének az ára.

Mivel van négy blogom, amiből csak egyet művelek igazán, az idén áldoztam és fizetős helyre tettem át.

Nagyon megvagyok elégedve a szolgáltatóval. A napokban eldőlt a legnagyobb nézettségű lapom, saját hülyeségem miatt, de a szolgáltató szépen visszaállította. Képzelheted, hogy kivert a víz amikor megláttam a lap helyén a hibaüzenetet.

Pedig tudom, ne frissíts, ha nincs jó mentésed, .........nekem nem volt :(

Egyébként, ha blog, akkor wordpress, ezernyi themes, ezernyi pluginnal. Mindez ingyen.

BonFire 2010.10.29. 19:11:03

@Tenth: Mondjuk én nem szeretem az "ajándék lónak ne nézd a fogát" effektust. Én rengetegszer, az esetek 99%-ában ingyen dolgozom, és mégis törekszem a pontosságra és a maximumra. Nem adok ki trehány munkát a kezemből, egyszerűen nem fér fel a képemre. De sokaknak úgy látszik, igen.

Ez igényesség kérdése.
süti beállítások módosítása