BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Zenei programajánló - A DROW zenekar Nyírbátorból

2014. február 23. 13:31 - BonFire

1800202_683224955033592_1409874664_n.jpgAmint azt már a személyes YouTube csatornámon több ízben említettem, van itt egy helyi zenekar Nyírbátorban, amely méltán tarthat igényt a figyelemre. Ők a DROW, akik amellett, hogy személyes, jó barátaim, fiatal életkoruk ellenére kitűnő zenészek. No és nem utolsósorban olyan színpadi showt produkálnak élőben, hogy a nemzetközi mezőnyben a legprofibbak között megállják a helyüket. Abban a szerencsében lehet részem, hogy én producerkedhetem a most készülő első komoly zenei anyaguk fölött, amelynek az első dalát már készre is csináltuk, és promóciós anyagként egyre terjed nem csak hazánkban, de már külföldön is. A hamarosan megjelenő ötszámos(?) Low Down című EP-jük igazi zenei csemege lesz.

A zenéjük igen masszív és súlyos sludge/death, némi southern beütéssel, és ezt Szabó Szabolcs énekes „haláli” hörgése koronázza meg. Brutális, durva, mégis dallamos és nem monoton. Ritka párosítás. A tavalyi évben elsöprő fölénnyel mindenkit maguk mögé utasítva nyerték meg a Kelet Underground tehetségkutatót, így bizonyítva, hogy valóban megértek a dicséretre.

602449_571692369520185_369378986_n.jpg

A DROW zenekar. Balról jobbra: Lehóczky Péter - gitár, Emőd Balázs - basszus, Szabó Szabolcs - ének, Usztics Péter - gitár, Vigh Gábor - dobok.

A napokban egy videót is összeállítottunk a fiúk próbatermében, valamint a nálam, felvétel közben készült klipekből, így afféle image-werk zenei videó született belőle. Figyeljétek a zenekart, ha a környéketeken zúznak, ne hagyjátok ki – élmény lesz!

DROW - Dance of Demons (OFFICIAL VIDEO)

A Drow Zenekar a YouTube-on

és a Facebookon

Szólj hozzá!
Címkék: zene

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr425828170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása