BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Trauma – Vészkijárat Vol. 2.

2013. január 10. 01:38 - BonFire

Vészkijárat-Vol.-2.jpgNagy nehezen megszületett az újabb ötszámos album, a Vészkijárat Vol. 2. Azért nagy nehezen, mert csaknem egy éve húzódnak már a felvételek. Közben én is megjártam néhányszor a kórházat, majd ismét csatlakoztam a zenekarhoz immár újfent basszusgitárosként, aztán közbe jött a pesti Zúzdás tehetségkutató sorozat, ami eléggé lenullázott minket mind anyagilag, mint „ihletileg”. Az ének felvételek is csúsztak, majdnem karácsonykor stúdióztunk, illetve a két ünnep között, és még utána volt némi utómunkálat.

Újabb ötszámos EP született, bár eredetileg hatszámos lett volna, az egyik számot alapos megfontolás után kihagytuk róla. A többi öt viszont eléggé slágeres lett ezúttal is, bár most kissé elborultabb zenei irányba kanyarodott Gabi, így ennek megfelelően én is igyekeztem a saját furmányos basszusmegoldásokat hozni, hogy végre egy igazán ütős anyag jöjjön létre. Immár az album borítójára fel kellett kerüljön egy Parental Advisory figyelmeztetés, mert a nyitó dal (aminek remélhetőleg klipet is forgatunk még az idén) szövege eléggé nyers lett. Persze csak annyira, amennyire egy hétköznapi szituáció szokott lenni. A többi szöveg konszolidált, és Papó ismét remekelt. Elég komoly mondanivalót sikerült tolmácsolnia, érdemes figyelmesen hallgatni.

Az albumot ismét a Jamendón publikáltuk immár szokásosan, így legalább minden tiszta helyzetet teremt. Nem kerülhet sor jogi vitákra és egyebekre, a Jamendónál biztonságban van a szüleményünk. Ott van a a tanúsítvány, amely igazolja, hogy ki a jogtulajdonos. A zene ismét a Creative Commons égisze alatt jelent meg, tehát szabadon letölthető és terjeszthető, azonban ezúttal nem engedtem meg semmilyen kereskedelmi célú felhasználást, illetve újrafeldolgozást sem. Ezt ne remixelhesse DJ. JóskaPista.

Tavasszal a zenekar újult erővel készül néhány jó pár agyszaggató, ütős bulira. Remélem, tetszeni fog annyira az anyag, hogy élőben is érdemesnek tartjátok majd meghallgatni. Ha pedig hívnak minket, akkor megyünk, és zúzunk. Külön köszönet Szabolcsi Pisti hangmérnök barátomnak, aki segített szakmai füllel, professzionális cuccon, közeltéri hangsugárzókon is meghallgatni a keverést, és segített néhány felbecsülhetetlen tanáccsal.

Végezetül álljon itt a kredit, avagy a stáblista

Erdei Gábor – gitárok, ének
Tóth Zsolt (Papó) – dobok
Turi Tamás – basszusgitár, vokál

zene – Erdei Gábor
dalszövegek – Papó
zenei rendező – Erdei Gábor
producer – Turi Tamás
konzultáns hangmérnök – Szabolcsi István
logo, design – BonFire design

A zenei felvételek a FireSound Hanglaborban Nyírbátorban, az ének felvételek a Vad Kelet-H-Stúdióban, Vásárosnaményban készültek.

keverés, mastering – FireSound Hanglabor

Copyright Trauma © 2013

Trauma – Vészkijárat Vol. 2. LETÖLTÉSE
Trauma zenekar a FaceBookon
…És a ReverbNation-ön

komment
Címkék: zene személyes

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr255009207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cr0sMaN 2013.01.19. 23:58:35

Jó lett, gratulálok hozzá :)

Eljöhetnétek egyszer Csenger-be is :D Ugye még annyira messze sincs Nyírbátor-tól.

BonFire 2013.01.20. 00:00:21

@Cr0sMaN: Hát, ha van hol játszani, van hangosítás és éjszakai élet is, akkor miért ne?
süti beállítások módosítása