BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Megvilágosodás és trolltalanítás

2012. november 23. 13:46 - BonFire

Azt hiszem, kezdem egyre jobban tudni kezelni a kényes szituációkat, és valamiféle jellemfejlődésen mentem át a közelmúltban.

Ma történt, hogy megérkezett az első troll komment ahhoz a videómhoz, amelynek eddig a legnagyobb volt a nézettsége, és a legtöbben kommentelték. Ebben a videóban az UMX490-es Behringer billentyűzetemet demózom egy virtuális zongora pluginnel. Persze azt sosem állítottam, hogy tudnék zongorázni, ez csak pár akkord volt a demonstráció kedvéért. Eddig csupa-csupa normális komment érkezett, esetleg voltak olyanok, amelyek technikai körülményekről faggattak – ezekre igyekeztem a legjobb tudásom szerint válaszolgatni.

Ma meg beesik egy troll, és közli, hogy ez szar, meg hogy seggfej vagyok.

Régebben talán belementem volna egy afféle virtuális adok-kapokba, szellemi fölényemet demonstrálandó, és esetleg fel is idegesítettem volna magam rajta, ma azonban valami földöntúli nyugalom szállt meg, amikor elolvastam. Aztán szó és válasz nélkül bannoltam a felhasználót, a megjegyzését meg kitöröltem. Ennyi. Több időt meg sem érdemel. Úgy döntöttem, a jövőben is e szerint fogok eljárni. Nem vitatkozom, nem érvelek, szó nélkül törlök második esély nélkül. Nincs se időm, se energiám hülyékkel vitatkozni.

Az újabb YouTube videóim alatt már megfigyelhető a tendencia, hogy egyszerűen tiltva vannak a kommentek. Ennek több oka is van. Az egyik a nagy számú troll a YT-n. Ezek szétoffolják jobb esetben a videót, rosszabb esetben csak beszólogatnak. Másfelől a YT karakterkorlátos kommentjeiben, ahol még egy linket sem lehet elhelyezni, nem igazán lehet érdemi párbeszédet folytatni. Akkor meg minek? Trolloknak? Persze a régebbi videóim alól nem akarom eltüntetni a kommenteket, de az újak, amelyeket feltöltök, már a YT-n nem lesznek kommentálhatók. Lehet kommentelni a blogon Indapassal, vagy akár Facebookkal is – nem voltam rest belehegeszteni egy FB plugint a blogba, így már az is kommentelhet, akinek nincs Indapass-a. Így offtopic baromságok nem fognak ott díszelegni a videók alatt.

Offtopic: nem tudom, mikor lesznek új tutorialok, jelenleg – hála a körülményeknek! – bőven el vagyok látva feladattal, sőt, kicsit sok dolog is felgyűlt egyszerre. Lehet, hogy csak jövőre lesz új videó vagy tutorial, tudjátok, nem szoktam előre tervezni semmit, de persze nem halt meg a blog, csak most nem nagyon érek rá.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr534921570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harder. · http://www.mactippek.com 2013.05.03. 17:13:39

Jól döntöttél, ennél többet (klikk/ban) nem érdemelnek a trollok. :)
süti beállítások módosítása