BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Mike Mangini – A Dream Theater új dobosa

2011. április 29. 18:00 - BonFire

Ismét zenei mellékvágány, tehát akiket nem érdekel a téma, szemezgessenek a blog egyéb írásai közül, én meg itt hadd adjam át magam az örömöknek.

Talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a kedvenc zenekarom, akik életemben zeneileg a legnagyobb hatással voltak rám, a Dream Theater. Most nem kezdem el ecsetelni, miért. Inkább az új hírre koncentrálok.

A Dream Theater három alapítótagja, John Petrucci, John Myung és Mike Portnoy már 25 éve megszakítás nélkül folytatta a progresszív zúzást, amikor is tavaly szeptemberben Mike Portnoy dobos bejelentette, hogy belefáradt az egészbe, és javaslatot tett egy pár év szünetre. E bejelentést a többiek megdöbbenve fogadták, mert ők nem érezték úgy, hogy a zenekar zeneileg kifáradt volna. Saját szubjektív megítélésem szerint (és mások szerint is) Portnoynak volt igaza. Személy szerint én már a két legutolsó stúdióalbumukat szimplán hallgathatatlannak minősítettem. Nem ez az első mélypont a Dream Theater működésében, bár sokan biztos nem értenének velem egyet, mert ennek megítélése igencsak szubjektív. A Falling Into Infinity c. albumuk turnéján érződött, hogy a zenekar kezd kifogyni az ötletekből. Aztán egy cseles húzással elhappolták a turnén velük együtt játszó "előzenekar", a Rudess-Morgenstein Project billentyűsét, Jordan Rudesst, aki olyan agyatlan és sokkoló dolgokat hozott a Dream Theater muzsikájába, amelyeket addig elképzelni sem tudtunk. A Dream Theater feltámadt, mint hamvaiból a főnix, és immár Jordan Rudesszel 1999-ben elkészítette pályafutása legsikeresebb koncept albumát, a Scenes From a Memory: Metropolis Pt.2. címmel.

Azonban azóta ismét elröppent újabb 10 év, és már kezdték önmagukat ismételni, és nem a jó értelemben. Aki ismeri a DT zenéjét, tudja, miről beszélek, amikor ismétlést mondok. Rengetegszer nyúlnak vissza egy-egy dal fő- vagy melléktémájához, azt átformálják, áthangszerelik, beépítik az új dalba; ezzel nincs is semmi gond. A gond ott van, amikor elkezdik az "egyik fülön be, a másikon ki" zenét csinálni. Az utolsó két albumuk ilyen volt. Nagyon technikás, meg minden, de ez ma már nem elég. A szikra hiányzott belőlük. Ekkor döntött úgy Portnoy, hogy ha nem lehet szünetet tartani, hogy zeneileg feltöltődjenek, akkor inkább búcsút vesz tőlük.

Mike Portnoy igen magasra rakta a lécet. Nem egyszerű technikás dobos volt, hanem showman, a Dream Theater vezetője, managere, zenei rendezője, producere és tálalója. A színpadon – bár legtöbbször ő volt leghátul – a show sokszor szinte köré épült. Nem arról van tehát szó, hogy kellett egy technikás dobos. Annál sokkal több kellett. A technikai felkészültség mellett tudnia kell showt csinálnia egy személyben, közös nevezőn kell lenni a többiekkel, egyformán gondolkodni, és ha lehet, még meglepőbb-szokatlanabb dolgokat képesnek lenni kiagyalni.

A napokban a Roadrunner Records háromnapos meghallgatást tartott a világ 7 legjobb dobosával. Jó néhány nemzetiség a ringbe szállt, svéd, német és brazil származású dobosok is. Mind közül azonban toronymagasan emelkedett ki a rendkívül lelkes Marco Minnemann a víg kedélyével, ahogy élvezte, amit csinál, és természetesen Mike Mangini, akit sokaknak nem kell bemutatni. Ő korábban ilyen zenekarokkal és előadókkal játszott, mint az Extreme, Annihilator, Steve Vai, de játszott a Dream Theater énekesével James LaBrie-vel is. Emellett kegyetlenül elvetemült dobos, a szó pozitív értelmében. Angolul a "awful" jelző illene rá. Ő a Guinness csúcstartó az egy perc alatt mért leütések számában, 1247 leütéssel, azaz Mangini mester másodpercenként húszat üt a bőrre, vagyis 20 Hz-cel dobol; egy kézzel is leüti a tízet. Bármelyik kezével. Ebből még látványos showelemek lesznek.

Furcsa volt látni, hogy a világ 7 legjobbjának kikiáltott dobos is ugyanúgy tud izgulni a meghallgatáson, mint a kisdiák a vizsgán. Lámpaláz és reszkető kezek. Igen nagy volt a tét. Meglepő volt az is, hogy Mangini milyen gyermeki örömmel fogadta a hírt, hogy ő lett a Chosen One (kiválasztott). A videóban 15 perc körül látható az epizód (sajnos a Roadrunner a beágyazást tiltja ennél a videónál)

Dream Theater – The Spirit Carries On Episode 3

Őszintén remélem, Mangini meg fogja állni a helyét, és a Dream Theater végre újra előrukkol egy szerethető stúdióalbummal. Akkor lesz miért elmenni az európai turné valamelyik koncertjére is ismét.

És itt a végén álljon egy kis ízelítő Mike Mangini pályájának egy korábbi szakaszából.

6 komment
Címkék: zene töprengő

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr752865091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gp 2011.04.30. 23:00:15

Szerintem beválik a "srác". FEZEN-en kiderül :) A cikkíróval annyiban vitatkoznék, hogy szerintem a legutóbbi albumukról a 'The Count of Tuscany' az egyik legszebb (!) szám, amit letettek az asztalra szerintem. Igaz. Ez is szubjektív :)

gp 2011.04.30. 23:02:44

Ja, hogy Mangini is MIKE, az pedig hab. A tortán :D Haladjanak a stúdió lemezzel, hogy ítéltethessünk :))

BonFire 2011.04.30. 23:41:16

@gp: Én nagyon kíváncsi vagyok az új albumukra, az biztos. A lemezek és dalok megítélése pedig valóban szubjektív, ahogy írtam is. Kinek a pap... ugye.

Számomra nem csak a Mike-Mike egyezés volt dermesztő, de a két befutó monogramja is. Mindkettő M. M. Jöhetnek a számmisztikusok, akik kiolvassák belőle, hogy "nomen est omen", és meg volt írva a sorsuk, hogy közülük valamelyik lehessen a DT dobosa. :)

Artie 2011.07.28. 14:59:32

@BonFire: Azt elárulod nekem, hogy pont ugyanolyan alaposan hallgatod a DT lemezeket, mint ahogy megállapítottad, hogy Mike Portnoy monogramja MM?

BonFire 2011.07.28. 15:48:07

@Artie: Mostanában az újabb albumokat egyáltalán nem hallgatom: számomra hallgathatatlanok, ahogy le is írtam. Meg nálam a zenehallgatás sosem volt időtöltés vagy kikapcsolódás. Zenésznek ez nem program. ;)

Sehol nem írtam, hogy Portnoy monogramja MM. Az MM Mangini és Minnemann monogramja, dupla M-mel, viszont Portnoy is Mike, és Mangini is Mike. Itt van a két keresztnév egyezés, ami persze tiszta véletlen.

Zserbózombi 2012.02.02. 20:25:25

Nahát, a zenei ízlésünk is hasonlít, nem csak a Photoshop iránti érdeklődésünk. :o) (Amiben te természetesen előrébb jársz.)
süti beállítások módosítása