Karácsony végére végre meglátogatott a kolozsvári zenész-barátom: Bogáti-Bokor Ákos, igaz, csak egy röpke félórára, mert máris utazott tovább, és ajándékba elhozta nekem a Yesterdays együttes legújabb (még annyira friss, hogy meleg) lemezét. Gondoltam, legott meghallgatom, és leírom róla a legelső benyomásaimat.
Felhívnám az olvasók figyelmét, hogy ez a lemezkritika nem lesz szokványos; egyrészt nem vagyok zenekritikus, sem újságíró, emellett Ákos régi barátom és volt zenésztársam, így elfogulatlanul nem is nagyon tudnék róla és a zenéjéről nyilatkozni. Ennek ellenére megpróbálom tárgyilagos és objektív szemszögből megközelíteni a témát. Viszont ami nem tetszik, annak is hangot adok majd. Lássuk hát!
Bár a zenekar saját bevallása szerint ezúttal egy, az előző lemeznél jóval emészthetőbb, és "poposabb" anyagot adott ki, én azért egy percig sem éreztem a diszkó hangulatot rajta. Ez talán azért is lehet, mert ezek a zenészek kivétel nélkül rock és jazz zenészek (a továbbiakban: zenészek :), így óhatatlanul is ez az énjük kerekedik felül.
Az első dal címe: Játék. Valóban, nagyon energikusan, vidáman csapnak a húrok, billentyűk, dobok és sípok (bocs!) közé. Játékos örömdal, egészen egyéni hangszereléssel.
A következő tétel, a Forog a tánc címre hallgat. Ez a "forgás", mint valami örökös motívum végigkíséri az egész albumot. Hol a zenei témák forognak, hol a szövegek. A dal kezdő főtémája, már-már komikusnak tűnik, csipetnyi progresszív vonulattal fűszerezve. A dalban nagyon tetszett a flangerrel effektezett gitárszóló, ami a végén már-már a fúziós jazzbe csap át.
A 3. és 4. számot nem igazán tudtam egymástól elválasztani. Igazából ők sem akarták, mert valójában egy három tételből álló szvitet hallunk Némafilm szvit I-II-III címmel. A 4-es a hármas egy variációja. Az Éjszaka címet viselő harmadik dal igazi chill-out mérsékelt tempóban. A 4. a Némafilm címre hallgat, és a dalban olykor korai KFT-s elemeket véltem felfedezni. Nem tehetek róla, tényleg ezt hallottam ki belőle. (Vagy hallottam bele.) A dalban Ákos ikerszólót játszik saját magával, végül még egy vocoder is megszólal. Számomra kissé elhúzottnak tűnik ez a 9 és fél perces darab. Véleményem szerint a 6. percnél abba kellett volna hagyni, úgy lett volna kerek a dal. 9:28 körül a befejezés... nos, csak annyit mondok: elég érdekes. Tessék meghallgatni.
A következő tétel a Némafilm szvit harmadik része, címe: Mélyrepülés. Bevallom, számomra ez a darab tényleg mélyrepülés, a lemez legfeledhetőbb pontja. Ismét chill-out, aludni jót lehet rá; aztán a 3 és fél perc után kezdtem megörülni, mert "beindult" a dal, aztán keserűen vettem tudomásul, hogy csupán 4-8 ütemnyi a pezsgés, már vége is szakad a dalnak.
A hatodik dalban (Tükör) visszatér a vidám hangulat harangjátékkal, ütőhangszerekkel és sok-sok fuvolával. A borítón a dalszöveg különösen perverzre sikeredett, mert meg van az egész tükrözve, mind vízszintesen, mind függőlegesen, így nem igazán olvasható. Szerencsére hallható és érthető. :)
A Tükröt követő Bábu szinte egybeolvad az előző dallal. A hangszerelés remek, de nem sorolom fel, nem akarok minden poént lelőni előre. Talán számomra ez a legemlékezetesebb dal a lemezről. Itt középtájt ténylegesen sikerül kissé poposra venni a figurát, amit azonban jólesően ellenpontoznak a jazzes betétek. Egy ilyen, egy olyan váltakozva. Érdekes.
Sorrendben a nyolcadik szám, a Flautoccata (ha jól olvasom) címre hallgat. Egy igen rövid, másfél perces szinti és fuvolaszóló az egész, ami tulajdonképpen a következő dal felvezetője is egyben.
9. Megpihensz. A dal címéhez méltóan a lemez ismét megpihen. De nagyon. Visszatér az álmosító és feledhető chill-out. Abszolút nem tudok egy töredékére sem visszaemlékezni, holott csupán egy órája hallgattam meg. Az egyedüli dolog, amely kissé felkeltette benne az érdeklődésemet, az a fretless (bundozás nélküli) basszusgitár hangja. Imádom ezt a hangot, csak kár, hogy éppen csak egy csipetnyit mutatnak meg belőle a lemezen.
10. A Prelúdium egy esőhöz ismét egy kétperces instrumentális tétel, rengeteg érdekes effekttel. A dal fő vonulatát a trombitaszóló adja.
Végül elérkeztünk a lemezt záró Zápor című dalhoz. És egyben ismét visszakanyarodtunk az andalító chill-out stílushoz. Ezt némiképp ellensúlyozza a rockosabbra vett slágeres refrén, hogy azután újra és újra leüljön a hangulat. Nem rossz dal, de a savát-borsát a refrénje adja. Aztán számomra egy megdöbbentő és érthetetlen gitárszóló a szám közepén. Mind soundra, mind játékstílusra úgy hangzik, mintha 8 éves Pistike pittputtyolta volna fel a szokol rádiójával kierősített gitárján. Nem tudom, mi lehetett Ákos célja ezzel, ha a kiakasztás, akkor sikerült, bár nem hittem volna, hogy ennyi év után meg tud még lepni – ezek szerint mégis. Hogy némi képet fessek róla: olyan, mintha egy amatőr, éppen pár hónapja tanuló gitáros dobta volna össze a tudása legjavát, és erőlködve valahogy feltolta volna. A sound teljesen meztelen. Effektek nélkül még lesújtóbb, és ami a legrosszabb: az egész teljesen kilóg, nemhogy a dalból, de még a viszonylag egységesnek mondható lemezből is! Tényleg nem tudom, erre miért volt szükség. Ha poén, akkor nem jó. A dal jó zárótétel lenne... ha véget érne 6:55-nél, ahogy el is halkul, és az ember nyúlna is a lejátszó kikapcsolója után, ha nem látná a folyamatábrán, hogy ott biza van még valami hátra. Ezek után következik cirka másfél perces csönd. Majd 8:45 környékén visszatér a dal, hogy pontot tegyen a lemez végére, és ebben a részben már a csembaló is felcsendül, mert ez a hangszer eddig még nem volt hallható. :)
Viszonylag felemásak az érzelmeim tehát a lemez iránt, mert egyrészt a kivitelezés profi munka, valahogy tőlem egy kicsit mégis távol áll ez az állandó chill-out, amely elem ugyan fellelhatő a saját zenéimben is, de azért ezzel mégsem lehet egy napon emlegetni, mert míg ők profi zenészek, én csak magamnak örömködök. Ez pedig művészet a javából, és talán éppen ezért is, földi halandó számára kissé nehezen emészthető.
A dalszövegekre és a zenészek játékára kár külön kitérni. Professzionalizmus a köbön. Ilyen szinten már minden dicséret fölösleges. Profi zenészek profi játéka hallható a korongon.
Egy plusz adalék: nagyon tetszik a dizájn. Jópofa a lemezborító, de maga a lemez szitázása is tetszetős. Úgy van megfestve, mintha egy kicsi vinyl-lemezt tartanánk a kezünkben.
Akit érdekelnek a dalok születésének a körülményei is, az nézze meg a YouTube-on a Yesterdays - Háttérmese című videósorozatot, ahol a szerzők maguk mesélnek ezekről.
Ez a korong egyébként immár szerzői kiadás. Nem terheli a lemezkiadók sápja, és viszonylag önköltségi áron megvásárolható a Rockszerviz oldalán.
