BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Animált Gif készítése

2008. március 09. 15:08 - BonFire

Nemrég megkértek, hogy készítsek leírást az animált gifekről. Elöljáróban  szeretnék mindenkit megkérni, hogy ne röhögjön ki a figura miatt, de rajzolni azt nem tudok. Inkább magát a folyamatot szeretném ismertetni. Ezúttal az Adobe Image Ready programot fogom bemutatni, ami a Photoshop kiegészítéseként került forgalomba. Ma már, úgy tudom, hogy az animáció bele van integrálva a CS3-ba. Ugyanott helyezkedik el, mint a régebbi verziók Image Readyben, a Window menüben kell keresni. . Jöjjön tehát a gif készítése.
 

 
 
 
 
 
 
 
 
1. Nyissuk meg a Photoshopot, és rajzoljuk meg a figurát. Minden mozgásfázist külön rétegre, mert ezekből a rétegekből fog felépülni az animációnk.

A Layer palettánkon így fog kinézni, a majdani animáció. Akár egy filmszalagon, úgy következnek egymás után a rétegek.

A biztonság kedvéért, mentsük el a fájlt (munka közben akár többször is, nehogy később kárba vesszen az egész. A képet mentéskor mindig a Photoshop alapértelmezett formátumába PSD-be mentsük, még véletlenül sem JPEG-be, mert akkor összeolvasztja a rétegeket egy képpé!


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
   
2. Ha elkészültek a rétegek, váltsunk át az Image Ready programba. Ez a funkció mindegyik verzióban egy kicsit másképp néz ki. Egy pár lehetséges variáció: Jump  to Adobe Image Ready; Edit in Image Ready; tökmindegy. A gyorsbillentyűje Ctrl+Shift+M, valamint a File menüben keressük. Ha valaki végképp nem találná, mentse el a képet PSD fájlként, majd nyissa meg az Image Ready-ben.

 
 

Az Image Ready-ben először is ellenőrizzük, hogy megvan-e nyitva az animáció palettánk. Ha nincs, keressük meg a Window menüben.
 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 
3. Az animáció paletta jobb felső sarkában elhelyezkedő ikonra kattintva előugrik a helyi menü. Itt válasszuk a "Make Frames From Layers" (készíts képkockákat a rétegekből) parancsra. A program automatikusan, elkészíti a rétegeinkből a képkockákat.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

4. Ezután a vetítés sebességét be kell állítanunk. Beállíthatjuk egyesével is, ha valamelyik képkockát tovább szeretnénk mozdulatlanul hagyni, de első dolgunk az legyen, hogy mindet kijelöljük, és a kocka alján alig-alig látható lefelé mutató nyílra kattintva állítsunk be mindegyiknek egy minimális sebességet. Amennyiben a "No delay" (nincs késleltetés) állítjuk be, a képünk csak összevissza fog rángatózni. Az összes kocka együttes kijelölése úgy történik, hogy rákattintunk az elsőre, lenyomjuk a Shift-et, azután rákattintunk az utolsóra. Ennél az animációnál 100 ms időzítést adtam meg. Így még elég folyamatos a mozgás, de kevés képkockánál ne használjunk ilyen kicsi értéket.

Ha úgy döntünk, hogy egy-egy képkockára nincs szükségünk, a Photoshopban ismert módszerrel az animáció palettáján húzzuk a kukába. Ha egy-egy képkockát meg akarunk duplázni, nyomjunk Ctrl+Alt-ot, és húzzuk a kívánt képkocka elé, vagy mögé. A képkocka automatikusan lemásolódik.
 
5. Alapesetben, az animáció állandóan ismétlődik. Ha ezt meg akarjuk változtatni, kattintsunk az első kocka alatti "Forever" (örökké) mezőre. Ekkor kinyílik egy menü. A Once egyszer játssza végig a képsort. Ha más ismétlési számot akarunk megadni, kattintsunk az "Other" (egyéb) mezőre, majd a felugró ablakban adjuk meg a kívánt számot.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
6. Ezzel gyakorlatilag el is készült az animációnk. Mentéskor a "Save Optimized As..." mentési lehetőséget válasszuk.
54 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr98372622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Edu 2008.03.11. 00:10:36

Köszi szépen!:D

BonFire 2008.03.11. 01:05:54

Örülök, hogy tetszett! Most egy pár napig nem leszek képben, mert holnap jön egy format C:\ (egy kis szanálás ;)

JM 2008.03.17. 15:29:32

A "Make Frames From Layers"-re nem enged kattintani, mert nincs kiemelve, csak halványan olvasható, Mit rontottam el?

JM 2008.03.17. 15:37:36

Köszi, összejött! Tök király!

BonFire 2008.03.17. 15:56:22

JM, ugye psd-ként van a fájl elmentve, nem jpeg-ként? Nem olvasztottad véletlenül össze a rétegeket (Merge Visible; Flatten Image)? Legalább két rétegből áll a kép? Ezekre ügyelni kell, mivel csak akkor tud képkockákat generálni a rétegekből, ha több rétegből áll a kép.

JM 2008.03.25. 13:46:44

A leírás nagyon jó, csak én nem olvastam el figyelmesen, pont abba a hibába estem, amit most leírtál. Hanem annyira tetszik ez az animáció készítés, hogy több képből (36) is megpróbáltam készíteni egyet, de csak 26 réteget jelenít meg. Egyszerűen nem jövök rá a hiba okára. Van valami tipped?
JM

BonFire 2008.03.25. 16:17:20

Hát valójában nem is tudom. Én úgy gondolnám, hogy bármennyi képkockát el lehet készíteni, hogy miért nem enged többet 26-nál, az talány. A normál mozifilm sebessége 24 fps, a videofájloké 30. Nem hinném, hogy egy másodpercnél többet nem engedne. Ha mégis le van korlátozva, annak inkább praktikus okai lehetnek. A gif animációk ugyanis ritkán szoktak 20-nál több képből állni. A szimplábbakhoz elég 3-4 mozgásfázis. Végül is nem rajzfilmet készítünk, azokhoz léteznek elég egyszerű 2D-s animálóprogik külön. Esetleg ott lehet még a hiba, ha néhány réteget beleraksz egy csoportba, de ezt még nem próbáltam.

JM 2008.03.25. 16:43:43

Igazából ez egy 81x32-es banner lett volna, ha gondolod elküldhetem a psd-t

BonFire 2008.03.26. 03:54:33

Küldd nyugodtan privátba, szívesen kipróbálom! Ha rájövök a bibire, visszajelzem neked, akár itt, akár e-mailben, mindegy. Ha hosszú lesz a magyarázat, akkor inkább személyesen.

Marsal 2008.04.05. 19:38:54

mért van az h. amikor a külön rétegeket próbálom megrajzolni akk csak az a rész jelenik meg oldalt amit átalakítottam a többi nem

BonFire 2008.04.05. 22:19:00

Így nem igazán értem, hogy miről is van szó, sajnos. Az "oldalt" alatt talán a Layer palettát értetted? Vagy az animálás közben a képcockák alatt nincs alapszín?

Marsal 2008.04.07. 15:19:13

úgy értem h. betöltök egy képet létrehozok mondjuk 6 rétegek és a külömbőző rétegeket elkezdem változtatni és csak azok jelennek meg az animációban amit módosytottam szal pl ha van egy :D figurám is kitörlöm a száját akk csak a szája jelenik meg

BonFire 2008.04.07. 17:57:38

Azt hiszem, kezdem kapiskálni. Tehát, amikor az egyes rétegekből generálunk képkockákat, akkor csak annyi történik, hogy sorban levetíti a rétegek tartalmát. Pl. Van egy arc, mint a bemutató tutorban. Ebben az esetben az elsőn van az arc, másodikon a szemek, a harmadikon a pupillák, a negyediken pedig a száj. Ha minden kockán szeretnéd látni azokat az objektumokat is, amelyek más kockákon egyébként mozdulatlanok, akkor minden kocka esetében a Layer palettán be kell kapcsolni az összes réteg láthatóságát (sajnos egyesével).

Tehát, miután begeneráltad az összes réteget egy-egy kockává, a többi kockán a rétegek ki vannak kapcsolva. Ráállsz az 1-re, a layer palettán az összes réteget bekapcsolod láthatóvá, és így sorban a többin is. Ekkor minden kockán megjelenik majd az egész tartalom mozdulatlanul egyformán, mint állóképen. Ekkor megfogod a szem rétegét, és a 2. kockán elmozdítod. A 3-on még arrébb, a 4-en még arrébb. Ezek a rétegek minden kockán külön mozgathatóak, függetlenül attól, hogy egy dokumentumban vannak. Így már látni fogod a mozdulatlan elemeket, és a mozgókat egyaránt.

Remélem, hogy így érthetőbb volt egy kicsit. Ha mégsem, akkor jelezd itt, és akkor ezt a tutorialt fogom kiegészíteni szöveggel és szemléltetve is. Egyébként mindenképpen be fogom mutatni a napokban, mert ez a rész valahogy kifelejtődött belőle, holott tényleg fontos.

Marsal 2008.04.08. 16:22:58

nemaz az animáció mozog megpróbálom kicsit pontosabban/konkrétabban leírni

betöltök egy képet mondjuk az msn ből a :D jelet,kinagyítom majd csinálok pár rétegetaz 1. rétegen van a teljes arc szemmel meg mindennel rákattintoka 2. rétegre ahol kitörlöm a :D jel száját és berajzolok egy másikat rákattintok a 3. rétegre ahol megváltoztatom a szemet aztán amikor végzek megcsinálom az animációt ami úgy sikerült hogy sorba jön először a teljes arc(változtatások nélkül) aztán CSAK a megváltoztatott száj szóval semmi nincs körülötte aztán meg CSAK a megváltoztatott szem.

BonFire 2008.04.08. 17:44:27

Na, pont ezt mondtam, csak úgy tűnik, totál elbeszélünk egymás mellett. A történet a következő.

Az Image Ready-ben is van egy ugyanolyan Layer paletta, mint a Photoshopban. Kiszámoltatod a kockákat, és egy-egy kockán egy-egy réteg lesz külön. Ezután pedig a Layer palettán, minden egyes képkockánál külön be kell kapcsolni a többi réteg láthatóságát is, a rétegek előtt található, kicsi szem alakú ikonnal.

wlan 2008.04.15. 21:50:29

Sziasztok!Tud valaki segíteni abba hogy én abszolute kezdő vagyok és ilyeneknek való CS3 és Image Ready leírás kellen animációk készítéséhez,de mindenhol angolul magyarázzák holott ezek már magyar nyelvű progik!Köszi a segítséget!

BonFire 2008.04.16. 10:43:36

Rosszul tudod, sem a Photoshop sem a programcsomagban mellékelt Image Ready nem magyar program. A program alapötlete két testvér, John és Thomas Knoll nevéhez fűződik, jelenleg pedig az Adobe cég tulajdonát képezik, úgymond az Adobe szellemi termékei, a cég hazája pedig, ha jól emlékszem Kanada. Mivel az Image Ready csak a Photoshop animátora, ehhez lett kifejlesztve, és a képeket szinte ugyanúgy el lehet készíteni vele, mint a Photoshopban. Többek között ez lehet az egyik oka annak, hogy nem sokan készítenek hozzá magyar nyelvű leírást, mivel általában abból indulnak ki, hogy magát a képet a Photoshopban készítjük el, az Image Ready segítségével pedig csak animáljuk. Az animáció folyamatát pedig csaknem teljesen kimerítettem a tutorialban, az Image Ready használatához nagyjából elég ennyit tudni. Találsz a tutorial.hu-n is egy hasonló tutorialt az Image Ready-hez, de az még ennyire sem mélyed bele, mint én.

Tehát azt javaslom, hogy ha teljesen kezdő vagy, akkor kezdd el a Photoshop tanulását, majd pedig ha az már jól megy, gyerekjáték lesz az Image Ready is. Ha pedig csak most kezded, fogadj el tőlem egy jótanácsot. Sok bosszúságtól kímélheted meg magad, ha először alapozol egy kicsit, és elolvasod a néhány régebbi cikkemet, amiket a munkafelületről, és az eszközhasználatokról írtam.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egy-egy könnyebb tutorialba sem foghatsz bele, de a bonyolultabbakat egyelőre még hanyagold, ha csak nem akarsz sok fölösleges időt elpocsékolni a tanulással. Néhány egyszerűbb tutort elkészíthetsz te is, mert azért kell, hogy legyen a kezdőknek is sikerélményük.

Jó munkát hozzá, és sohase veszítsd el a csüggedésedet! ;))

wlan 2008.04.16. 15:56:45

Köszönöm a segítséget bár én sehol nem írtam hogy magyar progik csak azt hogy magyar nyelvűek.Nagyon zavaró hogy a magyarázatok angol nyelvűek a program magyar és állandóan a fordítót kell használnom ami nem mindig adja vissza azt amit nekem értelmezésül kellene!Nem csüggedek,köszi....

Doenroy · http://doenroy.freeblog.hu 2008.04.16. 21:45:40

Uh, ez a leírás nagyon-nagyon tetszik:) Így már keresnem sem kell és el tudom majd készíteni a mini bannerjeim, fainság:) Külön progi sem kell és az oldalra is sitty-sutty felmászhatok majd, minden klappol:D Tényleg ezer köszi, hamarosan élni is fogok vele:)

BonFire 2008.04.17. 14:44:39

wlan, hát nagyon sajnálom, hogy a fordítgatás oda-vissza sok idődet elrabolja, de hát ez már csak így van, a világon kábé ennyi a magyar és az angol nyelvű emberek megoszlási aránya. Én is sajnálom, hogy nem a magyar a világnyelv, mert amúgy sokkal kifejezőbb az angolnál (szerintem);)

Van esetleg egy jó áthidaló megoldás, a Tupacko készítette Photoshop szótár a webpillangón. webpillango.org/2008/01/21/teljesen-legalis-hasznald/
Ez azért is jó, mert kimondottan a PS-hez készült, így talán segíthet. Önállóan fut, telepíteni sem kell, és mindkét nyelven fordít oda-vissza.

A másik megoldás (szerintem ez a jobb), ha tanulsz, vagy tanultál angolt, töltsd le az angol nyelvű programot, és használd azt. Lényegében semmit sem veszíthetsz, még akkor sem, ha egy szót sem értesz belőle, egyrészt, ahogy leírtad, kezdő vagy, így nem lesz nagy változás, tehát tökmindegy, hogy hogyan vannak a menüpontok elnevezve, angolul, vagy magyarul. Nyerni viszont nagyon sokat nyerhetsz, mivel egyrészt megkíméled magad a folytonos fordítgatásoktól, és többé nem lesz számodra gond a tutorialok elkészítése.

Gondolj csak bele, hogy nincs ám minden programnak magyarított változata, én rengeteg olyan progit használok (zeneiparban, stútióprogramokat, MIDI szekvenszert, hangszerkesztőket, generátorkat, pattern editorokat), amelyekhez még véletlenül sincs magyar változat, sem help, sem pedig tutorial. És nem is volt soha, és nem is lesz soha.

Ráadásul, ha akarsz egyet csodálkozni, amikor olyan tutoriallal találkozom, ami a magyar felületű photoshopra lett írva, az égegyadta világon egy szót sem értek belőle, bármennyire is magyarul beszélek. Akár hiszed, akár nem. Ráadásul én még nehezebb helyzetben vagyok, mert ugyan magyarázza már el nekem valaki, hogy hogyan lehet az angol "multiply" szót "szendvicspozitív"-ra magyarítani!!! Agyvérzés garantált. Na, ezt fordítsa vissza bárki is, egy egyszerű szótárral.

andre 2008.06.06. 10:56:33

Hello!

Köszi a leírást szerintem tökéletes!
Egy kérdésem lenne ami a témába vághat...
A fenti leírás szerin készítettem bannert, flash formátumban mentettem el de az oldalba feltöltve nem tudok url t megadni.Hogyan lehet még az ImageR ben url megadni a "mozgo képnek" úgy hogy utána a flash formátum tartalmazza ezt??
Előre is köszi a válaszokat!

BonFire 2008.06.06. 11:26:44

Sajnos röstellem, de a Flash-hez még abszolút nem értek. Csak mostanában kezdtem el piszkálgatni a Macromediát, odáig már eljutottam, hogy néhány interaktív elemet létrehozzak benne, viszont hogy ezt hogyan kell beágyazni egy html oldalba mindeddig még nem sikerült rájönnöm. Ez már a programozás kategóriájába tartozik, és én sem érthetek mindenhez.

De tudom ajánlani neked a tutorial.hu c. oldalt, ott a srácok foglalkoznak ilyen dolgokkal is, és nagyon jó a társaság. Ott bizonyára kapsz megfelelő választ a kérdésedre. Itt egy link, ami oda visz a témához:
www.tutorial.hu/cimke/flash/

Ha mégsem lenne a te kérdésedre megfelelő válasz, akkor az oldalon a fórumban kell keresned megfelelő topicot. Ezek között kereshetsz:
www.tutorial.hu/forum/

Biztosan találsz értékelhető témát. Ezek a gyerekek nagyon tudnak, ha ők nem tudnak segíteni, akkor senki, csak udvariasan kell kérni.

Remélem ez segít, és ha elkészült az oldalad, megmutatod nekem is, hogy sikerült!

Jó munkát!

andre 2008.06.06. 12:17:13

Köszi a gyors választ!

Flash ben tudom hol kell ezt megtenni...de sajnos jelenleg nem áll rendelkezésemre a megfelelő program. Bíztam benne, hogy ha az ImageR ben lehet flash formátumban menteni (mert ott mentettem) akkor valahogyan ott meg is lehet adni az URL -t és így ki tudnám hagyni a folyamatból az egyéb programokat!

Mégegyszer köszi!

BonFire 2008.06.06. 12:29:20

Az Image Readyben csak kimondottan gifként tudod menteni az animációt. Az pedig a tárolókapacitása miatt nem igazán alkalmas bannernek, mivel az életbe nem töltődik be az oldal. A Flasht direkt erre találták ki. Kicsi a fájlmérete és minden böngésző megkeresi a megfelelő lejátszót hozzá automatikusan. Neked erre a programra van szükséged:
www.adobe.com/products/flash/?promoid=BPDEE

Ez az Adobe hivatalos oldala, innen egy szimpla regisztrációt követően letölthetsz egy 30 napig működő trialt. Arra mindenesetre jó, hogy kipróbáld, hogy működik, főleg, ha tudod is, hogy a Flash-ben hol kell ezt megtenni.

Próbáld ki!

Bojack 2008.07.20. 17:09:55

Az a problémám , hogy nemtudom hogyan mentsem el a kész animációt , hiszen cs3-mat használok , és itt
Az optimizied mentés parancsa máshoz tartozik , és hogyha mentés másként és gif akkor meg kitörli szinte az egész animációt és csak egyetlenegy képkockát hagy meg.
Előre is köszi!

Bojack 2008.07.20. 17:19:41

Bocs , de rá is jöttem , ha valaki szintén ezen akadt fel akkor elmondom , hogy az a billenytyűparancs ami image readyben is jó volt itt is jó , csak a fájltípust jpegről át kell rakni gifre , majd ok és fájl típusa gif , és működik is.
Itt szeretném megragadni az alkalmat , hogy megköszönjem a munkád Bonfire , ez az oldal nagyszerű , jók a tutorok (csak a pen-es videó-t nem tudtam követni :P).
Örök hála , Bojack .
Jah és ha valaki olyat akar hogy ne egyből váltson át , akkor ajánlom a képkockáknák az újabb és újabb rétegek opacity-jét(áttetszőségét) 25 , majd 50 és 75 , majd a negyediknél 100% kell állítani , és érdemes a 100%osokra tenni egy kis
késleltetést.És mikor mindegyik réteg látszik már akkor az utolsó 100%ost nem szabad késleltetni , hanem onnan 25-kal csökkenjen az opacity, hogy csak az első kép látsszon a végén.
Még egszer köszi (és bocs ha ezeket feleslegesen írtam le)

BonFire 2008.07.28. 15:25:44

Én köszönöm a dicséretet! Elnézést, hogy nem reagáltam rögtön, de épp most értem haza a kórházból. Egy hétig ki voltam vonva a forgalomból. Úgy látszik, hogy ezt már nem tudom kikerülni. No, mindegy!

Amit leírunk, sosem fölösleges, minél többször írjuk le, annát biztosabban megjegyzik mások. Habár annyival kiegészíteném, hogy az áttetszőség fokozatos átmenetét automatikusan is meg tudja csinálni a program, az animáció palettán található tween segítségével. A két kulcskockán beállítjuk az értékeket, majd közé számoltatunk akárhányat.

Billentyűparanccsal, vagy akár menüből, a CS3-ban a Save as for Web & Device-t kell választani. Ott értelemszerűen gifre állítjuk a formátumot, hiszen az az animált kép formátuma.

Mágus 2008.10.08. 20:16:21

Szia!

Szóval, meg van a kép, a helyes méret. Háttérként bent van a programban. Ugye, azt beszéltük, hogy a tresholdban minden 4. árnyalatról csináljak egy réteget. Hmm hát igen, de hogy? Ugye, bent a kép háttérként, csinálok egy új réteget, és mikor állítanám a tresholdban, nem is engedi, mert azt mondja a réteg üres, szóval most egy csomó réteget kéne készítenem ugyanarról a képről, aztán egyesével a tresholdot beállítani? Nincs erre valami extra gyors módszer?

BonFire 2008.10.08. 21:31:40

Pontosan így értettem. Készíteni kell 31 rétegmásolatot, ami az eredetivel együtt 32 képkocka lesz. Majd az egyes rétegeken beállítjuk a Thresholdot így: 0; 4; 8; 12; 16 stb. A mozgókép mindig babrás és időigényes meló, még akkor is, ha vannak célprogramok, mint a 3D esetében, ahol a megfelelő technikai háttérrel kombinálva (mint a nagy filmstúdiókban) leveszik a teher nagyját az emberről. Házilag, ha nincs más lehetőség, akkor bizony bütykölni kell vele. Ehhez elhivatottság és türelem kell. Ebből vagy van az embernek, vagy nincs, kapni nem lehet. Nekem nincs, így nem is mélyedtem el az animációban jobban.

Mágus 2008.10.08. 22:39:57

Ahha. Mostmár értem. Na, most akkor egészen halkan szeretnék beszélni, ... de legalább mostmár pontosan tudom, miben szeretném a segítségedet kérni. Szóval,... hogyan kell 31 rétegmásolatot készíteni? Biztosan le van írva az egyik cikkedben, és én már (mivel már mindet olvastam) biztosan olvastam. De hát, tudod hogy megy ez... :) És az első réteg backgroundként maradhat?

BonFire 2008.10.09. 00:12:39

Érdemes a Backgroundot réteggé alakítani, hátha dolgozni kell vele. Ehhez elég duplán a Background nevére kattintani. Ekkor el fogja nevezni Layer 0-nak a program. Ezt duplázni a Ctrl+J billentyűkombinációval a legegyszerűbb. Ahány Ctrl+J-t nyomsz, annyi másolatot készít a rétegről így nevezve el: Layer 0 copy; Layer 0 copy 2; Layer 0 copy 3 stb.

Utána pedig a rétegekre beállítod az emelkedő vagy csökkenő threshold értékeket a fent leírtak szerint.

Aztán a tutorial szerint az animáció palettán a Make Frames from Layers-t választani, és már sorba is pakolta. Egyáltalán nem bonyolult, mire elkészíted, rájössz, mennyire pofonegyszerű!

Mágus 2008.10.10. 08:57:45

Szia!

Nos, sikerült elkészíteni az animációt, a gifet. Most következne a mentés. Mert ugye ez menne a webre. Az az igazság, hogy én nem találtam a cs3/file-ban olyat, hogy save optimized as. Elmentettem gifként, utána mikor próbáltam megnyitni a windows media player nyitotta meg, és egy nagy fehér kocka volt látható. Mentettem jpg-be, aztán nyitottam ACD See-vel, se kép se hang. Szerinted hogyan kellene? Vagy egyáltalán ne is törődjek ezzel, csak menjen a webre, és ott majd úgyis működni fog? Mert amikor itt a photoshopban lejátszom akkor tök jó minden.

BonFire 2008.10.10. 15:34:27

Igen, ez a hátránya ennek a tutorialnak, hogy CS2-vel készült, és a PS valamint az Image Ready külön program volt. A CS3-ba már beleintegrálták az Image Readyt, menteni pedig a Save for Web & Devices paranccsal kell. Ott a felugró panelen le is vetítheted mentés előtt a végleges animációt. Természetesen csak akkor, ha fájlformátumként a GIF van kiválasztva. A JPG nem mozog.

Mágus 2008.10.10. 21:57:31

Jó estét!

Néhány perce már élesben teljesít szolgálot az elkészült gif animáció a honlapomon. Csodálatosan jól néz ki. Szeretném, ha tudnád, hogy ez az álmom a Te segítséged nélkül nem válhatott volna valóra. Szóval csak azt szeretném mondani: igazán köszönöm!

BonFire 2008.10.10. 23:47:51

Igazán nincs mit, de tényleg! Ja, és nyugodtan dobj egy linket az oldalról, hadd sasolom meg!

Mágus 2008.10.11. 20:33:46

Szia!

A privát e-mail-edet megtudhatom valahogyan?

Klon 2008.10.12. 19:12:22

Én is kérdeznék, bár nem pont a tutorhoz kapcsolódik.
az animáció paláttan ha egy kockára jobb egeret nyomunk, jön egy menü amin a következők vannak: "automatikus" "ne ejtse" ejtse" próbálgattam, de nem jöttem rá mire való.
Tudja valaki?

BonFire 2008.10.12. 19:37:20

Az ejtési mód kiválasztása

A képkocka ejtési módja azt határozza meg, hogy a program az aktuális képkockát a következő megjelenése előtt elvesse-e. Háttérfedettségi értékkel rendelkező animációkhoz ejtési módot kijelölve megadhatja, hogy az aktuális képkocka látható legyen-e a következő képkocka áttetsző területein.

Nesze semmi, fogd meg jól!

Bővebben lapozd fel ezt:
help.adobe.com/hu_HU/Photoshop/10.0/help.html

Ezen belül a Képkockák animálása/Az ejtési mód kiválasztása

Azt hiszem, itt arról az üzemmódról van szó, amit a flash programokban "onion skin" funkciónak, vagyis hagymabőrnek neveznek. Ez gyakorlatilag arra jó, hogy az éppen aktuális képkocka alatt láthatod halványabban az előző tartalmát is, mintha csak áttetsző papíron készülne az animáció, így jobban látható a mozgásfázis. Gyakorlatilag egy szamárvezetőről van szó, ha jól értelmezem.

Az igazság az, hogy tiszta szégyen ez a help, mert úgy van megfogalmazva, hogy csak a beavatottak érthessék. Jó régi magyar beidegződés, fogalmazzunk minél zavarosabban, akkor majd látják, hogy mi mennyire tudunk. Az angol nyelvű helpet sokkal hamarabb megértem, holott angolt soha nem tanultam, csak ami rámragadt innen-onnan.

Klon 2008.10.12. 20:29:12

köszi, nagyjábol értem :)
egy jó pár éve elég sokat használom a PS-t, de az anim eddig kimaradt :)

Dave 2008.11.07. 18:31:02

nekem ez nem meg! XD Mindegyiket külön layersbe csinálja! :D Hogyan kell, hogy egybe tegye az összeset?

BonFire 2008.11.07. 20:37:33

Dave, légy szíves, egy kicsit pontosabban fejezd ki magad, mert így nem érthető, hogy mivel van gondod. Írhatsz nyugodtan, amennyi tetszik, nincs karakterkorlát, és inkább több legyen az infó, minthogy a kevesebből kelljen találgatni.

Csuk@ 2008.11.23. 17:22:46

Szia!
Nagyon köszi a tippet! Azt szeretném kérdezni, hogy hogy tudok képet beilleszteni egy másik rétegként? Pl.: azt szeretném, hogy a képek váltakozzanak, és előre készen vannak a képek. Előre is köszönöm!

BonFire · http://bonfire.blog.hu 2008.11.24. 11:26:06

Roppant egyszerű. Megnyitod a képet, majd a Moztató Eszközzel (V) egyszerűen áthúzod az egyik ablakból a tartalmat a másikba. Így automatikusan új rétegre kerül. Ha nem szereted a drag&drop módszert, lehet hagyományosan is. Az egész kép tartalmát kijelölöd (Ctrl+A), vágólapra másolod (Ctrl+C), majd a másik dokumentumba beilleszted (Ctrl+V). A végeredmény mindkét esetben ugyanaz lesz. Talán a drag&drop egy kicsit gyorsabb. Ja, és ha vonszolás közben nyomod a Shiftet, akkor a kép automatikusan középre kerül a dokumentumban. Ez nagyon hasznos funkció.

tavirat2 2010.08.11. 12:13:49

@BonFire:
6.0 ps re milyen gif (vagy más) program lenne, amivel mozgó képet tudnék készíteni?
pl. denevér

Köszi

BonFire 2010.08.11. 12:45:55

@tavirat2: Az Image Ready, amiről a cikk szól! Nem olvastad, csak a képeket nézegeted? :P Egyébként a programcsomag része. A Photoshop 6.0 telepítéskor felhúzza az Image Readyt is.

tavirat2 2010.08.13. 13:04:36

Szépen mozog,beállítottam a forever-re. A mentéssel vannak gondjaim. 3 variáció van:html and image.image only, html only.Melyik a jó, ha utána be akarom tenni a honlapom egyik részébe, hogy ne kelljen elindítani, csak folyamatosan mozogjon? vagy ha ráteszek egy feliratot, akkor az mozogjon...
köszi

BonFire 2010.08.13. 15:26:55

@tavirat2: HTML-t fölösleges menteni, hiszen nem abból fog állni a már kész oldalad, nem? A kép weboldalra illesztéséhez nincs szükség semmiféle HTML oldalra. Egyszerűen képként beilleszted, így:

<img src="IDE JÖN A KÉP URL-JE" /> Ennyi kábé. Ha animált GIF-et mentettél, a weboldalon is mozogni fog.

tavirat2 2010.08.13. 20:51:52

ok. már csak 2 kérdés:áthúzok egy réteget egy másikba.A kép ott lesz, viszont ferde, nincs középen stb. nem lehet igazítani, mert,, a réteg le van zárva" na akkor vissza, újra áthúzom stb. ez a játék, amíg jó nem lesz.mi a megoldás hogy lássam mit csinálok, hiszen amíg húzom csak a kurzor van a kezemben és nem a kép.
A másik: a gif nagyon jó, nekem balról jobbra elmegy.Hogy lehet irányítani,pl. szembe jön középen és egyre nagyobb, vagy ott lebegjen középen?
kösz

BonFire 2010.08.14. 05:37:01

@tavirat2: Idézet a Layer paletta című posztomból: "Zárak (lock)

A "lock" szó jelentése lakat vagy zár, mindkettő megfelel. A zárak egy-egy funkcióját blokkolják az adott rétegnek." — valószínűleg valamelyik zár be van kapcsolva (lehet éppen három is...) ezért nem engedi beillesztés után arrébb tenni ellenőrizd a Layer palettádon. Cikk:

bonfire.blog.hu/2008/02/11/layer_paletta

A másik kérdésed nem világos: A gif azt ábrázolja, amit rárajzoltál. Ha egy növekvő ábrát, akkor az azt az illúziót kelti, hogy közeledik. Így gondoltad, vagy hogy?

tavirat2 2010.08.14. 22:43:56

Pont így gondoltam.A közeladik, össze is jött, viszont ha egy feliratot teszek bele, azt csak balról jobbra tudom vinni, úgy mozog.Pont fordítva kéne, jobbról balra.

BonFire 2010.08.15. 09:47:53

@tavirat2: A felirat arra megy, amerre viszed. Én ezt nem értem, hogy csak balról jobbra tudod vinni. Itt az ellenpélda rá: lh6.ggpht.com/_GMOy6F6pgIE/TGea-zZHL3I/AAAAAAAAA2U/5DU-dRoimYU/fut%C3%B3-felirat.gif

Most csináltam Photoshoppal, úgyhogy csak az ellenkező irányból kell indítani, ennyi az egész. Olyan nincs, hogy csak ezt vagy azt tudja.
süti beállítások módosítása