BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

YouTube jubileum 500

2013. január 18. 19:11 - BonFire

yt500.pngIdáig is szerencsésen eljutottam, megvan az ötszázadik feliratkozó a YouTube csatornámra, és mellesleg túl vagyok a 410 000. videóletöltésen. Ezek szép számok, bár vannak, akik egy fingós videójukkal nagyobb letöltési számot képesek generálni, én azért büszke vagyok arra, hogy valódi tartalmat gyártok, amelyek mások számára hasznosnak bizonyulhatnak, és hosszabb életűek egy-egy gegnél. Talán itt az ideje, hogy kicsit végigtekintsünk a blog életén.

2008 februárjában indítottam a blogot, akkor még nem sokat tudtam az írásról, inkább ösztönösen tapogattam az irányokat, hogyan is kellene jó olvasmányos tartalmakat létrehozni. Utána nem sokkal el is készítettem az első vieóimat, igaz, azokat még flash formátunban .swf kiterjesztéssel, és nem is igazán volt hol megosztani ezeket, mint manapság. Ezért ezek el is vesztek, viszont újra meg újra elkészítettem őket, amiből az első fel is került a YouTube-ra 2008 júniusában.

Mai szemmel nézve már korántsem olyan jók ezek a videók, mint amilyenek ma lehetnének, viszont az adott körülmények között a lehető legjobb volt, amit elkészíthettem. Hol volt még akkoriban a HD, hol volt még akkoriban a Camtasia Studio! Mivel semmilyen mikrofonom sem volt, sokáig csak szöveggel-felirattal láttam el a videókat (miközben sokakat sokkoltam a zseniális Jordan Rudess zenéivel :), de mindig is éreztem, hogy ez így nem jó, meg kéne szólalni. Aztán folyamatosan kerestem a lehetőségeket (és mikrofonokat). Azt azért meg kell jegyezni, hogy az idők folyamán nem szakosodtam kizárólag Photoshop videókra, gyakorlatilag mindenről gyártottam tutorialt, ami akkoriban foglalkoztatott. Ma már kicsit viccesnek tűnik, hogy IP cím cseréről is csináltam, de hadd legyen. Ez volt egyébként az első HD videóm, innentől kezdve már minden videóm 720-ban készült. Legalábbis a képernyővideók. Csináltam továbbá saját zenei projektnek promóciós videót és egyebeket, de még mindig nem szólaltam meg. A Sci-fi szöveg készítése videóban szólaltam meg először 2010. februárjában (tehát két évvel a blog indulása után), bár már nem tudom, mivel vettem fel a hangot, most visszahallgatva iszonyat rossz minőségű. Sosem telt egy normális mikrofonra. Néhány tutorialban próbálkoztam egy kézi, nagyon jó minőségű, régi kondenzátor mikrofonnal, de egyrészt teljesen kontaktos és javíthatatlan volt, másrészt mikrofonállványom nem lévén a fél kezem mindig lefoglalta, így aztán ezzel is hamarosan felhagytam. Vettem viszont később egy webkamerát, és miután rájöttem, hogy „jé, ez felveszi a hangomat”, elkezdtem ezt használni narráció céljára, bár igen sok ideig tartott, mire kitapasztaltam, hogyan is kéne megfelelően beállítani, hogy minél tisztább szöveget prezentálhassak. A mai videóimban is ugyanannak a webkamerának a hangja hallható, mint az egy évvel ezelőttiben, azonban a minőségbeli különbséget ha zongorázni tudnám, én lennék a Jordan Rudess. Viszont teljesen elégedett még ezzel sem vagyok. Az akkor leszek, ha sikerül beruháznom valami asztali állványra, és egy jó minőségű mikrofonra. Idővel erre is sor kerül majd.

A teljesség igénye nélkül felsorolom, mikről is készítettem videót, vagy tutorialt:
Photoshop, Illustrator, vicces videók, zenei pluginek, MIDI billentyűzet demó, Cakewalk Sonar sorozat, Camtasia Studio sorozat, Adobe Audition sorozat, Audacity hangvágó, zenekari videók, feliratszerkesztő, Windows tippek, Kuler útmutató, sőt egy ízben még Gimp tutorialt is készítettem! Összesen jelenleg 89 videó van fenn a YouTube csatornámon, ami azért nem kevés. Ezek összességéből áll össze a több mint négyszázezer videoletöltés. Vannak videók, amelyeket csak néhány százszor, de vannak, amelyeket több ezerszer töltöttek le. A csúcstartó mégis az a videó, amiben a MIDI billentyűzetemet teszteltem klimpírozva, valamivel több mint 65 000-szer töltötték le, és a legtöbb komment is ide érkezett, természetesen itt angolul értekeztünk a billentyűzet technikai kérdéseiről. A többi videómat szemre saccolva kábé 2-3000-szer töltötték le. A népszerű témák mindig a Photoshop, azon belül is az alakok kivágása, és a különleges effektek. Ezekre mindenki kíváncsi.

És  hogy mit hoz a jövő? Sosem tervezem előre, de biztos vagyok benne, hogy amíg ötlet akad, addig tutorial is lesz. És folyamatosan igyekszem fejlődni; ha időben visszamegy valaki és sorban végignézi a videóimat, azt hiszem, a fejlődés tagadhatatlan. Még az idén szándékomban áll valamilyen minőségi mikrofont beszerezni, vagy ha más nem, egy olyan headsettet, aminek a mikrofonja jó minőségben vesz fel. Ez annyi könnyebbséget ad, hogy a szájhoz rögzítve van a miki, nem baj, ha elfordítja az ember a fejét. Viszont a headsettek nagy része nem a minőségi hangátvitelre, hanem VoIP programokra van kalibrálva, így aligha hiszem, hogy bármelyik is megütné az általam felállított szintet. Mindenesetre keresgélek, egyúttal szeretném megköszönni az összes feliratkozómnak, hogy ilyen sokan kíváncsiak az általam gyártott tartalomra, igyekszem a jövőben továbbra is hasznos és érdekes témákat tálalni a tőlem telhető legszínvonalasabb módon.

Köszönöm!

--- FRISSÍTÉS:---

És a YouTube épp most találta ki, hogy január 11 és 15 között valami extra forgalom történt valami mobileszközről, ezért az ebből az időszakból származó letöltések számát levonja! Valami 73 ezret vont le a számlálómból, holott már decemberben is túl voltam a négyszázezren, jan. 11 és 15 között maximum 100-zal nőtt a letöltések száma, nem 73 000-rel! Hogy számol ez és miért? Még megérteném, ha partnerként szerződve lennék, és a letöltések száma után kapnám a pénzt, hogy akkor érdekemben állna meghamisítani az adatokat, de ha így tennék, akkor nem is pofáznék, ha lebuknék. De annyira semmit nem jelent, hogy harmincezret, vagy háromszázezret mutat az a tetves számláló, mert nem vagyok partner, nem kapok érte fél dollárt sem, így nem is áll érdekemben, hogy csaljak.

Meg különben is: kikérem magamnak, sosem csalok. Nem vagyok egy simlis típus, eddig se csaltam, és ezután sem áll szándékomban. Az élet semmilyen területén.

Most aztán egy jó időre elvette a kedvem a videógyártásoktól. Fasza! :@:@:@ 73 000 megtekintés oda van!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr565025982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása