BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Jordan Rudess első szimfonikus koncertje Venezuelában

2010. október 27. 02:57 - BonFire

Ezt épp most leltem a neten, és ezt nem lehet kihagyni. A Roadrunner Records jelenti:


A Dream Theater billentyűse, a rendkívüli Jordan Rudess bemutatja az első élő nagyzenekari kompozícióját „Explorations for Keyboard and Ochestra” (Billentyűk és nagyzenekar megismerése) címmel, november 19-én, Caracasban a Centro Cultural Corp Banca-ban, Venezuelában. Az első előadásra már az összes jegy elkelt; a második koncertre, ami ugyanazon este 10:30-kor kerül előadásra, még kaphatóak a jegyek.


Rudess és a nagyzenekar a Dream Theater repertoárjából is elő fog adni, a „Six Degrees of  Inner Turbulence” című albumukról.


Rudesshez csatlakozik a színpadon a fenomenális fiatal tehetség Törökországból, Eren Basbug. Rudess úgy ismerkedett meg először vele, hogy az általa szimfonikusokra átdolgozott Dream Theater dalokat nézte a YouTube-on. Annyira lenyűgözte a tehetsége, hogy felvette Basbuggal a kapcsolatot, hogy megtudakolja, benne lenne-e az „Explorations for Keyboard and Ochestra”-ban. A november 19-i világpremieren Rudess játssza majd az összes zongora és szintetizátor részt, mialatt Basbug fogja vezényelni a Chacao Youth Symphony Orchestrát.


Rudess így nyilatozott: „Személyesen invitálom minden rajongómat Venezuelába, hogy jöjjenek el erre a koncertre, és ismerjék meg a Dream Theater zenéjét szimfonikus szemszögből. Képzeljék el a Dream Theater erejét és lendületét teljes vonós-, fa-, és rézfúvós szekción, no és ütőhangszereken. A venezuelai Dream Theater rajongók az egyik leglelkesebb közönségünk, és a klasszikus nagyzenekarjaik világhírűek. Ezért választottam Venezuelát, az első szimfonikus munkám premier helyszínéül.”


Hát, én erre csak annyit tudok mondani, hogy alig várom, hogy Magyarországra is ellátogassanak; a teltház garantált, no és az is, hogy én sem maradhatok le erről az eseményről. Még négykézláb is elmegyek, ha kell. Zseniális Jordan Rudess powa’!!!

komment
Címkék: zene személyes

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr892402070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tenth 2010.10.29. 10:01:41

Megnéztem több klipjét, hát tényleg pók ujjak mozgása az emberi fizika határán mozognak.
Elképesztő. A pók lábai mögött egy ember látszik, de lehet, hogy emberszabású pókkal van dolgunk :)

Még hátra van a Dream Theater munkáinak a meghallgatása. El vagyok havazva kissé. Nekem egyébként eddig azért nem volt látókörömben Rudess, mert a gitáros kire figyel, hát a gitárosokra :)
Erről jut eszembe, kissé zavar a játékában a sok technika bravúr, háttérbe szorítva a témát.
Joe Satriáni sem tettszett sokáig, de a mostani albuma Black Swans and Wormhole Wizards, nincs teli sorozatlőt arpiágokkal, hanem szép gyönyörűségekkel van telis-teli. Minden képpen hallgasd meg ha még nem ...........

Kicserélték a hangkártyámat az Alisis IO expres már müxik a Win7 alatt. Most már csak az ujjaimat kell kilazítani nagyon sok gyakorlással :) Erről majd még később ........

BonFire 2010.10.29. 14:15:23

@Tenth: Ha teheted, az 1999-es Scenes From a Memory című albumukkal kezdd. Az volt az első Dream album, amin Rudess bemutatkozott, és a legjobban sikerült is. Az még nem volt ennyire széttúrva zeneügyileg, mint a mostaniak.

Az album koncept, vagyis egy sztorira épül az egész, és gyakorlatilag nincs szünet a dalok között, ezért olyan, mintha 1:17 percnyi folyamatos anyagot hallgatnál. Természetesen az MP3 hátránya, hogy minimális szünetet beiktat a számok közé, ezért érdemes eredetiben hallgatni.

Ha teheted, és otthon vagy angolban, akkor úgy kell hallgatni, hogy közben olvasod hozzá a dalok szövegét. Nagyon hatásos. Egy szerelemféltésből múltban elkövetett gyilkosságról szól, amire a főszereplőt - Nicolast - egy hipnoterapeuta regressziós hipnózisban visszavezet, és felszabadítja az emlékeket. A sztori vége egész csavaros. Mindez megspékelve igen slágeres és rettentő jó zenével.

Satriani munkásságát egyébként ismerem, bár a gitárosok virtuozitása nem igazán fogott meg sosem. Ingwie Malmsteennak volt egy viszonylag hallgatható albuma, de azt is teljesen szétszólózva. Akkor már inkább a Panteránál és az isteni Dimebag Darrellnél maradok ­­†, aki szintén rettentő nagy gitáros volt, mégsem barmolta szét a zenét, béke poraira.

No, ha van új hangzsuga, akkor neki lehet állni gyártani a slágereket!

Tenth 2010.10.29. 18:38:30

Elnézést a helyresírási hibákért, gyorsan írok, nem olvasok, aztán amikor fent van, akkor látom a szarvasokat :)

Tehát, megfogom hallgatni, sajna angolban nagyon gyenge vagyok, tőmondatokat talán értem.

Darrell jó.

Slágerek .......... hhhmmmmmm ....... most olyan dolgokat gyakorolok, amit a gitárnál sosem, skálák. A tábortűz mellet nem kellettek a finomságok, pontos akkordfogás, ritmus, már sínen volt minden. Félművelt gitáros arcpoétikája :)

A zongoraszinti az egész más, itt az akkordozáson túl, ki kell ütni a dolgokat. Most éppen a blues skálát nyomatom, kíváncsi lennék a helyes ujjrendre, nekem az 1-2 vel a legkényelmesebb, az 1-2-3-4-5 helyett :)

BonFire 2010.10.29. 19:08:01

@Tenth: A vicc az, hogy a zongorán minden skálán más az ujjrend, mert mások a félhangok. Ezért minden skálának külön meg kell tanulni az ujjrendjét. Ebből a szempontból a gitár hálás, mert kromatikus, és mindig ugyanaz a minta ismétlődik, csak feljebb vagy lejjebb csúsztatjuk a kezünket. Zongoránál nem így van.

A blues skálákat lelesheted a YouTube-ról. Ennek a fickónak a videóit ajánlom: www.youtube.com/user/PianoLessonscom
mert két kameraállásból is fényképezve van a keze, és el is mutogatja a helyes ujjrendet.

De skálákra így kereshetsz a YouTube-on:

"f blues scale in piano" - f helyett olyan hangot írsz, amire kíváncsi vagy. A fél hangok kifejezéséről lejjebb.
"chromatic scale in piano" - ez a kromatikus skála
"harmonic minor scale" - harmonikus moll
"whole tone scale" - egész hangos skála. Nagyon brutál, de illik tudni.

Néhány kifejezést elég megtanulnod angolul, hogy megértsd a magyarázatotkat. Az angol sorszámneveket 1-től ötig. First, second, third, fourth, fifth; ezen kívül a "finger" - ujj szót.

Plusz, hogy hogy fejezik ki a zenei hangokat. Nálunk C-D-E-F-G-A és H van, míg náluk a H helyett B, ami nálunk teljesen más, mert az nálunk a H egy fél hanggal leszállított változata, ami Aisz vagy Bé. Amit mi Bének vagy Aisznak mondunk, ők úgy mondják, hogy H egy féllel leszállítva. Az angolban nincs Fisz, Cisz, Gisz, csak egész hangok fél hanggal felemelve, vagy leszállítva.

Így tehát a C-sharp az a Cisz, és a D-flat az szintén a Cisz vagy Desz, ahogy mi mondjuk. A félhangos skálákra így kereshetsz:

"d-flat blues scale" vagy "c-sharp blues scale" és oda biggyeszted a "piano" (zongora) szót mögé.
süti beállítások módosítása