BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Adobe Audition – Multitrack nézet

2010. június 02. 00:03 - BonFire

Most jó ideje nem készítettem semmit, mert nagyon rákattantam a zongoratanulásra, amellett 3 napja olyan dögrováson vagyok, hogy örülök, ha élek. Összeszedtem valami influenzaszerűt, és 39 fok körül mozog a lázam. De mivel ma lement, úgy döntöttem, készítek sebtiben egy új Audition-videót. Ezúttal a Multitrack nézetet ismertetem benne, az audio hardwer beállításokat és a metronómot.

Közben sikerült megoldanom a nagy nyitott kérdést: hogy tudniillik hogyan oldjam meg, hogy egyszerre szöveget is vegyek fel, meg a hangszert real-time, és a programból kijövő hangot globálisan. Mostantól a billentyűhöz kapott külső hangkártyával dolgozom – amiről már írtam itt –, azon meg a jel be, és az erősítőre ki, de ami még jobb, van neki fejhallgató-kimenete is, amit rákötve a laptop bemenetére fel tudom venni a Stereo Mixet. Csak aztán azt a hangot át kell játszani az asztali gépre, vágni és szinkronizálni; közben a kísérőszöveget továbbra is a diktafonommal rögzítem, de ami a lényeg: a zene szépen fog a videókban szólni. Csekélység.

Igyekeztem a videóba minél több dolgot belesüríteni, de a YouTube 10 perces korlátja eléggé frusztráló. Ami lényeges, az ebből a videóból kiderül, a többi fontos eszközt pedig élesben, használat közben mutatom majd be.

Íme tehát a videó:

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr232049582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

◄ViZion 2010.06.02. 18:45:04

Adobe fizethetne neked, lassan a WC papírod is Adobe... :)
Vagy tényleg ilyen jók a progik?
Nem nézem végig, mert a zene olyan mint a kaja nekem:
addíg jó, amíg nem tudom mi van benne...

BonFire 2010.06.02. 21:48:17

@◄ViZion: Amint azt az itcafén is kifejtettem, az Adobe kiszimatolja mi a jó, és azonnal felvásárolja. Anno kipróbáltam a Macromedia Captivate képernyővideó-készítő programját, hát nagyon ott volt az is a szeren.

Az Audition elődjét pedig, amikor még CoolEdit Pro-nak hívták, évekig használtam. Komoly stúdiókban ugyan nem használják, ott előnyben részesítik a Pro Toolst és a Cubase-t, viszont a Cubase kezelése annyira felhasználótaszító, hogy nem is értem, miért van annyira a toppon.

Ez a program igen könnyen kezelhető, jó minőségű végeredményt ad, és házi használatra kitűnő. Már CoolEdit korában is az volt. Természetesen az Adobe csinált bele fejlesztéseket, de a tudása nagy részét már 2000-ben is tudta. Az Adobe-tól megkapta pl a személyre szabható paletta-rendszert, amit úgy variálunk, ahogy akarunk, meg némi extrát.

Mindazonáltal ez sem mindenható: ez ugyanis audioszerkesztésre van kitalálva. MIDI host millió jobb van, azoknak meg az audió funkciói korlátozódnak csupán az alapokra. Talán pont azért számít stúdiókban csúcsminőségnek a Cubase, mert az mindkettőt (elméletileg) egyforma minőségben kezeli, viszont baromi nehézkes a kezelése.

Képzeld el, hogy már kipróbáltál életedben jó néhány képszerkesztőt a Photoshopon kívül, és látod, hogy többé-kevésbé ugyanarra a logikára épülnek. (Amelyik nem, az nem rúg labdába) Most előjönne valaki egy Photoshop kvalitású képszerkesztővel, ami teljesen máshogy épül fel, semmi nem úgy működik, ahogy az a tapasztalatainkból következne, semmit nem találnál benne, logikátlan, ráadásul! – sokadik nekifutásra sem lenne tisztább a kép, annak ellenére, hogy jó pár éve már szakmabelinek számítasz, mégsem sikerülne megtanulni.

Na, így vagyok én a Cubase-zel. Anno az effektpedálhoz kaptam egy Cubase-t, egy lebutított példányt, és megpróbáltam vele dolgozni, hát nagyon nem ment. Le is töröltem. Később újra elővettem, hogy hát az azért mégsem járja, hogy én ne értsek hozzá. Közel fél évig nyüstöltem, mégsem tudtam vele dolgozni. Most, évekkel később úgy alakult, hogy a haverom, aki a helyi művközpontban dolgozik, mint hangtechnikus, neki lenne szüksége, hogy értsen hozzá, mert az ottani hardveren az a jogtiszta program, angolul nem tud, és én ismét megkíséreltem megismerkedni a Cubase-zel, hogy neki segíthessek. Ismét nem sikerült megbarátkoznom vele. Erről ennyit.

Szóval én maradok az Audition-nél, az meg nem baj, ha téged nem érdekel. Engem sem érdekel a weboldal-készítés, vagy a flash, mégsem dől össze a világ.

Az Adobe cuccok meg tényleg ütősek. Nem véletlenül olyan drágák. A Premiere Pro-t is próbálgattam, meg az After Effects-t is, hát azok is nagyszerűek. Habár az én konfigom nem videókészítésre van kitalálva, ezért ezeket hanyagolom. Az Illustrator is sokkal jobb, mint a CorelDraw, én már mindkettővel próbálkoztam, Corellel évekig dolgoztam, Illuval csak pár hónapja foglalkozom, akkor sem komolyan, de sokkal hamarabb elsajátítható, mert logikusabb a felépítése.

Viszont jó, ha az ember a kajában be tudja azonosítani a dolgokat. Pl eszik egy jó kis tárkonyos ragulevest, és otthon elújságolja, hogy jaj de finom az a tárkony, ilyet kérek vasárnapra ebédre! Tudod, én főzni is remekül tudok – csak már nem főzök, mert nem ehetem meg. Kreatív embernek az is egy jó foglalatosság. És új kajákat kitalálni. Csináltam én olyan kajákat, amilyet soha, senki, de valahogy tudtam, ha ezt-azt összerakom, az végül ehető lesz. És igazam volt. Gőzöm nincs, hogy csináltam, ösztönös volt.

◄ViZion 2010.06.07. 12:45:55

Nem kötekedni akartam no, csak lassan minden Adobe termékhez írsz vmit.
A kajánál pl. étteremben job, ha nem látod miből lesz. tutira. :)

kicsilotte 2010.08.07. 17:09:39

Szia BonFire!

A segítségedre lenne szükségem :( Az e-mail címem kicsilotte@gmail.com, kérlek segíts megfejteni, ogy miért nem sikerül egy zenei alap mellé hangsávot felvennem, amikor felveszem a hangsávot, akkor felveszi a zenét is... Előre is köszönöm.

MsAdriqa, a YouTube-ról...

BonFire 2010.08.07. 20:27:12

@kicsilotte: Feltételezem, XP-t használsz, mert Win7-ben nem lehet a Stereo Mixről felvenni.

A lényeg, hogy bemenetnek a Stereo Mix van beállítva, ezért mindent felvesz, ami a számítógépen hangzik. Kétféleképpen lehet átállítani.

1) Jobb gombbal katt a tálcán a hangszóró ikonra és megnyitod a hangerőszabályzót. Beállítások-->Felvételre, így megkapod a felvételi panelt. Ott a Stereo Mixről átteszed a pipát a vonalbemenet mellé. Így a vonalbemenetről fog felvenni.

2) Közvetlenül az Auditionban is állíthatod a bemenetet a az Auditionban a kép szerint:

lh6.ggpht.com/_GMOy6F6pgIE/TF2jq98ZDII/AAAAAAAAA1s/Ok6OPUrs8Uc/AuditionBemenet.gif

Persze nekem a képen csak egy eszköz látszik, mert én egy külső hangkártyát használok, de általában megjelenik ott több opció, Stereo Mix, Microphone és Line in. Itt a Line int (vonalbemenet) kell kiválasztani, és akkor jó lesz.

Az email-címedet meg így ebben a formában ne rakd ki egy nyilvános oldalra, mert a spamrobotok begyűjtik és kapsz rá egy rakás kéretlen levelet. Ha privátban akarok válaszolni, én úgyis meg tudom nézni bárki email címét, aki ide ír.

kicsilotte 2010.08.07. 23:28:27

Nagyon köszönöm, sokat segítettél. Majdnem az egész napom ezzel ment el...
Már nem tudom kitörölni az e-mail címem?

BonFire 2010.08.07. 23:39:58

@kicsilotte: Sajnos a blogmotor nem engedi a hozzászólást módosítani; csak törölni tudom az egészet. Akkor viszont nincs értelme a válasznak a többi olvasó számára. Tehát kitörölhetem a hsz-edet, de csak ha kéred. Módosítani nem tudom, még a sajátomat sem. Sajnos.

Ha úgy döntesz, írd hogy töröljem ki, és kitörlöm.

kicsilotte 2010.08.08. 09:09:04

@BonFire: Akkor hagyjuk, hátha akad még olyan ember, aki emiatt elakad, és akkor legalább látja, hogy a válasznak mi a kérdése. Majd szűrök legfeljebb a postaládámban.
De azért köszönöm, és azt is, hogy ilyen hasznos blogod van.

mcnyest 2012.04.03. 12:06:18

Üdv Bonfire!

Lenne egy kérdésem, illetve kérésem :)

Ha van egy zeneszám, ami nagyon tetszik, hogy lehet belőle kivarázsolni a hangot,és csak a zenei alapot megtartani?

Jók a vidik, már amennyit eddig láttam :)

Üdv : Dávid

BonFire 2012.04.03. 12:11:34

@mcnyest: Te vagy a 629 486. aki megkérdezi. A rövid válasz: sehogy! Hosszabb válasz: bonfire.blog.hu/2010/09/19/karaoke_es_acapella_keszitese_zenebol

fervik2010 2013.07.10. 10:55:18

Szia! Pici segítség kéne. Hol találom az Adobe Audition programban a hangerőszabályzót? Multitrack nézetben sávonként tudom, de a fő szabályzót nem találom. Nekem CS5.5 van. Köszi!

BonFire 2013.07.10. 11:47:01

@fervik2010: Multitrack nézetben a View menüben megnyitod a keverőpultot (Mixer), és ott a végén a Master a fő hangerő.

fervik2010 2013.07.10. 14:59:38

Köszönöm! Az enyémbe végül a Window menüben lett meg a Mixer.

BonFire 2013.07.10. 15:28:11

@fervik2010: Hát, így fejből nem vágom, melyikbe van pontosan, mert nekem mindig ki van nyitva egy tabra Multitrackban.

Hozzáteszem, hogy jó sokáig a CS3-at használtam, csak mostanában raktam fel a CS6-ot, abban meg rengeteg a változás. Ráadásul az apróbb hangmunkálatokra már nem is szoktam megnyitni az Auditiont, legtöbbször az Audacity-t indítom el. Persze, ha valamit profin kell megcsinálni, acapellát vagy karaokét csinálni, profin lelassítani vagy transzponálni a dalt, akkor Audition, mert azt csak azzal lehet normálisan megcsinálni.

Minden másra ott az Audacity. ;)

fervik2010 2013.07.10. 16:57:46

Felkeltetted az érdeklődésemet!:) Az Auditionnal karaokét?! Hogyan is? Nekem CS5.5 van....érdemes a CS6-ra váltani?

BonFire 2013.07.10. 17:06:19

@fervik2010: Az effektek között van egy olyan, hogy Stereo Imagery --> Center Channel Extractor… Ezzel lehet különféle fázisfordításokkal, -eltolásokkal kiemelni bizonyos dolgokat, vagy éppen kinémítani.

Én a basszusgitárt szoktam kiirtani általában pop stílusú zenékből, így tudok együtt gyakorolni vele.

fervik2010 2013.07.10. 19:17:21

Igen. Ez benne van a CS5.5-ben is. Még sosem próbáltam, de most "körbenézem"!:)

fervik2010 2013.07.11. 10:46:23

Most olvastam, hogy a Adobe Audition CC 6.0-nál az alábbi követelményeknek kell megfelelni!:(
Windows
• Intel® Core™2 Duo or AMD Phenom® II processor
• Microsoft® Windows® 7 with Service Pack 1 (64 bit) or Windows 8 (64 bit)
• 2GB of RAM
• 2GB of available hard-disk space for installation; plus additional free space required during installation (cannot install on removable flash storage devices)
• 1280x800 display
• OpenGL 2.0–capable system
• Sound card compatible with ASIO protocol, WASAPI, or Microsoft WDM/MME
• USB interface and/or MIDI interface may be required for external control surface support (see manufacturer's specifications for your device)
• Optional: Optical drive for CD burning

Hát....az én gépem jó néhány dolognak nem képes megfelelni!:(

BonFire 2013.07.11. 10:54:51

A külső MIDI interfészen kívül mi az, ami még nincs? Ezek ma már minimális rendszerkövetelmények.

fervik2010 2013.07.11. 13:10:05

Hát....az én procim Intel(R) Pentium(R) 4 CPU 3.00GHz....a RAM csak 1.50 GB....Win7(32 bit)....!

BonFire 2013.07.11. 16:17:12

@fervik2010: Hát, mondjuk az elég sovány. De vigasztaljon, hogy egészen tavaly decemberig nekem is ugyanolyan konfigom volt, és az Audition CS3 elfutott rajta.

Ezek ajánlott rendszerkövetelmények, ha gyengébb a processzorod, hosszabb ideig renderel, meg a keményebb effekteket nem tudod valós időben futtatni, de attól még a programmal nagy általánosságban tudsz dolgozni, és fel is települ a gépre. Egy próbát mindenesetre megér, a próbaváltozat azért van. 30 napig lehet próbálgatni.

De hangúlyozom: a fontos dolgok még a CS6-ba sem kerültek bele: videóból audió kiragadása, AAC és AC3 támogatása, midi normális kezelése. Sok plugint egyszerűen nem hajlandó futtatni, másoktól meg kifagy.

Ez a videós hang import azért is bosszantó, mert a mai videoformátumok 99%-ban ilyen hangsáv van a filmek alatt, és bármit akarsz szerkeszteni rajta, ezt meg kell tudni nyitni. Na, most az Audacity-be belököm az MKV fájlt drag&droppal, és szó nélkül kibontja belőle a hatsávos audiót külön sávokra. Nem kérdez semmit. Az Audition meg nem hajlandó.

A Premiere Prót is akkor kukáztam ki, amikor egy szabványos VOB fájlt nem volt hajlandó natívan kezelni! Szabványos DVD videó fájl. Hát miféle videoszerkesztő az ilyen? A legfapadosabb freeware program megeszi, a híres PP meg nem. Abcúg.

fervik2010 2013.07.12. 09:45:48

Te a tapasztalataid alapján milyen konfigurációt állítanál össze, amely a mai kor követelményeinek megfelelne,.......de még korrekt lenne az ára? Nálam (is) elsősorban a zene- video- képszerkesztés játszik. Játékprogramokra már se időm, se kedvem nincs!:)

BonFire 2013.07.12. 11:24:53

@fervik2010: Nekem egy négymagos AMD Phenom II X4 965-ös processzor van, hozzá illő alaplappal, van benne 8 GB Crorsair RAM. A többi pénztárca függvénye. Én az egészet kihoztam 70-ből, de úgy, hogy VGA-t és tápot nem kellett venni, mert az már volt.

Ha kevés a pénzed, AMD-ban kell gondolkodni, Intel ugyanolyan teljesítményben másfélszer annyiba kerül. Processzor ügyben a Prohardveren érdemes olvasgatni a tapasztalatokat: prohardver.hu/tema/milyen_procit_vegyek_3/friss.html

fervik2010 2013.08.01. 11:26:39

Neked milyen VGA-d van? Szerinted 150 ezerből ki lehet hozni egy ilyen komplett asztali számítógépet? Hangkártyaként Te is a Behringer UCA222-t vagy valami komolyabbat használsz?

BonFire 2013.08.01. 13:39:45

@fervik2010: Nekem egy 4670-es Radeon van. Tökéletesen elvagyok vele, mindent tud, amit egy VGA-nak tudnia kell. Persze nem egy mai darab, de nekem megfelel. Hangkártyának igen, az UCA222-t használom. Ez is megfelel.

Az az igazság, hogy mindig a felhasználásnak megfelelően kell válogatni az alkatrészeket. Ha valaki például mikrofont is akar csatlakoztatni XLR-rel a hangkártyához, akkor annak már nem jó az UCA222, mert az nem fogad XLR-t sem jacket. Tehát annak komolyabb szerszám után kell nézni.

Ugyanígy, ha valaki mindig a legmodernebb játékokkal játszik Full HD-ban, annak nélkülözhetetlen egy fullos VGA. 150-ből már igen jó gépet össze lehet rakni (persze perifériák - monitor, bill, egér) nem számolva.