BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Boldog Új Évet Nekem avagy rohadjon meg az összes befőtt!!!

2008. december 31. 16:18 - BonFire

Már gyanítom, hogy az új évem hajtépéssel fog kezdődni. Tegnap az történt, hogy a vírusdetektorom (AVG 8 Free) nem volt képes frissíteni magát. A sokadik próbálkozás után úgy döntöttem, hogy akkor letakarítom, és keresek egy másik free programot helyette.

Találtam is egy igen ígéretes ajánlatot. A CA Anti-virus 2009-et, amihez egy szimpla regisztráció után hozzá lehet jutni, és egy évig!!! trialként használható. Feliratkoztam rá, és közölték, hogy a mailboxomban fogom találni a letöltőlinket. Ekkor kezdődtek a disznóságok.

Amint megpróbáltam belépni a postafiókomba, egy sárga képernyő fogadott, hogy nem tud belépni, mert a tanúsítvány 2009 május akárhanyadikán lejárt. Egy kis fejtörögetés után bevertem a hibaüzenetet a keresőbe, és egy fórumon elolvastam, hogy lehet, hogy nem jól van beállítva a rendszeridő. Ellenőriztem, és úgy is volt. Ugyanis a gépem cirka 20 évet sietett. 2028. 12. 31 volt rajta a dátum. Nosza, visszatekerem az órát, és máris be tudtam lépni a postafiókomba, ahol várt rám az e-mail a letöltőlinkkel. Rákattantam, és újabb disznóság kezdődött.

Az oldalon a következő instrukció fogadott: Írjam le az aktivációs kódot (vagy nyomtassam ki az aktuális oldalt), mert a telepítés során szükség lesz rá. Itt az ominózus oldal. Viszont a kód rubrikájában nem volt semmi, azaz üres volt. Azt hittem, hogy ez direkt van, mivel csak egy trial változatot igényeltem. Tehát letöltöttem a telepítőt, majd megpróbáltam futtatni. Ekkor a telepítő kérte az aktivációs kódot, anélkül nem volt hajlandó feltelepülni, így kénytelen voltam a folyamatot megszakítani. Ekkor újabb disznóság következett.

A gép fogta magát, és "ledobta a láncot", vagyis a böngésző automatikusan bezárta magát, a windows pedig leállt. Ekkor még újra tudtam indítani a rendszert, és nagy nehezen továbbítottam egy kérést a cégnek, hogy megreklamáljam a dolgot. Arra már nem is kívánok kitérni, hogy egy félóráig kellett keresgélni az oldalon, hogy elpostázhassam nekik a kérést. A szokásos Contact linkre kattintva felhajigált nekem egy rahedli egyéb oldalt, ahol ki kellett választanom a számtalan termék közül, hogy melyikkel van gond, majd újabb űrlapot kitölteni stb. De azért elment a mail, amit egy automata rendszer vissza is nyugtázott. Egyébként érdemi választ nem kaptam, csak hogy a kérésemet ezzel és ezzel az iktatószámmal iktatták, a továbbiakban hivatkozhatok erre, valamint legyek türelemmel. Jó.

Na, gondoltam, ez így mégsem jó, mindenféle védelem nélkül internetezni, így arra gondoltam, lesz ami lesz, még egyszer megpróbálkozom az AVG-vel. De!!! Akármilyen AVG linkre kattintottam (akár a könyvjelzőkbenis), a böngésző szó nélkül becsukódott. A Firefox kudarca után megpróbálkoztam az IExplorerrel, majd végső elkeseredésemben az Operával is. A végeredmény ugyanaz. Bármilyen AVG linkre próbálok kattintani, a böngészők bezáródnak. Végül pedig leállt az egész rendszer.

Hajnali fél ötig próbáltam újraéleszteni, semmi eredménnyel. Ugyanis normál indításnál egyszerűen "fekete halál" lett a vége. Hirtelen így neveztem el magamban azt a jelenséget, hogy az OS csak addig töltődik be, míg megjelenik az egér a fekete képernyőn, de tovább semmi. Csökkentett módban beindult, de fogalmam sincs, mit tudnék vele kezdeni. Próbálkoztam a rendszer-visszaállításával is, de már arra sem hajlandó. Most délután addig-addig próbálkoztam, míg végre hajlandó volt beindulni normál üzemmódban. (csökkentett módban akartam indítani, de véletlenül az F8 helyett az F9-et nyomkodtam, és láss csodát, felállt a rendszer) Jelenleg megy, csak nem merem kikapcsolni. Ezenkívül a hálózati kábelt átdugtam a notebookba, és most ezt a bejegyzést azon írom.

Úgy goldoltam, hogy kitolok vele, mert a notebookkal letöltöm az AVG-t, rádobom egy pendrive-ra, majd arról feltelepítem. Ez így is történt a legutolsó kitétel kivételével. Ugyanis az AVG telepítője el sem hajlandó indulni többé.

Kíváncsi lennék a tanácsaitokra, hogy vajon mi lehet a probléma? Lehet, hogy bejött egy vírus, amikor éppen védtelen voltam, és az csinál ilyen gubancokat? Vagy netán éppen egy jól álcázott adathalász oldalba futottam, ami mindenféle zűröket csinálhat?? Akkor gondolom, egy format C:\ megoldaná a dolgokat. Erre sajnos csak a legvégső esetben szeretném rászánni magam, ugyanis így az összes programot kezdhetem elölről telepíteni, és itt van egy kis gubanc.

Használok mostanában egy kis oktatóprogramot. Na, ez a progi mindenkinek egyéni felhasználói kódot generál. A tananyagot pedig csak az futtathatja, akinek a kódjára szól (ugyanis pénzbe kerül). Ha most újra telepítem  a programot, automatikusan új kódot fog generálni, és az eddigi eredményeim megsemmisültek. Na, ezt nagyon nem szeretném.

Továbbá kikérném a véleményeteket, milyen ingyenes vírusvédelmi programot használhatnék? Az AVG eddig jól szuperált immár másfél éve, nem tudom, hogy most mitől halt meg. Mást meg nem találok. Csak NOD-ot, ingyen 15 napos triallal, amit kenhetünk a hajunkra. Van még valami használható program szerintetek?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr96850528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manodesign · http://manodesign.blog.hu 2009.01.01. 01:39:30

Próbáld ki az avast!-ot. Naponta többször frissít, rezidens-, p2p-, web-, email-védelme is van. Ezenfelül nem lassítja számottevően a gépet. Otthoni használatra ingyen van, de évente meg kell újítani a regkódját.
www.avast.com

Jó próbálgatást!
BUÉK!

BonFire 2009.01.01. 02:58:37

Köszi, meg fogom próbálni, habár itt valami rettenetes gubanc keletkezett. A pc-n ugyanis még megnyitni sem tudom az avast oldalát! Átdugtam a kábelt a notiba, és ezzel minden további nélkül meg tudtam nyitni. Ezenkívül a notebook úgy cikázik, mint a villám, a pc-n pedig igencsak vánszorog a hálózat is.

Szerintem nagyon mélyre beette magát valami a rendszerbe, és nemsokára kénytelen leszek formattálni, és újrarakni mindent.

Továbbá legalább négyféle vírusirtót próbáltam feltelepíteni, de el sem indultak a telepítők. Próbálkoztam már a futtatás/msexec.exe 6unregister/regserverrel is, de csak nem indultak el a telepítők. Eszembe jutott, a notebookon a Spyware Doctor, így letöltöttem a PC Tools-ról az antivírust. Ezt sikerült feltenni, és kapásból 23 vírust talált. Leirtottam őket, de ez már csak csata utáni romeltakarítás. Legalább 4x 5x kell elindítani a gépet, hogy fel is álljon a rendszer. Szóval akkor működik, amikor úgy tartja kedve.

Szóval ebből nagytakarítás lesz, de azért köszi a tippet!

BonFire 2009.01.01. 03:07:08

Most nézegetem okával ezt az avast, és 60 napos trialt kínál ingyen. Ezekkel mindig zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy a vírusvédelem hogy lesz trial. 60 nap után már nem frissíti magát, vagy mi? Mert akkor ez újra csak elodázása a problémának. Már filóztam rajta, hogy tényleg venni kéne már egyet. Egy évre 40 $ nem is sok. Főleg, ha hozzávesszük, hogy egy rohadék vírus még a hardvert is tönkrevághatja. Szóval akkor megéri trialt letölteni és használni?

Manodesign · http://manodesign.blog.hu 2009.01.01. 09:00:22

@BonFire: A 60 napos trial az a pro verzió. A Home verziót ingyen adják:
www.avast.com/eng/avast_4_home.html
A menete: letölteni, telepíteni, regisztrálni egy valós email címmel (oda köldik a regkódot), aztán megadni neki a kódot, amit emailben elküldtek.
Adiig is működik, csak szól, hogy regisztrálnod kellene.

Manodesign · http://manodesign.blog.hu 2009.01.01. 09:12:46

Amit kifelejtettem: Szoftveres tűzfalnak a ZoneAlarm-ot javaslom ( www.zonealarm.com )
Nekem kb 4 éve megy probléma nélkül. Igaz vesz el egy kevés sávszélességet, de nekem nem zavaró. Viszont, ha lehet hinni a logjának, elég sokmindent megfog.
Kémprogramirtónak a SpywareTerminatort ( www.spywareterminator.com/ ) használom. Hetente egyszer futtatva (persze folyton megy rezidensként) sajnos szokott találni egy-két tracking cookie-t, de le is tudja szedni.

Amúgy mindkettő ingyenes, és letölthető.
Sok sikert!

BonFire 2009.01.01. 15:24:12

Köszi szépen a tippeket! Ha nagy leszek, meghálálom :) Csak tudnám, hogy akkor a windowsban minek van benne az a tűzfal, ha egyébként muszáj mellé mindenféle dolgot rakni.

Manodesign · http://manodesign.blog.hu 2009.01.01. 15:53:27

Nem kell a windows-é mellé másik tűzfal, de erősen ajánlott. A windowsban eddig is találtak biztonsági réseket. Szerintem ezután is fognak.
A win-ben szerintem azért van tűzfal, mert az M$ nem akarta kiadni a kezéből ezt a részt. Sikerült, ahogy sikerült.

Magusx18 2009.01.03. 09:12:15

Nem vág a témába, elnézést érte! Az a helyzet, hogy tegnap voltam egy múzeumban, és csináltam egy 147 képből álló fotóanyagot (bár tilos volt fényképezni :) ). És összesen a képek mérete 450MB lett. Pfú. Említettem barátnőmnek is, hogy mingyá' átküldöm, csak átkonvertálom. Volt ugyanis nekem egy ilyen easy graphic converter 1.2 programom, és ezzel, a 3-4 mega méretű képeket néhány száz KB-ra csökkentette. Valószínűleg elfelejtettem, hogyan volt beállítva a program annak idején - mivel tegnap behalt, és újra kellett raknom - és mikor tegnap csináltam, a 3,37MB-os képek méretét is csak olyan 1,5MB-ig csökkentette. Meg, van mindenféle formátum, de a legtöbb csak jóval nagyobb volt (.bmp;.dib;.gif;.png;.pcx) - ebből van, amit nem is ismerek. De mondom ezek mind az eredeti képnél még nagyobb méretet generáltak, a 1,5MB úgy jött létre, hogy jpg-t állítottam be, meg a bits per pixelt: 8-ra. (Az eredeti kép is jpg volt.)
Na, szóval az lenne a kérdésem, hogy nem tudnál valami jó lehetőséget, esetleg milyen programok után érdemes keresni. A válaszodban légyszíves térj már ki külön arra, hogy ... tehát milyen veszteségeket szenvedhet el esetenként a fotó!
Egyébként a géped szuperál már? És melyik vírusirtó kezd közelebb állni hozzád?

Köszönöm!

BonFire 2009.01.03. 14:54:46

Még várok egy darabig a telepítéssel, addig két gépen dolgozom egyszerre.

Az említett programot nem ismerem, de én minden képpel kapcsolatos munkát Photoshoppal végzek. Ahogy mondod, jpeg lett a végeredmény, és ennél jobb tömörítést én sem ismerek. Lehet, hogy nincs is. Csak a Save as For Web& Devices... menüponttal kell menteni. Ott a csúszkán százalékban állíthatod be, hogy mekkora legyen a veszteség. És előnézetben láthatod, hogy milyen lesz a végeredmény. Én úgy vettem észre, hogy egy 70-75% még viszonylag jó minőséget és jó tárolóméretet ad. 60%-nál már csúnyán látszanak a tömörítés nyomai.

Lehet gifet is választani, de ezt inkább csak illusztrációkhoz merném ajánlani, ugyanis - ezt bizonyára tudod - csak 256 színt képes megjeleníteni. Ezért a nagyobb színátmeneteknél ez a hátrányára válhat.

A png a gifet hivatott kiváltani. Ötvözi a jpeg jó tömörítési minőségét és színmélységét, a gif átlátszó pixel tárolási képességével. Sőt sokkal jobban, mert míg a gif csak azt tudja meghatározni, hogy egy pixel átlátszó legyen vagy sem, a png esetében egy komplett alfa csatorna áll rendelkezésünkre, és 256 szürkeárnyalatra tudja bontani az áttetszőséget; így szebben belesimul más mellékletekbe, egyéb tartalmakba (pl weboldal). Viszont méretben egy kicsit nagyobb fájlt generál mint a jpeg. Ha tényleg csak fotókról van szó, ahol nincs alfa csatorna, fölösleges ezt választani, tapasztalataim szerint. Szerintem válaszd a jpeget.

A bmp és a pcx lassan kiszoruló formátumok. Ezek tömörítetlen képek, nagyon szépen mutatnak, de cserébe sokkal több helyet foglalnak. Bmp-vel olyan helyeken találkozhatsz, mint a Windows tapéták. Egy mai pc-n tökmindegy, hogy a tapéta egy-két kilo vagy másfél megabájt.

BonFire 2009.01.04. 23:46:33

Végül az avastnál döntöttem. Már nagyjából ráncba szedtem a gépet, még néhány dolog hiányzik róla, de a lényeg az már megvan.

PETX 2009.01.05. 11:48:42

Tűzfal: Online Armor (még nem találtam jobbat nála és még ingyenes is, sztem az Outpost elbújhat mellette mind hatékonyságban mind egyszerűségben, pedig azt használtam egy jó darabig)
Hidd el érdemes kipróbálni.

Víruskereső: Sajnos ez nálam csak NOD32. 30napos is jobb mint a többi együttvéve, csak egyet ne feledj,
>szűz windóz>driverek>antivirus>tűzfal> a többi csak ezután. Jah net kábel telepítés előtt ki a gépből.
Az eső után köpönyeg mondás itt nagyon igaz, nem ér semmit egyik viruskereső sem ha már megvan a baj, de ha megelőzöd akkor a legtöbb megfelel.

Üdv.
PETX

teccik az oldal ;)

BonFire 2009.01.05. 14:53:14

Köszi a tippeket, és örülök, hogy hasznosnak találod az oldalt. Már nagyjából az éjjel helyrepofoztam a masinát. Ez az avast egész szimpatikusnak bizonyult; majd meglátjuk, mennyit is ér valójában.

Ja, és telepítéskor mindig kihúzom a kábelt, még ha csak egy programot telepítek akkor is. Olvastam, hogy sokan a Vista bejelentgetős szolgáltatásával gyűlt meg a bajuk. Mondjuk az XP ilyet nem csinál, de akkor sem szeretem, ha egy telepítés után egyből felmászik a program a webre, és beállítja a sajátját kezdőlapnak.

◄ViZion 2009.01.05. 15:12:33

Én csak win tűzfalat használok, ugyanis a routerben van egy elég jól konfigolt tűzfal.
Vírusírtónak AVG van, nekem megfelel.
Ami a legfontosabb: Spybot search and destroy.
Ez ingyenes, és a rezidens védelme "lezárja" a registry-t, így ha valami belekotorna azt rögtön jelzi. Amióta megvan nincs problémám, még anno a Virtumonde-val harcoltam, amikor képbe került, legyilkolta és azóta is tart a szerelem.

Magusx18:
tetszőleges progiban (pl. ACDSee, XnView) megnyitod a képet, és a méretét (pixelben) csökkented, majd a minőséget leveszed 75-90%-ra, akkor egy lényegesen kisebb képet kapsz. A jpg formátum megfelelő, a többivel csak szenvedés van (bmp, png, tiff nagyobb lenne mint a forrás jpg) a gif-el meg erősen butulnak a színek.

BonFire 2009.01.05. 17:13:27

@◄ViZion: Köszi, eddig nekem is megfelelt az AVG de egyik napról a másikra bemondta az unalmast. Biztosan találkoztál már a jelenséggel, amikor a tálcaikon szürkére vált egy bazi nagy piros felkiáltójellel, hogy elavult. Na, ekkor próbáltam meg manuálisan többször is frissíteni, több napon keresztül, és mindig sikertelen volt. Aztán ez a két-három nap védelem nélkül épp elég volt egy kresshez. Egyelőre meglátom, hogy ez az avast hogy szuperál, a többi a jövő titka.

Magusx18:
Igen, azt el is felejtettem mondani, hogy nem feltétlenül muszáj a képeket 10 megapixeles méretben tárolni. Főleg, ha nem utómunkálatokra kellenek, csak emlékbe. Az a 3-4 Megás jpeg már elég nagynak számít. Szóval kisebbre is lehet venni őket (dimenzionálisan).

off:
De még egy ilyet, hogy a múzeumban nem lehet fényképezni. Gondolom arra hivatkoznak, hogy be ne törhessenek, meg biztonsági rendszabályok meg hasonlók. Komolyan mondom, akár 20 évvel ezelőtt az átkosban. Még a laktanyák elé is ki volt téve a fényképezni tilos tábla. Ma meg ha valaki be akar törni a múzeumba, az nem belülről fényképezgeti a biztonsági cuccokat, egyszerűen megfeji a biztonsági rendszert, vagyis hackerkedik egy jót. Beszerzi az alaprajztól kezdve az őrök mozgási útvonalán keresztül az időbeosztásukat, meg az összes kamera helyét, látószögét, tulajdonságait. Én meg nem fotózhatok le egy rozsdás kardot. Ha-ha-ha.

Magusx18 2009.01.05. 18:39:23

Hát konkrétan a T.rror Háza volt. Nem is tudom, voltak kiállítva régi dokumentumok, talán az eredeti felvételek kiszivárgása miatt aggódnak, vagy áá nem is tudom.
De figyeljetek már! Ha ACDSee-ben csökkentem a pixeleket, akkor mikor átküldöm majd a képeimet a célszemélynek, akkor ő már egy kisebb méretű képet fog látni, nem? Pfú, annyira keveset konyítok még ehhez, viszont a fényképezés terén is kezdek feljődni, ISO, zársebesség, rekesz, kezdem kapizsgálni...
Viszont lenne még egy másik kérdésem is, a metszet című bejegyzéseddel kapcsolatban. Hogy szerinted egy normális képet, tehát: szobában gyertyafény mellett széken ülő kis Hercegnőm... típusút is érdemes így "metszet"ként megcsinálni, vagy az inkább csak egy ilyen portré-szerűségnél néz ki jól?

Magusx18 2009.01.05. 18:43:04

Egyébként, az az átkos, az mit jelent? :) Ha jól sejtem, túl fiatal vagyok, hogy ismerhessem a szót. :)

BonFire 2009.01.05. 21:03:07

Szóval a pixelek csökkentésével arra akartunk kitérni, hogy kicsinyítjük a képet. Mondok egy jó példát. Ha a képet nem szánod nyomtatásra, csak arra, hogy mondjuk a számítógépen nézzék, fölösleges nagyobbnak lenni a mai képernyő felbontásoknál. Tehát ha leredukálod mondjuk 1152x864 pixelre a képet, még akkor is wallpaper méretű. Tapasztalataim szerint a digitális gépek kapásból kétszer ekkorát készítenek, hacsak nem állítjuk át. A tesómé kapásból 2304x1728-asokat készít, ami kapásból 4 Megapixel körül van. Ezek sok helyet foglalnak, és egy családi albumba nem is feltétlenül muszáj ilyen felbontású képeket őrizgetni. Arról már nem beszélve, hogy a képernyőn megjeleníteni is csak úgy lehet, hogy huzigáljuk a gördítősávokat ide-oda. Fölösleges. Nyugodtan kisebbre lehet venni, marad még belőle elég.

A másik kérdésed, hogy hogyan érdemes megcsinálni egy "normális" képet. Ez attól függ, hogy mit akarsz vele kezdeni. Ezek a rajzosítási technikák csak érdekes trükkök, később a tutorialokban szerzett tapasztalatainkat tetszőlegesen fel tudjuk használni.

Ha nem ismered az "átkost", mit fogalmat, akkor valószínű, hogy még tényleg fiatal vagy. Így nevezik azt a rendszert, amilyenben '89 előtt éltünk. Persze az, hogy kinek mi átkos, szubjektív dolog. Erre itt most nem akarok kitérni, elvégre mégsem politikai blogról van szó, tehát témaidegen még akkor is, ha én vetettem fel. De csak kérdezd meg a szüleidet; ők biztosan sokat tudnának mesélni, hogy mit jelentett akkoriban egy gépkocsihoz, telefonhoz vagy akár déligyümölcshöz jutni. Mindenesetre egy történelemórát biztosan megér, csak hadd ne kelljen nekem megtartani. Én maradok a PS-nél. :D

Magusx18 2009.01.06. 08:41:28

Igen, igazad van. Így már tökéletesen értem. Akkor valahogy megpróbálom kitalálni, hogy lehet bevinni a gyakorlatba, úgy értem, ha hazaállítok 300 új képpel, hogyan tudom valahogy egyszerre lecsökkenteni a pixeljüket. Vagy valahogy automatizálni, mert egyesével ajajajaj. Az én gépem 7,4 megapixel, 3072x2304-es képeket csinál. Valahol jó lenne találnom például egy ilyesmi táblázatot, hogy xy megapixel = axb felbontás, ez = ilyenésilyen dpi, és nyomtatva axb centiméter. Ezt magamtól találtam ki, lehet szakmailag értelmetlen, de úgy érzem marha nagy segítség lenne. (Vagy csak meg kellene tanulni az átváltások technikáját... :D)
Egyébként szeretném megköszönni Vizionnak is. Este felraktam azt a Spybot-ot, elindítottam, és kiírta, hogy 68 Trojan, meg huszonx Malware, aztán ezeket szépen kiiktatta a progi, és komolyan, most megint vagy háromszor gyorsabb lett a gép is. Szedett ki kártékony cuccokat a ... valami Virtumounde volt a neve, na szóval onnan is. Nem tudjátok véletlenül ez micsoda? Nem a virtuális memória véletlenül?
Szóval mégegyszer köszönöm nektek, egy héttel ezelőtt a Nod is csomómindent kiírtott, gyorsabb lett a gép, de most tegnap megint... mostmár remélem tiszta leszek, mert az a 3-4 perces rendszerfelállási idő már kiborított, ahhoz képest, hogy irdatlan nagy proci van a gépben.

◄ViZion 2009.01.06. 10:26:58

XnView progit ajánlom, ezzel lehet csoportosan is dolgozni képeken, makrók segítségével.
Gyakorlatban -ha nem muszály- nem érdemes variálni a képekkel, mivel ma már óriási merevlemezek vannak a gépekben.
E-mail-ben küldés helyett jó alternatíva a képfeltöltés.hu, vagy ftp segítségével átküldeni az állományokat, és a fogadó fél oldja meg a többit.

A dpi-vel ne foglalkozz, csak ha nyomtatásra szánod akkor van szerepe, gyakorlatilag az incsenkénti (2,54 cm) képpontok számát jelenti, monitoron ez általában 72.
Ha a kép oldalának méreteit összeszorzod, kapsz egy számot, a képpontok számát, ez adja kb. a megapixelek számát is. www.mimi.hu/foto/megapixel.html

Virtumonde: ez egy olyan trójai, ami elrejti magát a system32 mappában és egyéb helyeken, rootkit-ként viselkedik, nehéz leírtani mert visszaírja magát a registrybe.
Legfőbb gond vele, hogy a háttérben kaput nyit, és más trójaiakat telepít, sávszélességet használ, adatokat küld, és főleg tiltja a keresőket és a vírusírtókat, ezzel is nehezítve a leszedését. Fertőzött gépen a google-ba írva a virtumonde-t az egyszerűen lemerevedik...
Eltávolítása spybottal sem egyszerű, mindenképpen a rezidens védelmet aktiválni kell, ez nem engedi, hogy visszaírja magát a registrybe.
Tavalyi év csúcsfertőzője a kis "barátod", örülök, hogy segíthettem.

◄ViZion 2009.01.06. 11:03:48

Yah, bocsi BonFire, hogy itt "reklámozok", nekem a spybot mellett az Advenced Systemcare bizonyult hasznosnak a gépet stabilan tartani.
www.iobit.com/support.html
Vannak kellemes dolgai, pl. céges gépen a lomtárnál egy kattra töli a személyes nyomokat is...
Töredezettségmentesítésre az Ultimate defrag nagyon jó, registryt gyorsan, megbízhatóan takarítja az eusing free registry cleaner.
Mappák lezárázára (nem óriási méretűekre gyors csak) a folder lock vált be... csak nehogy a windózt lockoljátok... hehe

PETX 2009.01.06. 12:19:12

Az csoportos módosítást az Irfanview is tudja, méghozzá nem is akárhogy.
1. Nyiss meg vele egy képet a sok 100 közül a könyvtárban.(ha fullscreenben indul mint nekem akkor
2.
3. "Add All" klikk
4. "Output Directory" + "Output format" beállít (csak a lényeget írom)
5. "Set Advanced" gomb (itt a lényeg)
6. RESIZE kipipál és beállít mindent ahogy tetszik.
7. "OK"
8. "START" Gomb és már készülnek is.

PETX 2009.01.06. 12:21:33

a 2. lépést nem vette be a "csibeszájak" miatt :D
Szóval a 2. lépés "B" és "ENTER"
a html miatt nem lehet < > ilyneket irkálni? :)

BonFire 2009.01.06. 14:33:44

ViZion, nem haragszom a reklámért, sőt, azt hiszem, hogy ebben a formában még nem számít annak. Különben is azért is szoktam néha egy-egy ilyen leírást megereszteni, hogyha én el is követek néhány hibát, más abból még profitálhat. Sőt, én is tanulok belőle. Erre mondják, hogy több szem többet lát.

Magusx18: a kép méreteinek kiszámolása egyáltalán nem boszorkányság. Egyszerűen összeszorzod a két dimenziót, mondjuk 3072x2304-el, és megkapod hogy 7 077 888. Ez durván 7 Megapixel, ahogy mondtad is. A felbontással pedig érdemben tényleg csak akkor kell foglalkozni, ha a képet nyomtatóra szánjuk. Ilyenkor a monitor felbontásától eltérően 72 dpi-ről át szoktuk méretezni 300 dpi-re. Képernyőn elfogadott a 72.

Az átméretezés szerintem megoldható lenne Photoshopban is; most hirtelen nem jut eszembe, hogy van-e ilyen kötegelt feldolgozás; ha más nem, írni kell egy Actiont hozzá. Majd kipróbálom, és megmondom, hogy sikerült.

BonFire 2009.01.06. 14:38:26

@PETX: Valahogy biztosan lehet kódot is küldeni; legalábbis a tutorial.hu-n már láttam rá egy példát, csak már nem találom. Néhány soros script közé kell írni a publikus kódrészletet, és akkor tudni fogja a motor, hogy nem az aktuális szöveget akarod formázni, csak kódot írsz. A másik lehetőség, hogy a < és > helyett a [ és ] jeleket használjuk. Aztán persze értelemszerűen a megfelelőekre cseréljük használatkor.

PETX 2009.01.09. 14:08:34

@BonFire: Jogos! :)
Már láttam én is, de ezeknél a fórum motoroknál ez egységes is nem?

Egy nagyon analfabéta kérdés, de egyszerűen nem tudom, hogyan kell.
Szóval, ha sima matematikai görbét akarok rajzolni, hogyan kell? Mert próbáltam görbével megrajzolni csak ugye mindig össze köti a kezdő és a végpontot, (én meg a hajamat tépem mert nem tudom hogyna lehet megoldani... :)
Rajzoltam már PS-ben szóval annyira kezdő nem vok.
csináltam még régebben egy ilyen weblap szerűséget csak ps-el amit akkor tudtam vele, ha érdekel: petx2.tvn.hu nézd meg és ne kímélj a véleményeddel xD

◄ViZion 2009.01.09. 14:38:08

A tutorial.hu NEM blog.hu, ott wordpress motor van, ami egészen más. Itt a kommentbe -ha jól tudom- nem lehet kódot csak szöveget beilleszteni.

BonFire 2009.01.09. 15:17:38

@PETX: Nem köti össze, ha nyomsz egy Escape-et! Ennyi a titka. Persze, ha átváltasz a Layer palettán a Paths ablakba és ott megnézed a bélyegképen, látható, hogy "fejben azért összeköti", már csak azért is, mert eleve alakzatra van tervezve, annak pedig zártnak kell lennie.

Mindenesetre lehet nyitott a görbe minden további nélkül. Ezt a nyitott alakzatot természetesen színnel nem lehet kitölteni, azonban a vonalat kihúzni igen. A Paths ablakban jobbgombos kattintás az alakzatra, és a menüből a Stroke Path-ot kell választani. Kiválaszthatod, hogy ecsettel (anti-alias) vagy ceruzával húzza ki. Persze az ecsetet előre be kell állítani.

A weboldalról: Én kódokról nem fogok beszámolni, mivel ahhoz nem értek. Ez csak egy tapasztalat lesz, az is csak azért, mert direkt megkértél rá. Tehát. Az első hibát már abban látom, hogy túl széles az oldal. 1152 pixel szélességben nem fér ki a képernyőre. Ezen mindenképpen változtatni kell, hiszen a látogatók többsége nem rendelkezik szélesvásznú monitorral. Ebben az esetben pedig ez nagyon zavaró, még akkor is, ha a tartalmi rész kifér kábé 1050 pixelbe. Nem kell ilyen szélesség. 950-980 px szélesség több mint elég.

2. Nem egyértelmű, hogy milyen oldalra került az ember. A kezdőlap teljesen lárpúrlár; semmi mást nem közöl, mint hogy ez a te oldalad, ami egyébként nyilvánvaló. Én a Home részre leírnám és kifejteném, hogy mivel foglalkozik az oldal, mit lehet rajta találni stb. Ez nagyon fontos. A látogató nem szeret találgatni, hogy ez most micsoda.

3. Óriási a menü és a menüpontok. Sokkal csinosabb lenne kisebb méretben valami barátságosabb betűtípussal. És akkor még beférne mondjuk egy Kontakt link is a többi közé.

4. Azt mindenképpen el kell dönteni, hogy milyen nyelven szólalunk meg. Ha van az oldalon magyar nyelvű link, akkor legyen az oldal nyelve is egységes. Esetleg lehet kétnyelvű választható felület. De az nem elegáns, hogy a Downloads menüpont alatt HD háttérképek nevű link van.

5. A letöltési oldalon sem ártana némi információ, hogy ami ott található, azt eszik-vagy isszák. Az E34 EVA, vagy Artweaver nem túl beszédes önmagában. Ha pedig rákattintunk, csak a zip fájl letöltése indul el, de még mindig nem tudjuk, hogy mit is töltünk.

6. A linkek alapértelmezett RGB kék színe szörnyen interferál a háttér kékes-szürkéjével. Borzasztó. Az ilyet leginkább a mazochisták szeretik nézni. Próbálj ki néhány színt, amit kellemes nézni. Így csak elriasztod a látogatóidat; senki nem fog végigolvasni egy olyan oldalt, amibe belekáprázik a szeme, és fejfájást kap.

Én egyelőre ennyit jegyeznék csak meg. Ha bővebb és hozzáértőbb kritikára is kíváncsi vagy (kódok, validitás, stb) linkeld be a tutorial.hu fórumán a Kinek milyen a websiteja című topicba. Link: www.tutorial.hu/forum/kinek-milyen-a-websiteja-iv-t1408.html Ott kaphatsz még továbbiakban hideget-meleget, de ezt nem szabad szekálásnak felfogni. Hiszen te linkeled be és kérsz vélemény. A jószándékú tanácsokat pedig mindenképpen érdemes megfogadni, hiszen gondolom, azt szeretnéd, hogy minél többen látogassák az oldalt. Akkor pedig a minimális elvárásoknak eleget kell tenni. Hidd el, sokkal igénytelenebb dizájnú oldalaknak is jók lehetnek a nézettségi adatai. Elsősorban a tartalom legyen a fontos. A gradient meg a drop shadow másodlagos. Na, kábé ennyi.

◄ViZion 2009.01.16. 10:48:15

Sziasztok! BonFire, ha gondolod külön post is lehetne hozzászólásomból, hogy akinek ez a baja, az ne szívjon akkorát mint ma pl. mi.
Szöveges globális erőforrások (reading text global resources) olvasása közben a PS CS2 megfagy, kifehéredik és nem is mozdul többé...
Sajnos a probléma központi eredetű, mert ma két független gép is beleszaladt, de találtam olyant is a neten, hogy egyszerre 8 gép, 8 Ps halt meg így, szóval valami frissítésre gyanakodtunk.
Ideírom a megoldást, mert SEM az Adobe oldalán, SEM magyar fórumokban nem esik róla szó.
Ebben az esetben nem segít az újratelepítés sem, mivel valamilyen furcsa okból nem törli a saját beállításait, tehát ez annyit ér, mint hóembernek a melegvizes borogatás. (Régebben én is, ma a munkatársam is próbálta reinstallal orvosolni a dolgot-sikertelenül...)
Az Adobe javasolja a Documents and settings/usernév/adobe/photoshop/9.0/settings mappában a new doc sizes.psp törlését, ami semmit nem ért... mellette még az adobe photoshop cs2 prefs.psp törlését is meg kell ejteni.
Ezután, ha elindul a szekér, csak be kell tölteni az előzőleg elmentett munkaterületet, gyorsbillentyűket, mindent... persze ha volt mentésünk, az sokat segít.
Remélem segítettem, további jó PSezést, BonFire: bocs a hosszú hozzászólásért, de egyszer talán hasznát veszitek. További szép napot!

BonFire 2009.01.16. 17:11:39

Hú, kösz, hogy szóltál. Csinálok neki egy külön posztot. Én ugyan még nem találkoztam a hibával, azzal viszont igen, hogy az automatikus frissítés nem mindig előnyős a felhasználónak. Egyébként régebben tervezem, hogy írok egy bejegyzést a PS lehetséges hibaüzeneteiről és azok megoldásairól. El is kezdtem gyűjteni az anyagot hozzá; egyelőre még karcsú, de lassan megérik egy posztra.

PETX 2009.01.30. 13:37:58

Köszi az észrevételeket az oldallal kapcsolatban, teljes mérékben igazad van. Főleg, mert az oldal csak azért készült, hogy ha valamelyik ismerősömnek szüksége van valamire és elérhetővé akarom tenni akkor ne fehér lapon 3 link legyen :)
De ha belefogok komolyabban összedobni egyoldalt akkor beleveszem a tanácsaidat mindenképp.

Köszi mégegyszer.
Üdv!

BonFire 2009.01.30. 14:27:13

Persze, nincs mit. Habár ha tényleg csak szűk baráti vagy családi kör számára készül az oldal, mondjuk fájlok csereberélésére, akkor nem feltétlenül kell sem puccosnak, sem tökéletesnek, sem nyilvánosnak lennie. Annak a célnak nyilván megfelel egy egyszerűbb kivitelezés is.
süti beállítások módosítása