BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Házi stúdió – Mindent egyben csomag az induláshoz a Focusrite-tól

2014. december 30. 16:28 - BonFire


9277434_orig.jpg

A legutóbbi házi stúdió írásom óta egyre szaporodnak a megkeresések, hogy további tippeket, alternatívákat adjak azoknak, akik hobbi célra, szárnypróbálgatásképp indítanának házi stúdiót. Az esetek nagy részében egy elektromos gitár és/vagy ének felvétele lenne fontos. Utóbbi esetben feltétlenül szükséges már egy olyan hangkártya, amely mikrofont is képes fogadni és kezelni. De egy darab mikrofonnal még nem feltétlen vagyunk kisegítve. Jó minőségű kondenzátormikrofonhoz kell egy külön tápellátás (ún. fantomtáp), amihez vagy előerősítő, vagy keverőpult kell, aztán nem árt egy jó füles sem, kábelek, és végül – de nem utolsósorban – egy jogtiszta szoftver sem árt, amivel a zenei produkciónkat elkészíthetjük. A Focusrite cég minderre egyetlen elérhető árú csomagban kínál megoldást, a Focusrite Scarlett Studiót.

A Focusrite több mint 25 éve gyárt csúcsminőségű felvételi rendszereket a világ élvonalbeli stúdiói számára. Ez a preciziós tervezés most egy kompakt, számítógéphez csatlakoztatható rendszerben elérhető, egy kis dobozba zárva.

A felvételi rendszer lelke a hangkártya, azaz a Scarlett 2i2 névre hallgató USB csatlakozású audió interfész. Ez a dobozka 2 bemenettel, illetve 2 kimenettel rendelkezik a zenei szoftverhez. A Scarlett 2i2 24 bites bitmélységben 96 kHz-es mintavételezéssel dolgozik, 105 dB felvételi és 102 dB lejátszási dinamikatartománnyal. Igazi stúdióminőségben. A dolgunk csak annyi, hogy bedugjuk a gitárt, basszust, vagy szintit az egyik bemenetbe, a másikba pedig egyidejűleg egy mikrofont csatlakoztathatunk XLR-rel, beállítjuk a felvételi jelszintet (csatornánként külön-külön!), és indulhat is a felvétel.

A Scarlett Studio mindent biztosít számunkra, ami a felvételhez szükséges. A csomag része még egy CM25-ös stúdió kondenzátormikrofon, amelyet kifejezetten énekre és akusztikus hangszerekre terveztek, a hozzá tartozó XLR kábel, egy db USB kábel, egy HP60 típusú stúdió fejhallgató a monitorozáshoz, visszahallgatáshoz, valamint egy Cubase LE / DAW szoftver. (Az LE kiadás, amely egyesek szerint a Light Edition, mások szerint a Limited Edition rövidítése olyan szoftverkiadás, amelyet kifejezetten hardverekkel együtt lehet csak megvásárolni. A szoftver lehetőségei korlátozottak, azonban alapvető munkálatokra tökéletesen megfelelnek.) Továbbá egy Novation Bass Station VST szintetizátort is kapunk, ami a szoftvercsomag része, a Scarlett Plug-in Suite – effektcsomag, plusz egy Loopmasters hangminta csomagot, amellyel dobkíséreteket, hangeffekteket hozhatunk létre.

A Scarlett Studio technikai paraméterei:

Scarlett Studio Scarlett 2i2

  • 2 bemenet / 2 kimenetű USB audio interfész
  • 96 KHz, 24-bit konverzió
  • 2 Focusrite mikrofon előerősítő
  • Vörös eloxált alumínium borítás

Elülső panel

  • 2 vonal/mikrofon/hangszer kombinált bemenet – csúcsminőségű XLR/¼” TRS Jack Combo
  • 2 vonal/hangszer kapcsoló
  • 2 jelszint gomb
  • 2 jelszint szín mutató
  • +48 V fantomtáp kapcsoló
  • Közvetlen monitor kapcsoló
  • Nagy monitor jelszint tárcsa
  • USB csatlakozás LED mutató
  • Fejhallgató kimenet – ¼” TRS Jack
  • Fejhallgató jelszint gomb

Hátulsó panel

  • 2 balanszú monitor kimenet – ¼” TRS Jack
  • USB 2.0 port
  • Kengsington zár slot

Tartozék szoftver

  • Steinberg Cubase LE 6
  • Focusrite Scarlett plug-in suite

Az eszközcsomagot Magyarországon is számos viszonteladó forgalmazza, cikkünk írásának pillanatában 70 ezer forintos ár alatt is megkapható. Ha külön-külön kezdjük összeszedegetni a „hozzávalókat”, akkor a kiadás ennél jóval nagyobb lehet, tehát első próbálkozásra mindenképpen ajánlott egy ilyen kompakt all-in-one készlet beszerzése.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr177022975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pintér Dominik 2014.12.31. 13:05:17

Kedves Tamás!

Tudnál linkelni nekem olyan magyar üzletet, ahol forgalmazzák ezt a csomagot? Google-ben rákerestem, de az esetek többségében csak olyan találatok voltak, melyek önmagában csak az interface-t tartalmazták. A termék hivatalos oldala, csak egy magyar boltot nevezett meg a forgalmazók között, de szeretném megtekinteni a többiek ajánlatát is.

Előre is köszönöm!

P. Dominik

BonFire 2014.12.31. 14:09:53

@Pintér Dominik: Szia!

Az árgépen keresve csak szettben lehet megtalálni, tehát valószínű, rosszul kerestél. Itt van a link.

www.argep.hu/trend/SCAR/Scarlett-Studio.html

Nagy Joe 2016.11.05. 18:35:08

Kedves Tamás!
Szeretném a véleményedet kérni.
Amenyiben neked választani kéne a Fucusrite 2i2 2gen és egy Steinberg CI 1 között, te melyiket választanád?
Megtisztelő válaszodat előre is köszönöm.
Üdvözlettel
Joe

BonFire 2016.11.06. 00:51:57

@Nagy Joe: Ha elsősorban a pénz számít, akkor a Cl1-et, mivel az olcsóbb. De természetesen a Steinberg nem ad ki rossz terméket a kezéből, csak jó lenne, ha emellé is Cubase szoftvert adna, és nem ezt az ismeretlen valamit.

Nagy Joe 2016.11.06. 01:00:37

@BonFire: Köszönöm szépen a segítséget!
Üdv
Nagy Joe
süti beállítások módosítása