BonFire blogja

Minden, mi kreatív…

Sonar X1 Videotutorialok

2012. július 13. 21:07 - BonFire

Annak idején belefogtam egy Cakewalk Sonar videók című rovatba, ami a Roland Cakewalk nevű DAW (Digital Audio Workstation) szoftverét mutatta volna be, és amit aztán a heveny érdeklődés teljes hiányára való tekintettel fel is függesztettem. Most azonban – ahogy telik az idő – mégis úgy tűnik, vannak, akik mégiscsak érdeklődnek a iránta, úgyhogy úgy döntöttem, időnként csak lesz egy-egy újabb Sonar videó zeneszerkesztés, komponálás témakörben. Mivel a videót több helyen is kérték, így remélem, nem fullad érdektelenségbe, és tudok néhány emberkének segíteni majd ezekkel a videotippekkel.

Az újdonság mindössze annyi, hogy időközben kijött a Sonar újabb verziója, az X1, amit alapjaiban átgyúrtak a fejlesztők, és amit már hónapok óta nyúzok; valamennyire sikerült belaknom, és már nem tévedek el benne. Az új videotippek már a Sonar X1-en készülnek, így aki még a 8-ast vagy a 8.x szériát használja, annak talán csalódás lesz, ugyanis annyira átszabták az egészet, hogy csak tapasztaltabbak fogják tudni követni. Nekik meg minek a tutorial?

Ellenben az X1 nyújt annyi jó új feature-t, hogy vétek lenne nem használni és kihasználni, így én már ennél maradok, és ezen keresztül fogom ismertetni a program működését. Igyekszem majd minden újdonságra kitérni, amikkel én is szívtam nagyokat (pl. hogy hová rejtették az eszköztár személyre szabhatóságát, hová dugták el a menüpontokat, hová pakolták el úgy a synth rack-et, hogy egy hétig kerestem stb). Így remélhetőleg azok is eligazodnak segítségével, akik még a 8.x szériát nyúzzák. Az ő megnyugtatásukra közlöm, hogy az X1-nek is van néhány bugja, amit nem javítottak ki, és a végső kiadásba is bekerült (pl a metronóm hol szól, hol nem… – viszont orvosolható!); továbbá néhány eszköz használata (szerintem) jobb és okosabb volt a régebbi változatokban. No, de ki mit szokik meg, ugye?

A videók tematikáját a kusza összevisszaság jellemzi. Mindig éppen arról készül majd tutorial, ami eszembe jut, mert nem vagyok képes átlátni, milyen szempontok szerint lenne érdemes ezeket elkészíteni. Tehát sorban meg kell nézni majd mindet, mert mindből lehet majd valami hasznosat tanulni. Itt az első:

Templeate-ek, sablonok létrehozása

 

 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bonfire.blog.hu/api/trackback/id/tr974655610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REACTOR · http://www.youtube.com/user/Reactor2studio 2012.08.06. 14:20:31

Nem teljesen ide tartozik, de kurva jó a háttérzene! :)

BonFire 2012.08.06. 15:30:11

@extramax: Akkor tőtsed lefele! A végén a kreditben ki van írva az előadó.

Direkt olyan zenét keresek mindig, ami szabadon használható, és nem harsány csimm-bumm, szóval háttérzene, ami nem veri szét a mondanivalót.

Egyébként én nem szeretem ezt a fajta zenét, de háttérzenének kitűnő, így ez kerül a videók alá.

Misel47 2013.04.20. 18:06:35

Ezzel a témával most ismerkedem,köszönöm a korrekt előadást,tájékoztatást!A későbbiek során feltehetően
lesznek kérdéseim.Üdv: Misel47

BonFire 2013.04.20. 18:55:29

@Misel47: Várom őket szeretettel!

Misel47 2013.04.24. 12:25:55

Először is köszönöm a megelőlegezett segítséget!
A következőkben kérném a segítségét:

1.Jelenleg egy "Crative Sound Blaster PCI 16bit,22kHz"
hangkártyával rendelkezem,valószínűnek tartom,hogy
ettől nagyobb teljesítményű kell? A sonar x2 ben be-
állítom a hangkártya output kimenetét, akkor pld.a
VLC ill. a Winamp lejátszóban nincs hang?
2.Midi fájl-ban lehet-e a dobot kompresszorozni
x2-vel?

Köszönöm a választ!

BonFire 2013.04.24. 15:11:34

@Misel47: Szia!

1) Az a hangkártya kábé semmire sem jó. A 22 kHz-es mintavételezési sebesség a DOS időket idézi, amikor még nem volt alapkövetelmény, hogy szóljon a számítógép. Zenei felvételekre abszolút alkalmatlan. Mivel a CD szabvány 44100 Hz, 16 bit, sztereó, ez a kártya még ezt az elvárást sem tudja teljesíteni, és a gyakorlatban még ennél a felbontásnál is nagyobban dolgozunk. Pl 48 kHz-ben, ha videók, filmek alá készítünk hangot. Gyakorlatban 96–192 kHz-es hangkártyák is vannak, és minimum 24 bitben érdemes felvenni. Néhány szoftver (a Sonar is) támogatja a 32 bites felvételt. Amennyiben tehetjük, minél nagyobb mintavételezéssel és bitrátával rögzítsünk. Tehát először kell egy normális hangkártya. Mondjuk egy EMU 0404, vagy ha más nincs, akkor egy Behringer UCA222 is megteszi. Ezzel már el lehet kezdeni dolgozni.

2) Ha majd lesz normális hangkártyád, akkor nem fog fellépni hardveres ütközés, ami miatt elnémulnak az egyéb lejátszó programok. :)

3) Fingom sincs. Soha eszembe nem jutna a tiszta MIDI jeleket megnyomorítani. Az audió kimenetre kötünk kompresszort, az sokkal természetesebb. Persze vannak parancsok, amivel kiegyengetheted a dinamikai egyenetlenségeket, de néhány speciális esettől eltekintve nincs sok értelme.

Ha dinamikamentes midit akarok, akkor kikapcsolom a billentyűzeten a dinamikát, és akkor minden egyes leütött hangott 110-es velocity-vel fog felvenni. De sose szoktam kikapcsolni. A dinamikától lesz élő a zene.

Misel47 2013.04.24. 18:53:46

Melyik a jobb? A PCI vagy az USB-s? Mivel billenytyűzetet
is szeretnék csatlakoztatni.
Koszi a választ!

BonFire 2013.04.24. 19:58:08

@Misel47: A PCI az ugye egy kártya. Tehát belső hangkártya. Az USB pedig általában külső. Az USB elég gyors adatátvitelt biztosít, és a külső egység nem szedi össze a gépben keletkező elektronikus zavaró jelekből keletkező zajt, szaknyelven a „zizit”. ;) Jó az, ha a hangkártya (beszéljünk inkább interfészről) fizikailag jól el van szeparálva a többi alkatrésztől. Egy USB-s interfész 1–1,5 m-re helyezkedik el a géptől, tehát ebből a szempontból jobb, mint a belső.

Az USB-s MIDI billentyűzet is teljesen problémamentes énnálam évek óta.

mikhal 2013.05.22. 14:15:06

@BonFire:
Javaslatod alapján vásároltam egy behringer Uca222 usb interfrészt,jól müködik, még egy pár dolgot azért be kell szereznem.Ismerkedem a sonar x2-vel,
mindjárt találkoztam egy hibával(vagy csak én nem találom a probléma forrását),ez pedig a "Rapture" a bassus
betöltösése után nem müködik a hang,nem tudom megszólaltatni,meghallgatni.Segítségedet szeretném kérni,
hol keressem a hiba okát?
Válaszodat előre is köszönöm!

mikhal 2013.05.22. 14:17:05

Előzőekhez!"Misel47" ezennem tudtam belépni!?

Misel47 2013.05.22. 14:49:44

Az előzőekben"mikhal"néven írtam a blogba,azóta
sikerült a "Misel47" belépés.Elnézést kérek a híbáért!

BonFire 2013.05.22. 15:19:27

@mikhal: Hát töltsél be a Rapture-ba egy programot, és akkor majd szólni fog.

Misel47 2013.05.22. 17:02:17

Köszönöm a választ!

Misel47 2013.05.23. 12:48:45

Milyen progit kell betölteni?
süti beállítások módosítása